T. Timi

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Az én sikertörténetem!

2017 októberére eljutottam odáig, hogy semmiféle diéta, zsírégetés, fogyókúra nem használt a felesleges kilók és centik leadásában. Ekkor már átléptem a lélektani 100 kg-os testsúlyt! L Ekkor döntöttem el, hogy ez nem mehet így tovább.

Rengeteg időt, pénzt, energiát fordítottam arra, hogy lefogyjak. De semmi nem járt sikerrel.

Aztán szembejött velem a facebook-on a Testszerviz kérdőíve! Kitöltöttem és 2 napon belül Kata megkeresett.

Pár nap múlva elmentem hozzá, beszélgetni kezdtünk, elmondta miből áll a testszerviz program.

Első hallásra ijesztőnek tűnt. A végén megkérdezte, hogy érdekel-e a program. Igent mondtam és megbeszéltük hogyan indulunk el.

Interjút készített velem és elkészítette a programomat.

Ezután jó nagy bevásárlás kezdődött. Az egészségtelen, hizlaló dolgokat pedig szanáltam a háztartásunkból.

Belevágtam!!!

A legszebb és legjobb az egészben, hogy szinte semmilyen nagy erőfeszítésbe nem került az alapdolgok betartása. Egyetlen egyszer voltam éhes, még a kezdet kezdetén, csak azért mert még nem volt begyakorolva ez a fajta étrend.

Mára már megtanultam a „leckéket” amiket Katától kaptam. Beépült a mindennapjaimba a reggeli turmix, a „lé”, a napi kétszeri nyers zöldség, a heti legalább egyszer hal, és még sorolhatnám.

A fejem teljesen átállt erre az életvitelre.

A program végére megszabadultam 11 kg-tól és 42 cm-től! J

Mit adott nekem ez a program:

  • Nem csak a fogyást, hanem energikusabb lettem és jobb lett az alvás minőségem is,
  • önbizalmat, sokkal nyitottabbá váltam,
  • tudást az egészséges élethez,
  • a tudatos, rendszeres táplálkozás fontosságának ismeretét.

Új év, új remények!  A kitűzött célomat ugyan még nem értem el, de ez 3 hónap alatt nem is lett volna egészséges (-20 kg), de Kata útmutatásaival és az általa megszerzett tudással, tovább folytatom a kilók elleni küzdelmemet.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, kár, hogy nem találkoztam hamarabb ezzel a programmal.

Büszke vagyok a veszteségeimre és aki esetleg még gondolkodik rajta, de tudja, hogy változtatni akar az életminőségén bátran ajánlom neki is a Testszerviz programot.


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Timi is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

Férfi változókor - a lehetőséget lásd meg benne!

Sokan gondolják, hogy a változókor csak a nőket érinti. Valójában a férfiaknál is jelentkezik a tesztoszteronszint fokozatos csökkenése, amit andropauzának vagy férfiklimaxnak nevezünk. Honnan tudod, hogy elért téged is? Hogyan tudod megállítani? Milyen lehetőségeket rejt? Olvass tovább!

A kánikula 6 legfőbb veszélye

Amikor a hőmérséklet tartósan 30–35 °C fölé emelkedik, szervezetünk hőszabályozó rendszere komoly terhelés alá kerül.Tünetek, megoldások!

Esti relaxációs technikák: Hogyan engedjük el a napi feszültséget a pihentető alvás előtt?

Az alvás az agy és a test alapvető regenerációs mechanizmusa. A modern élet ritmusa azonban gyakran nem engedi, hogy a szervezet nyugalmi állapotba kerüljön. A test fáradt, de az idegrendszer az információs túlterhelés és az állandó ingerek miatt aktív marad. Ez elalvási nehézségekhez és felszínes alváshoz vezet. Nemzetközi kutatások szerint a felnőttek közel fele rendszeresen kevesebb mint az ajánlott 7 órát alszik, ami közvetlenül befolyásolja a koncentrációt és a másnapi stresszszintet.

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket