Alapvető hibák, amit kezdő varrók elkövetnek

A varrás, egy nagyszerű hobbi. Kreativitásra és némi kézügyességre szükség van ugyan, de a legfontosabb mégis az, hogy élvezzük azt, amit csinálunk, hiszen így valóban azt tehetjük a szabadidőnkben, ami feltölt bennünket. Amennyiben a közeljövőben szeretnénk a varrás rejtelmeit megismerni, talán hasznos lehet az alábbi cikk, amelyben azokat a hibákat ecseteljük, amelyeket a kezdő varrók gyakran elkövetnek.

Több dologba is belekezdenek

A kezdeti izgatottság azt is eredményezheti, hogy a kezdő varró, sok és sokféle anyagot vásárol, mert minden ötletét szeretné minél hamarabb megvalósítani és ezért egyszerre több ruha varrásába is belekezd, azonban ez nem jó ötlet. Az első ruha varrásánál ugyanis nagyon sok tapasztalatra lehet szert tenni és ez a tudás lehetővé teszi, hogy a többi ruhadarab még precízebben és szebben sikerüljön, mint az első.

Sokféle anyagot vásárolnak, és nem avatják be az anyagokat

A kezdő varróknak mindenképpen olyan anyag javasolható, amellyel könnyű dolgozni. A varrást is tanulni kell és a kezdeti lépések és sikerek nagyban meghatározzák a további varráshoz való kedvet. Az egyik legkedveltebb anyag a kezdők körében a pamutvászon anyag. Ez az anyag rugalmas, könnyű vele dolgozni, mivel nem csúszkál össze-vissza. Csupán arra kell ügyelni, hogy „beavassuk” az anyagot, mivel ez az anyag zsugorodik. Ezt azonban sok kezdő varró figyelmen kívül hagyja. A pamutvászon anyagból gyerekeknek és felnőtteknek is kiváló ruhákat lehet varrni. Ez egy természetes anyag, jó nedvszívó és légáteresztő képességgel. A pamut, pamutvászon anyagok között, mintás és sima, egyszínű anyagokat is találhatunk.

Sok és nem megfelelő eszközöket szereznek be

Az egyik nagy hiba a kezdő varrók részéről, hogy túl sokat költenek. Nagyon drága varrógépet vásárolnak, és többnyire olyan eszközöket is beszereznek, amire aztán nem lesz szükségük. Varrógépválasztásánál törekedni kell ugyan a minőségi termék vásárlására, de nem feltétlenül a legdrágábbat kell kiválasztani. Ollóból viszont a lehető legjobbat szükséges beszerezni, hiszen sok kényes anyaggal lesz dolgunk, márpedig a szabáson is múlik a végeredmény. Egy tompa, vagy nem megfelelő szabásolló használata sok bosszúságot okozhat.

Egy kezdő varrónak semmiképpen sem sok eszközre van szüksége, sokkal inkább az a fontos, hogy az egyes anyagokhoz például speciális tűt használjanak, hiszen ez megkönnyíti a munkát. Például, ha viszkóz anyagból szeretnénk varrni, akkor ehhez is találunk speciális tűt, ami valóban jobb eredményt is ad. Ez az anyag egyébként nagyon kedvelt, hiszen mintás és egyszínű minőségi viszkóz anyagokat lehet beszerezni. Gyönyörű a színpalettája ennek az anyagnak: oliva, khaki, kerozin szín, szürke, párizsi kék, fekete, mustár, petróleum, dinnyeszín, grafit, cékla, kávé, lazac. Ez egy nagyon könnyű, légáteresztő anyag, amelyből gyermekruhákat is varrhatunk.

Könnyen feladják

A kudarc vagy elveszi az önbizalmunkat, vagy még kitartóbbá tesz bennünket. A kezdeti nehézségek miatt nem szabad feladnunk ezt a nagyon szép hobbit, hiszen a hibákból tanulhatunk. Rengeteg tapasztalatra teszünk szert, és ettől válhatunk hobbi varróból, akár profi varróvá.

A fotó forrása:
ESB Professional / Shutterstock.com

Támogatott cikk

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket