Erdély csodája megérkezett

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

A PUR HERBET TÖRTÉNET – MINDEN, AMIT ADSZ, VISSZATÉR

Kézműves csoda Erdélyből

Erdélyben születnek a csodák. Aki járt ott annak először az emberek, a tájak, a levegő tisztasága tűnik szembe. Nyitottság, ősi őszinteség, csodás természeti kincsek, erdők, hegyek, tavak, természeti kincsek jönnek lépten nyomon velünk szembe. Egy újabb csodát találtunk és elhoztuk nektek. Erdély illata, természetessége, finomsága, ősi ereje most natúr kozmetikumok formájában ott lehet veled!

/Az alábbi interjú Marosvásárhelyen készül Suba Lóránd és Kovács Erzsébet beszélgetése alapján/

Nemrég leültem és készítettem egy rövid interjút, vagyis inkább egy rövid baráti beszélgetést a Pur Herbet termékcsalád megálmodójával és háziasszonyával, Kovács Erzsébettel.

Suba Lóri: Tudni kell, hogy 2020 decemberében döntöttem úgy, hogy a webáruházunknak a vitaminok és a gluténmentes termékek mellett szüksége van natúr kozmetikumokra is. Ekkor találtam rá a Pur Herbet-re. Egyik kismama ismerősöm osztotta meg, hogy mennyire elégedett a Pur Herbet popsikrémével.

Gyorsan rá is kerestem, majd utána érdeklődtem, hogy tényleg olyan jó?

- Igen. Érdemes megkeresned..." - kaptam meg a választ.

Én, így is tettem. Pár napon belül találkoztunk a Testszerviz irodában. Istenem... ha ti éreztétek volna azt illat felhőt, amelyet magával hozott a kedves hölgy... most is érzem... a mediterrán illa és a vele járó hangulat egyszerűen beköltözött az irodába.

És akkor jött a bemutatkozás. Elmondtuk mi Rékával (dr. Suba Réka), hogy kik vagyunk és valójában mit prezentálunk. Majd jött ő, mármint Erzsébet és a termékek.

/Tudod vannak termék értékesítők., akik annyira tudják mit kell mondani. Betanulva. Felkészülten. És ezt egy értékesítő így is kell, hogy csinálja./

Viszont Erzsébet nem egy értékesítő volt. Ő maga volt a Pur Herbet.

A természetesség

Az elegancia

Az egyediség megtestesítője.

A beszélgetés végére tudtuk, mi szeretnénk közösen dolgozni vele. Az ügyfeleinknek szükségük ezekre a termékekre.

Azóta eltelt több, mint egy fél év... Szereztünk terméktapasztalatot. Kipróbáltuk a termékeket. Munkatársaktól és ügyfeleinktől is a visszajelzések azt mutatják, jól döntöttünk. Így augusztus vége felé, ismét megkérdeztem Erzsébettől azokat a kérdéseket, amelyeket decemberben már egyszer megkérdeztem.

Szeretném veled is megosztani, hiszen lehetséges Téged is, mint olvasó, leendő termék vásárló érdekel és fontosnak tartasz.

Íme:

Lóri: - Honnan indultál? Mi motivált?

Erzsébet: - Minden onnan indult, hogy a kislányom bőr problémájára kerestem valami természetes megoldást. Sajnos nem voltak hatásosak azok a készítmények, amelyeket javasoltak, így kénytelen voltam más megoldás után nézni. Ekkor jött az ötlet: készítsem el saját magam a "megoldást".

L.: - De jó. Így akkor biztosra mehettél, hogy természetes alapanyagokból készült, natúrkozmetikumot használsz. Meghozta a kívánt eredményt?

E.: - Igen. Annyira, hogy elkezdtem még többet... és többet olvasni, keresni a témában. Szép lassan a hobbimról a környezetem is tudomást szerzett és jött egy-két rendelés. Majd még több... Egyszer csak ott találtam magam, hogy választanom kellett az akkora munkahelyem és az új hobbim között.

L.: - Értem. És mi volt az, ami segített a döntésedben?

E.: - Érdekes... az akkori főnöknőm adott egy igazán nagy bátorítást a családom és a barátaim mellett. Azt tanácsolta, amit én is tanácsolnék most egy olyan személynek, aki hasonló cipőben jár: AZT KELL CSINÁLNI, AMIT SZERETSZ!

L.: - Biztos nagyon jól esett.

E.: - Igen. Úgy gondolom a márka, illetve magának a Pur Herbet fejlődéséhez az segített hozzá, hogy rengeteg ember, ismerős, ügyfél, családtag feltétel nélkül segített nekem.

És ezért a mai napig hálás vagyok. Azt vallom, hogy minden, amit adsz, visszatér hozzád.

Mivel én a termékekkel segíteni szerettem volna az embereknek: természetes alapanyagokból készülő, valódi natúrkozmetikumokkal, amelyekkel közelebb kerülnek a természethez. Jobbá váljon a lelkiállapotuk, ragyogjanak és tele legyenek önbizalommal. És persze, ne mérgezzék magukat külsőleg.

L.: - Milyen szép cél. Gratulálok, hogy ezt az utat választottad. Erzsébet?! Mielőtt megkérdezném, hogy miért használjunk natúr kozmetikumokat, szeretném, ha elmondanád az olvasóknak is, hogy mi az a titkos hozzávaló, amely minden egyes termékbe belekerül. Én tudom a választ, hiszen rendszeresen megemlíted... Mi lenne az...

E.: - Így van. Van titkos hozzávaló. Ami valójában nyilvános is. Már az első termékekbe is belekerült. Ez nem más, mint a szeretet. Szeretettel és gondoskodással készítem/készítjük a csapatommal a termékeket. Úgy gondolom, ez az egyik kulcsa.

Tudj meg többet az erdélyi csodákról, kattints a képre!

 

 

Tudd meg, mi az amit megeszel! Kulcs a tápanyagokhoz! Most párban egy másik létfontosságú könyvvel!

 

Kulcs a zsírégetéshez könyv korlátozott elővásárlási akció!

20% kedvezmény az elővásárlóknak!!!

Az életmódváltás újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A Testszerviz „Kulcs…” sorozat újabb darabja jelenik meg 2021. november első hetében.

Ez a könyv napjaink egyik legnépszerűbb témájával, a zsírégetéssel és annak megoldásával foglalkozik. A legújabb kutatások, eredmények ismeretében biztonsággal mondhatjuk, hogy az egészséges és hosszú élet egyik alapja az ideális test. Ez a könyv remekül illeszkedik az eddigi Kulcs könyvekhez. Nem kiegészíti azokat, hanem újabb ismeretekkel, eszközökkel segít abban, hogy testünk védekező mechanizmusát jó formába hozzuk, tartsuk.

A könyv középpontjában a zsírégetés áll.

Körülötte, mint a tortaszeletek a vele összefüggésben lévő élettani területek. Alvás, táplálkozás, tápanyagok, stressz, regenerálódás, hormonok, mozgás, emésztőrendszer és a máj. Ezek a területek külön külön is meghatározzák a zsírégetés megvalósulását. És egymással is összefüggésben vannak.

Ha a körszelet darabjait rendbe hozod, a zsírégetés szédületesen beindul. Apránként, területről területre haladva elérhtesz egy remek fizikai állapotot, az ideális testet.

A területekről szóló fejezetek megértést, megoldásokat és tippeket adnak a terület rendbetételére.

Ez egy gyakorlatias kézikönyv! Végig vezet a helyes életmód felé, és megoldhatod vele napjaink egyik legégetőbb problémáját!

Hogyan veszítsük el a felesleges zsírt, hogyan legyen ideális a testünk!

Mindez egyszerűen, bárki számára érthetően, hasznos gyakorlati eszközökkel. Újabb lépésként a helyes életmód felé.

Előrendelés ITT!

Az elővásárlási akció részletei és feltételei:

Azoknak, akik a könyvet megrendelik a megjelenés előtti időszakban (2021 szeptember 15 - október 30. között) és ki is fizetik,

a könyv árából 20% elővásárlási kedvezményt adunk.

Így a könyv számukra 5250 Ft helyett most csak 4200 Ft. Az akcióban való részvétel feltétele a könyv akciós árának beérkezése az akciós időszakon belül.

Az akció mindössze 300 db könyvre vonatkozik. A 300 db megvásárlását követően az akciónak vége. Ezt követően már csak teljes áron lehet hozzájutni.

Az akció más akcióval, kedvezménnyel nem összevonható. Az akciós könyv nem szerepel a Testszerviz egyéb könyvvásárlási akciójában (pl karácsonyi könyvcsomag, kulcs könyvcsomag stb).

A könyv nyomdai kivitelben jelenik meg, e-könyv formájában jelenleg nem tervezzük a kiadását!

A könyv ára nem foglalja magába a szállítási költséget.

A könyvet a megrendelők november első hetében kapják kézhez a megjelenést követően. A megjelenésről e-mailben kapnak tájékoztatást, valamint a www.testszerviz.hu oldalon, iletve a Testszerviz Facebook oldalán.

Megrendelés ezen az oldalon!

Ha bármilyen kérdésük van, kérem küldjenek egy emailt a testszerviz@testszerviz.hu címre.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás