Sándor

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

Mónika egy tündér.

Olyan információkat osztott meg velem, amiket szerettem volna tudni.

Az interneten eddig is kerestem ilyen ismereteket, amit ebből a Testszerviz tanfolyamból tanultam. Sokat meg is találtam. Azonban ennyire alaposan, ilyen rendezett összefüggésben nem volt szerencsém ezeket az adatokat összefűzni.

Nagyon tetszik az alaposság, a céltudatos megközelítés. Nekem talán szerencsém (?), hogy elfogadható állapotban tartottam eddig a testemet, viszont ahogyan múlik az idő (74 éves vagyok) egyre inkább oda kell figyelni, hogy még sok évig ki tudjam szolgálni ezt a bodyt.

Az alapállás amit a Testszerviz nyújtott, a megfelelő étkezés. Ezt nem tudtam optimálisan, meg az emésztésem sem volt teljesen a helyén. Örülök, hogy látom, ez a helyére került. Már tudom szabályozni a szükséges mértékben, ha nem tudok mindig megfelelő ennivalót bevinni, úgy rendbe hozhatom a tanultakkal.

A nem optimális étkeket elhagyom, a hasznos táplálékokat bevezettem (kókuszolaj, almaecet, turmix).

Megnyugtató volt az információ, hogy ha nem is sikerül mindig bio zöldségeket vásárolni, akkor is fő vonalaiban a piacon kaphatókat használhatom. Természetesen a bio élelmiszer előnyt kell élvezzen.

Az elején szűk volt a nadrágom, most sem kell rajta változtatni (érettségi óta), de könnyebbnek, rugalmasabbnak érzem a testemet.

Az éjszakákat nyugodtan alszom át.

Jobban megválogatom, hogy mi legyen a napi táplálékom.

Köszönöm ezt a tanfolyamot.

Ajánlom bárkinek.

 

Budapest, 2018. 09. 30                                                       

Pócsi Sándor


Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Sándor is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás