A nyári nap se elég!

Nem győzzük hangsúlyozni

Annak ellenére, hogy beköszöntött a jó idő, és egyre több a napsütéses napok száma, fontos felhívni a figyelmet arra, hogy hiába süt kint a nap, ha mi bent vagyunk a négy fal között egy irodában vagy műhelyben.

Bizony, a D-vitaminról van szó!

Bár ez a vitamin a C-vitamin mellett már sokaknak ismert, és amellett, hogy nyilvánvalóan jótékony hatással van a testünk csontrendszerére, tudnunk kell róla azt is, hogy az Alzheimer-kór és a demencia megelőzéséhez is szükségünk van rá.

Időskori betegségek

Az Alzheimer-kór a központi idegrendszer idegsejtjeinek elpusztulásával járó betegsége. Általában 40 éves kor felett jelentkezik, lelki és viselkedési tünetekkel, valamint fokozatosan súlyosbodó formában az értelmi képességek hanyatlásával jár.

Demenciáról, azaz értelmi hanyatlásról, elbutulásról akkor beszélhetünk, ha az értelmi képességek betegség következtében hanyatlanak. Maga az elnevezés egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, beszédzavar, az érzékszervek működésének zavara, illetve az összerendezett mozgások zavara, valamint az ítélőképesség hanyatlása és személyiségváltozás.

Ezek az idegrendszeri problémák súlyosan érintik nem csak magát a beteget, hanem a családtagokat is, hiszen a beteg egyre inkább rájuk van szorulva, ugyanakkor egyre nehezebb vele a kommunikáció.

D-vitamin minden életkorban szükséges

Ma már csecsemő- és kisgyerekkorban a D-vitaminpótlást szinte egyetlen szülő sem mulasztja el, mert ez a vitamin sokféle módon támogatja a csemete fejlődését.

Amikor a gyerek kamaszodik és felnő, már jobbára elfeledkezünk erről a vitaminról, és felnőttként már nem gondolunk rá, hogy mennyire szükséges volna továbbra is gondoskodnunk róla.

Világszerte már 55 millió embert érint a demencia, és ez a szám folyamatosan emelkedik az idő múlásával, ha a statisztikai trendet nézzük. A kutatások során kiderült, hogy a D-vitamin javítja az agyunk működését, és folyamatos szedése hozzájárul a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának a kockázatának a csökkenéséhez. Magyarán a D-vitamin megvédhet bennünket ezektől a betegségektől, a kutatók ugyanis az elmúlt két év során lezárult vizsgálataikban kimutatták, hogy a D-vitamin-szint és az agyunk jó működése között valós az összefüggés.

Az előző bekezdésben belinkelt angol nyelvű tanulmány alapján a D-vitaminnak nagy szerepe van a demencia, valamint a stroke elkerülésében.

Éppen ezért ne feledkezzünk meg a napsütéses időben sem a D-vitaminról!

Vitalissimo egészségáruház, hatékony D-vitamin megoldás

svéd folyékony, hatékony és finom multivitamin készítmények között megtalálható a C+D3 termék is.

Ez a készítmény az immunrendszerünknek is fontos két fő vitamint tartalmazza, a cink nyomelemmel együtt, amely segíti a két vitamin hatásosságát.

folyékony Swedish Nutra C+D3 készítmény szokásos napi adagja 15 ml, amit lehetőleg reggel igyunk meg egy pohár vízhez adagolva. Ekkora az 500 ml 33 napra elegendő.

A gyártó javaslata alapján a C+D3 napi adagja felmehet 25 ml-re is, ebben az esetben 500 mg C-vitamint, 50 µg D3-vitamin és 10 mg cinket tartalmaz egy adag. Ekkor az 500 ml kb. 3 hétig tart ki.

Kattints ide, és rendeld meg a svéd folyékony C+D3 készítményt cinkkel!

Kattints ide, és nézd meg a svéd folyékony vitaminkínálatunkat!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket