P.Alexandra

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Először is, köszönöm Szabolcs! Köszönöm a rengeteg jó tanácsot, segítséget, biztatást, és azt, hogy elindítottál az úton!

Az én történetem nagyon régre nyúlik vissza. A boldog párkapcsolat nálam is megtette hatását. Az évek alatt a kilók szépen lassan elkezdtek rakódni.
A 3. gyerkőc születése után már éreztem, hogy ez így nem jó, de változtatni csak nagyon keveset tudtam, ma már úgy gondolom, hogy fejben nem álltam még készen erre a dologra. Ahogy telt az idő egyre jobban szerettem volna egészségesebben élni, kisebb eredményeim voltak is, de az átütő nagy siker mindig elmaradt. Nyáron egy nagyon kedves, régi barát tűnt fel Szabolcs személyében, aki felajánlotta, hogy szívesen segít. Látva az ő elért sikereit lelkesen és izgalommal vágtam bele a programba.
Az elején számomra a legnagyobb próbatétel a reggeli turmix elfogyasztása volt, de ma már hiányzik, ha nincs! A program során számomra nagyon nagy segítség volt a heti konzultáció, és az, hogy mindennap fel kellett írni az aznap fogyasztott ételeket és italokat. Számos olyan információt kaptam, amik segítenek, hogy konzultációk nélkül is tovább tudjak haladni az úton. Mindemellett az is nagyon jó volt, hogy nem egyszerre kellett mindent megváltoztatni, hanem minden hétre jutott valami apró változtatás.
Azonban életmódváltás nincs mozgás nélkül! Ahogy nőtt az energiám, úgy nőtt a kedvem is a mozgáshoz, bár bevallom azért az időt nagyon nehéz megtalálni rá, deigyekszem.
Nagyon szeretek főzni és kísérletezni, így egyáltalán nem okoz problémát a főzés. Általában egy-egy alkalommal igyekszem több félét főzni, és dobozokba adagolva teszem el a hűtőbe.
A 3 hónap kitartó munka meghozta a várva várt sikert. 10 kg-ot sikerült leadnom a program során, tele vagyok energiával és a stresszesebb helyzeteket is sokkal jobban tudom kezelni. Ahogy telt az idő rengeteg dicséretet kaptam, a ruháim nagyok lettek. Messze még a cél, de most úgy érzem, hogy jó úton haladok!
Végül, de nem utolsósorban nagyon hálás vagyok a férjemnek, aki végig csinálta velem a programot és támogatott/támogat ezen az úton! Köszi Babó!

ALEXANDRA


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Alexandra is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

A stabil vércukorszint titka

Az állandóan ugráló vércukorszint előbb utóbb bajt okoz. Ha nem figyelsz, jön a cukorbetegség, ami ma már 1 millió magyart érint!

Fogadási követelmények teljesítése kaszinó bónuszoknál

Hogyan lehet ténylegesen teljesíteni az ingyenes regisztrációs bónuszok fogadási követelményeit?

Jól hangzik, hogy az online kaszinókban olyan extra bónuszokat kaphatunk, mint a 100%-os kezdő bónusz, az ingyenes pörgetések, vagy éppen a regisztrációs bónusz befizetés nélkül. Fontos viszont tudni, hogy a valóságban a kaszinók minden bónuszt feltételekhez kötnek, amik közül az egyik legfontosabb a fogadási követelmény. Ez az az összeg, amit a bónuszhoz kapcsolódóan meg kell forgatni a kifizetés előtt. (hirdetés)

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Immunrendszer és influenza

A hidegebb hónapokban az influenza járvány szerűen támad. Itt vannak jó tanácsok, hogy elkerüld!

Bélflóra egyensúly: Az út a boldogabb testhez és lélekhez

Tudtad, hogy a bélflórád nemcsak az emésztésedet, hanem a hangulatodat is befolyásolja? Olvasd el, hogyan bánj vele!

Mondj búcsút a vashiánynak - csak természetesen!

A vashiány az egyik leggyakoribb tápanyaghiány a világon, amely minden korosztályt érinthet, de különösen a nők, gyermekek és idősek körében fordul elő gyakran. Így mondj búcsút neki!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket