W. V.

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Sikereim

Az első konzultáción elhangzott, hogy miért is vágok bele az életmód váltásba, hogy mik a célok, miket szeretnék elérni ezzel.

Több szempont miatt kezdtem bele ebbe…

  • a Covid óta szinte semmi mozgás nem volt az életemben és ennek a hiánya látható kezdett lenni. Előtte heti 3-szor de volt, hogy 4-szer is edzettem / csoportos óra, squash, futás, súlyzós edzések/.
  • a stressz, ami a minden napokba ér, mind a munkába, mind a magánéletbe.
  • a családban lévő örökletes cukorbetegség, szív és érrendszeri problémák, májbetegségek…

Mind-mind olyan dolgok, amik már nyomasztottak és változtatni szerettem volna ezeken.

Pár kilótól megválni ez is egy cél volt, de leginkább, hogy jó legyen újra a bőrömben lenni, hogy jóba legyek magammal.

Szerencsére olyan sok mindenen nem kellett változtatnom az étkezésben, mert azért előtte is igyekeztem egészségesebben étkezni, de megtanultam, hogy mi jó nekem, mi az amit nem nagyon ehetek, mert egyből meglátszik az eredményeimen.

Azóta a minden napjaim része a gyümölcs, a saláta, a zöldségek.

Sok mindenről azt hittem, hogy jól tudom, és jól csinálom, de kiderült, hogy nem így van. /zabkása/

Nagyon szerettem, hogy nincs tiltás, nincsenek csodaszerek, amiket, ha nem veszek meg akkor nem változik semmi.

Ezalatt a 3 hónap alatt, centiben és kilóban is mérhető a változás. Javult az alvásom és pihentebben ébredek.

Jól esik a rengeteg dicséret, és az a támogatás, amit Marától kaptam az első perctől.

Bármikor, bármit kérdezhettem és mindig dicsért, sose szidott még akkor sem amikor becsúszott ez-az…

Azt gondolom, hogy amiket kitűztem célul, elértem, de lehet ez még jobb is.

Ez tényleg nem egy fogyókúra, ez egy olyan szemléletváltás, ami sok emberre ráférne.

W. V.

A kép illusztráció

 


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Viki is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

A túlsúly nem betegség, hanem jelzőfény

A túlsúly nem önálló „betegség”, amit külön címkézni kellene, hanem egy belső egyensúlytalanság, kóros állapot mutatója.

Anyagcsere, étvágy és plusz kilók

Az ősz és a tél gyakran az elhízás időszaka. Mi az oka ennek és mit tehetünk ellene?

Kártyalapok és zsetonok egy kaszinóasztalon, a szerencsejáték és a memória kapcsolatát illusztrálva

Hogyan hat a kaszinózás az egészségre és a memóriára

A kaszinójátékok mentális hatásairól gyakran megoszlanak a vélemények. Egyes játékosok szerint a blackjack, a póker vagy a rulett segít kikapcsolódni egy hosszú munkanap után, miközben a kártyajátékok koncentrációt és döntéshozatalt igényelnek. Magyarországon az online szerencsejátékok iránt érdeklődők között is felmerül a kérdés, hogy a játék nyújthat-e szellemi előnyöket. A tudományos kép azonban árnyalt. Bizonyos játékhelyzetek valóban megmozgatják az agyat, de nincs megbízható bizonyíték arra, hogy a szerencsejáték önmagában javítaná az általános egészségi állapotot vagy tartósan erősítené a memóriát.

A stabil vércukorszint titka

Az állandóan ugráló vércukorszint előbb utóbb bajt okoz. Ha nem figyelsz, jön a cukorbetegség, ami ma már 1 millió magyart érint!

Fogadási követelmények teljesítése kaszinó bónuszoknál

Hogyan lehet ténylegesen teljesíteni az ingyenes regisztrációs bónuszok fogadási követelményeit?

Jól hangzik, hogy az online kaszinókban olyan extra bónuszokat kaphatunk, mint a 100%-os kezdő bónusz, az ingyenes pörgetések, vagy éppen a regisztrációs bónusz befizetés nélkül. Fontos viszont tudni, hogy a valóságban a kaszinók minden bónuszt feltételekhez kötnek, amik közül az egyik legfontosabb a fogadási követelmény. Ez az az összeg, amit a bónuszhoz kapcsolódóan meg kell forgatni a kifizetés előtt. (hirdetés)

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket