Amikor az erő veled van!

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

Az ember hatalmas energiákkal képes a cél felé haladni. Számos olyan példát láttunk, amikor rajta kívül senki nem hiszi el, hogy sikerülhet, ennek ellenére töretlenül menetel a cél felé.

Sokkal erősebb a vágy a cél elérésére, mint a visszahúzó és kétkedő erők összessége. És a végén egy boldog embert látunk, aki elért oda, ahova akart és ettől boldog.

De mennyivel könnyebb úgy haladni az úton, hogy a mellettünk lévők támogatnak bennünket, bátorítanak, hisznek bennünk, bíztatnak és nem arról beszélnek, hogy „így nem lehet”, „úgy nem sikerülhet”, „neki sem jött össze”, „reménytelen a helyzet”.

Ilyenkor nagy akaraterőre, kitartásra, céltudatosságra van szükség. Mindenek ellenére kitartani és végig csinálni azt, amit elterveztünk.

Nincs ez máshogy az Életmódváltás területén sem. Vannak igazi szamurájok, akik elmondják, hogy egy sereg ismerős, családtag kétkedik a sikerben, lebeszélik róla, hogy változtasson, mondván: „Ez is egy újabb sikertelen próbálkozás lesz, ez sem fog működni!”

És mindezek ellenére, vagy éppen ezért megcsinálják!!! Nem engednek a suttogó hangoknak, nem dőlnek be a lebeszéléseknek, akarnak valamit, elszántak és tolják ezerrel.

Ettől sokkal egyszerűbb és könnyebb módja a helyes életmód kialakításának, ha a környezetünk támogat.

Amikor az erő veled van!

A minap egy nagyon kedves házaspár látogatott el hozzánk. A férj a beszélgetés alatt végig szorongatta a felesége kezét, látszott rajtuk, hogy nagyon szeretik egymást.

A hölgy szeretett volna változtatni és a férje csak ennyit mondott nagy szeretettel: „Mindenben támogatni foglak drágám, mindenben segítek!”

Miért? Mert számára tényleg fontos volt a párja. Tudta, hogy a közöttük lévő kapcsolat arról szól, hogy segítünk egymásnak, bízunk egymásban, és ha az egyiküknek valami jól megy, az a másikuknak öröm.

Ilyenkor felmerül bennem a kérdés!

Hogy fordulhat elő, hogy valaki azt mondja, hogy hülyeség, ez neked nem fog menni, már annyit próbálkoztál, én úgy szeretlek, ahogy vagy, minek ebbe belekezdeni!

Mitől fél az ilyen ember? Attól, hogy sikeres lesz a másik? Hogy jó formába kerül? Hogy elér valamit, amire vágyott? Hogy rájön, értékes ember? Nem tudom!

Egy dolgot tudok! Ha nem tudsz valakinek segíteni, nem tudod támogatni, akkor legalább ne húzd vissza, ne legyél „ellenszél”. Hagyd, hogy járja a saját útját! Mi történhet? Hát rájön, hogy valamire képes, amiben egyébként már régen nincs elég önbizalma!

Az életmódváltás nem egy időtöltés. Az életmódváltás nem egy hobby! Ez egy komoly dolog. Amit nem próbálgatni kell, hanem csinálni!

Hát segítsd azt, akit szeretsz, támogasd azt, aki fontos a számodra. Ha nem így teszel, akkor nem csak az ő, hanem saját magad ellensége is vagy! Ne légy az!

Mi biztosan melletted leszünk, és biztos, hogy segíteni fogunk neked. Mi a hátszél vagyunk!

Töltsd ki az életminőség tesztet és beszélgessünk!

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket