Sz. Andi...

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

A tavasz közeledtével egyre gyarapodó súlyomnak és egészségügyi problémáimnak megoldásaként bukkantam Kati hirdetésére.

Megszokott házias ízű ételeinket kínálta újragondolva. Ezt a menüt kezdtem el fogyasztani, és néhány hét elteltével közérzetem pozitív irányú változását tapasztaltam.

Majd elkezdődött egy hosszabb szünet az ételek kiszállításában, és én visszatértem korábbi táplálkozási szokásaimhoz, amitől természetesen a panaszaim is visszatértek.

Ekkor érdeklődtem a Testszerviz programja iránt, de a részletes tájékoztatás után még nem vágtam bele a programba.

Csak hetekkel később, mikor egy orvosi vizsgálat is megerősítette, hogy eljött az idő a változtatásra.

A program egy állapotfelméréssel indult, részletesen átbeszéltünk mindent Katival. Aztán kialakítottuk az étrendemet.

Ami a leglényegesebb volt ebben, hogy nem csak azt tanulhattam meg, hogy mit egyek, hanem azt is, hogy miért. Mert azt az iskolában sem tanultuk meg ilyen alaposan tanulmányaink során, hogy az egyes ételek milyen hatással vannak szervezetünk működésére.

Hetente jártam konzultációra. Együtt örültünk az elért, látványos eredményeknek. Az egymásra épülő „tananyagok” mellett mindig kielemeztük az általam fogyasztott ételek hatását. Volt, amiben menet közben változtatásra volt szükségem.

Az alvással korábban sem volt problémám, a felkeléssel annál inkább. Képes voltam reggelente fél órán keresztül kinyomkodni az ébresztő órát, és csak nagy nehézségek árán tudtam kimászni az ágyból – fáradtan. Aztán egyszer csak a megváltozott étrendemnek köszönhetően ez elmúlt, energikus lettem, és reggelente első csengetésre fel tudtam kelni.

Fokozatosan bevezettük a rendszeres mozgást is, mely esetemben, mivel túrázó vagyok, hét közben főként intenzív gyaloglásból áll.

Összegezve: a Testszerviz befektetés önmagamba. Testem jelzéseit megfigyelve egy új életformát alakítottam ki ez alatt a 90 nap alatt.

Egészségügyi problémáimból kigyógyultam, és a program végére 8 kg súlyfeleslegtől is könnyedén megszabadultam.”

SZ. Andi

 


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Andi is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás