Elhízás kontra Korona

Van remény mindenkinek, neked is!!! Egy kattintásra vagy tőle!

Magyarország ismét egy kétes dobogós helyet szerzett. Az 1 milló főre jutó halálozási számban jelenleg bronzérmesek vagyunk, ha így haladunk, akkor napok kérdése, hogy elsők legyünk. A mai adatok szerint 1 millió emberre 2487 fő.

Ezzel szemben például Ausztriában, Németországban 1000 körüli, míg Dániában, Norvégiában, Finnországban 500.

Rengeteg elemzés látott napvilágot az okokat kutatva.

Az egyik ok, amiben számos tudós megegyezik, az elhízás és a halálesetek közötti összefüggés. A halálesetek 40%-ban olyan embereknél következett be, akik elhízottak voltak. Nyilvánvaló összefüggés van e mellett a korral és krónikus betegségekkel is, ugyanakkor az elhízás miatti százalék nagyon magas.

Amikor valaki elhízott, az immunsejtek lomhábbak, lassabban reagálnak vírusokra, fertőzésekre. Ezzel időt hagynak a vírusoknak ahhoz, hogy jobban elterjedjenek és sokkal több sejtet állítanak át saját maguk termelésére.

A koronavírus kifejezetten „kedveli” a zsírt. Minél több a zsírszövet, annál jobban képes szaporodni, valamint a zsírszövetekben el tud bújni az immunsejtek elől.

Magyarország Európa bajnok az elhízásban és a világon a negyedik legelhízottabb nemzet vagyunk.

A fenti összefüggés nyilván csak egy a többi ok közül, azonban mindenképpen elgondolkodtató és cselekvésre ösztönző!

Itt az ideje, hogy elkezdjünk komoly változásokat az életünkben. Minden egyes leadott kiló százalékosan növeli a szervezet védekező képességét. És itt nem pusztán a jelenlegi járványról van szó. Hanem bármilyen fertőzésről.

Az elhízás krónikus (állandósult) betegségekhez vezet. Ez szintén gyengíti az immunrendszert és a védekezési esélyeket.

Még egy komoly figyelmeztetés!

A finomított szénhidrát fogyasztása akár órákra is leállítja az immunrendszer működését, és így jobb esélyt ad a vírusoknak. Megfigyelted már, ha például beteg vagy (influenza), mennyire tudod kívánni a finomított szénhidrátokat? És jól megeteted a vírusokat, hogy jól tudjanak szaporodni.

Ne keseredj el! Van megoldás! Életmódváltás lépésről lépésre, szép apránként, segítséggel, személyre szabottan. Ez a te utad!

Kezdj bele most! Csináld meg! Egy kattintás és már benne is vagy!

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket