Zsuzsa:)

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

A középiskolai éveim óta folyamatosan porondon van a fogyókúra kérdése. Kipróbáltam számtalan variációt, ami a túlsúly leküzdésére szolgált. Semmi sikerrel, pedig az összes módszert komolyan, s kitartóan csináltam. Mondhatom, hogy az életem kétharmad részét a fogyókúra végigkísérte. Az igazi nagy gond 5 évvel ezelőtt következett be, amikor búcsút intettem a dohányzásnak. Röpke 4 hónap alatt 24 kg-ot sikerült magamra szedni. Folyamatos rosszkedv, depresszió, stressz, gyengeség, haspuffadás, rossz közérzet uralkodott felettem. Rengeteget aludtam és mégis mindig fáradt voltam. Gyűlöltem a nyári meleget, izzadékony voltam és egyetlen ruha sem állt sehogy rajtam. Nem tudtam megélni a nőiességemet, el akartam bújni a világ elől.

Aztán nemrég megváltozott minden… Rátaláltam a Testszervizre és magam sem értem miért, hetekig nem volt bátorságom a teszt kitöltéséhez. Persze mindig a szemem elé került és mindig beleolvastam, de mégsem cselekedtem. Ma már bánom, hogy hetekig halogattam, de soha sincs későn. Kitöltöttem a tesztet és ezzel kezdetét vette egy kaland, amit életem utolsó esélyeként éltem meg a plusz kilóim leküzdésében.

Már az első találkozásunkkor tudtam, hogy jó helyen járok. Kati felvázolta a dolgokat és a kezembe adta a döntés lehetőségét. Én pedig abban a pillanatban tudtam, hogy akarom, és hogy jó helyen járok. Attól a perctől kezdve, ahogy kiléptem a Testszerviz ajtaján, nem tudtam nem úgy csinálni, ahogy azt megbeszéltük. Az odafelé vezető utamon kerestem a szememmel a pékboltot, hogy majd visszafelé hol tudok venni valami finomat. Aztán visszafelé már eszem ágában sem volt megállni. Mivel én nagyon rossz zöldségevő voltam, az első gondolataim az éhenhalás környékére szegeződtek, viszont tudtam, hogy az esélyt meg kell adnom. Elhatároztam, hogy minden instrukciót elfogadok, betartok. Fegyelmezettem, alázattal, csupa kíváncsisággal töltve álltam neki, tisztelve ezzel Katit, aki a legjobbat akarta nekem. Hetente konzultációk voltak, s ha tehettem elutaztam hozzá, hogy átbeszéljük az elmúlt héten szerzett tapasztalataimat. Tudtam, hogy Ő ott van mellettem és bármikor a segítségemre lesz. Egy hét eltelte után nagy változást élhettem meg. Könnyedén potyogtak le a kilók rólam és tudtam, hogy működni fog. Pillanatok alatt jobb lett a kedvem, tudtam végre őszintén mosolyogni. Kezdtem élvezni az életemet, amire amúgy semmi panaszom nem lehetett. Odafigyeltem arra, amit Katitól tanultam és a testem azonnal meghálálta. Egyáltalán nem esett nehezemre betartani az információkat. Napról napra jobb lett a közérzetem, már az első héten elmúlt az addig folyamatosan kínzó haspuffadásom. Ahogy teltek a hetek, úgy jöttek az újabb és újabb visszaigazolások, hogy jó az, amit csinálok. Jó lett a közérzetem, tele vagyok energiával, a stresszes helyzeteket sokkal könnyebben élem meg. Jól alszom, frissen, magamtól ébredek, ami kihat az egész napomra. Rengeteget tanított nekem ez az elmúlt három hónap. Végre értem a testem működését és menet közben rájöttem, hogy egy életre szóló tudásnak lettem a birtokosa. Ezt már elvenni tőlem soha senki nem tudja. Ez nem csupán egy fogyókúra, ez egy életmódváltás, ami az egész hátralévő életemben ott lesz velem.   Végre megtanultam egészséges ételeket enni, s ezzel együtt a bolti bevásárlásaim is átformálódtak. Nem veszek meg felesleges dolgokat, nassolnivalókat. Megtanultam kiigazodni a milliónyi táplálkozási szemlélet útvesztőjében. Megszerettem a főzést, örömmel készítek finomabbnál finomabb ételeket, amit a kis Családom is szívesen elfogyaszt velem.

Rengeteg visszajelzést, bíztatást, dicséretet kapok a szeretteimtől, barátoktól, egyszóval a külvilágtól, ami nagyon jól esik a lelkemnek. Kezd visszajönni az önbizalmam, ma már szeretem magam és a testem, kezdem újra nőnek érezni magam.

Boldog vagyok és végtelen hálás is egyben Katinak, hogy végig mellettem volt az utamon és azoknak is, akik kemény munkával mindezt rendszerbe foglalva megalkották mindnyájunknak.

            Mindenkinek szeretettel ajánlom ezt a nagyszerű lehetőséget. Nemcsak azoknak, akik túlsúllyal küzdenek, hanem mindenkinek, akinek egészségügyi problémája van, vagy csak szimplán szeretnének energikusabbak lenni. Ez az életmódváltás segít visszaállítani a test optimális működését, ezáltal segítséget nyújtva sejtjeinknek, amik minden percben értünk dolgoznak.

            Végezetül, pedig amiért nekiláttam arról is beszámolnék… a kilóim elhagyása miatt kezdtem el a programot és menet közben teljesen átértékelődött bennem a fontossági sorrend. Pár hét elteltével már nem a kilók eldobása volt a lényeg, hanem a közérzetem folyamatos javulása. A fogyást mintegy mellékhatásként élem meg.

A három hónap alatt 12,6 kg-tól szabadultam meg, amit amúgy nem is gondoltam akkora teljesítménynek. Aztán mikor Kati elém vázolta, hogy képzeljek el magam előtt egy karton másfél literes ásványvizet és még egy fél kartont, mindezt tele vízzel és zsírral. Na, akkor fogtam fel igazán, hogy mitől is szabadult meg a testem. Aztán a következő bizonyíték a centik voltak. A hasam körfogata 16 cm-rel, a derekam és a csípőm 8-8 cm-rel, a combom 10 cm-rel lett kevesebb…

            Köszönöm, hogy a sors a Kőrösi Katit adta nekem segítségül. Egy végtelen kedves, aranyos, mosolygós, segítőkész hölgy, aki most már örökre a szívemben marad, akit soha nem fogok elfelejteni.

Köszönöm még egyszer a lehetőséget, a segítséget és hogy fogtad a kezem. <3

A munkádhoz további sok sikert kívánok és egyben békés, boldog, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket!


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Zsuzsa is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás