Nikoletta

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

"Már régóta gondolkodtam, hogy valamit tennem kell a fennálló állapot ellen, nézegettem, kerestem a lehetőségeket. A barátnőm hívta fel a figyelmem a testszervizre, amit ezúton is köszönök neki!

Örülök, hogy ezt az utat választottam és nem a másikat.

Két kisgyermek anyukájaként korlátozottak a lehetőségeim, nem alszom annyit sem, amennyit kellene, és a nehézségek ellenére az elmúlt 3 hónap nem okozott különösebb plusz terheket.

Szkeptikusan (mint mindennél általában) mentem el az első találkozásra, de Kőrösi Kati a hozzáállásával, szaktudásával, barátságosságával teljesen eloszlatta a kételyeimet. Nagyon köszönöm neki, hogy az elmúlt 3 hónapban végig mellettem volt, segített, ahogy csak tudott. Ez nagyon sokat számít.

2 terhességi cukorbetegségen túl már tudtam, volt, rossz tapasztalatom elég, milyen a diéta. Ez nem az. Semmi nehézséget nem okozott. Azt gondoltam, mit fogok enni kenyér helyett, azt nem lehet helyettesíteni?! De lehet.

Az első nap után éreztem a pozitív változásokat. Hálás volt a testem. Annyi energiám lett, mint egy duracell nyuszinak. Ahogy teltek a napok, éreztem, hogy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Nekem különösebb egészségügyi problémám nem volt, a szinte minden embert sújtó haspuffadáson kívül, én fogyni szerettem volna, ami szépen le is kezdődött.

A stresszt is sokkal jobban fel tudom dolgozni, szinte észre sem veszem. Átsiklok olyan dolgok felett, amik még régen kiakasztottak volna.

Aludni is jobban alszom, azokat a kis szakaszokat is, ami most lehetséges. Mi lenne, ha végig aludhatnám az éjszakát? Bele se merek gondolni, ha ezzel a kevéssel is milliószor jobban érzem magam a bőrömben.

Szárnyalok, és még nincs kedvem leszállni.

Nem is szándékozok. Olyan tudásra és tapasztalatra tettem szert, amit egész hátralévő életemben használni szeretnék, levetkőzni a régi szokásokat, és újakat kialakítani, amit majd a gyerekeim fognak tovább vinni. A szokások átalakítása nehéz, de nem lehetetlen.

Ez nem egy 3 hónapos fogyókúra, ez egy új életmód megismerése, amitől ezerszer jobban érzed magad, ezért ajánlom mindenkinek, legyen akár 100 éves az illető.

Azért, hogy jobban érezd magad, sosem késő elkezdeni és változtatni.

Köszönök mindent!

Nagy Nikoletta

Mosonmagyaróvár, 2018. december 10.

ui.: Mellesleg 9 kg-ot leadtam, és 49,5 cm-t karcsúsodtam…!"


Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Nikoletta is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás