Kötődés, bizalom, tudj meg többet róla!

Manapság a kéznél levő "internetes okoseszközeink" segítségével könnyen beszélhetünk egymással és láthatjuk is egymást, elmarad a közvetlen testi érintkezés lehetősége.

Ilyenkor eszünkbe se jut, hogy milyen fontos lenne a közvetlen érintkezés a kézfogástól az ölelésig.

Egy különös kísérlet

Harry Harlow amerikai pszichológus még az 1950-es években végzett egy, sokak által erkölcsileg kifogásolt kísérletet, ami "drótanya-szőranya" kísérletként híresült el.

A kísérlet célja annak vizsgálata volt, hogy a csecsemők csak az anyatej miatt kötődnek-e az édesanyjukhoz, vagy vannak más tényezők is.

Az amerikai pszichológus születésüktől fogva anyjuktól elválasztott majomkölyköket zárt elkülönített ketrecekbe, ahová kettő, drótból készült majombábut helyeztek, és az egyiket puha, bolyhos szövettel borították be.

A kísérlet nem várt eredményt hozott: a kismajmok idejük nagy részében a "szőranyán" csüngtek. Csak akkor mentek az ételt adó "drótanyához", ha nagyon éhesek lettek, és evés után teljesen figyelmen kívül hagyták azt, és azonnal visszamentek a "szőranyához", hogy hozzábújjanak. Ezek szerint a bennük élő érintés utáni vágy az ételnél is fontosabb volt számukra.

Érints meg!

Az öt érzéken belül a tapintás (az érintés) jelentőségét a kutatók csak néhány évtizeddel ezelőtt kezdték felismerni.

Az érintésnek fontos szerepe van a szociális kötődésekben, és ez már a majmoknál is így van, nem csak nálunk, embereknél. A kutatók rájöttek, hogy a majomközösségekben élő egyedek számára is fontos az érintés, enélkül nem tudnának létezni.

Az érintésből, ölelésből gyerekkorunkban kapjuk a legtöbbet. Felnőttként azonban ez – mint kiderült, sajnos – megváltozik, ami miatt felnőttként sokan szenvednek a fizikai kontaktus, az intim érintkezés, ölelés hiányától.

Oxitocin hormon

A hormonok közül korábban az oxitocin hormon szerepét csak a szülés során a méhre gyakorolt simaizom-összehúzó hatásában és a szoptatáskor a tejürítésben betöltött szerepében tekintették fontosnak.

Mára már kiderült, hogy ez a hormon sokkal fontosabb szerepet játszik az életünkben, ahogy ez a Kulcs a hormonokhoz című könyvben is olvasható.

Az oxitocin mindenki számára fontos, és a bőrünkben található, tapintásra aktiválódó receptorok hatására is termelődik.

Az érintés jótékony hatásai kölcsönösek, hasonló jó érzéseket vált ki mindkét félben. A gyengéd érintés, ölelés külön nyelven kommunikál, és többet mond el ezer szónál. És ez nemcsak egy romantikus kijelentés, hanem ma már tudományos tény.

Az is kiderült, hogy a különböző érintéseknek más idegi, biokémiai hatásai vannak.

A gyengéd érintés kellemes érzést vált ki, megnyugtat, bizalmat erősít, ami alapvetően különbözik a viselt ruha enyhe nyomásától, vagy az ujjaink közé vett íróeszköz keménységétől.

Az oxitocin hormonnak így szerepe van a kötődésen, az intimitáson kívül a tanulásban, a boldogság, öröm érzésében és bizalom kialakulásában és megerősödésében, és csökkenti a stressz hatásait is, a félelmet, az aggódást.

Tudj meg többet a hormonok világáról!

A Testszerviz Kulcs a hormonokhoz című könyve közérthető módon mutatja be a különböző hormonokat, és jól használható javaslatokat is kínál az olvasónak, miként támogassa a hormonok működését, illetve hogyan nyerje vissza a hormonális egyensúlyát.

Kattints ide, és rendeld meg a Kulcs a hormonokhoz című könyvet!


 

BioXan feszültségoldó gyógynövény-komplex

A Myrobalan termékcsalád BioXan gyógynövény-komplexe 100%-ig természetes stresszoldó készítmény.

Ez a termék teljes mértékben mellékhatásmentes és nem okoz hozzászokást, tejmentes és gluténmentes készítmény, így a speciális étrendet tartók és bizonyos allergiákkal küszködők számára is alkalmazható.

A gyógynövény-komplex készítmény további előnye, hogy nem tompít el, nincsenek mellékhatásai és folyamatosan, gyógyszer mellett is szedhető. A kapszulák kizárólag gyógynövények finomra őrölt elegyét tartalmazzák, aminek köszönhetően csökkenthető a napi feszültség és más stresszhatás.

A gyógynövény-komplex segítségével nyugodtabb leszel és könnyebben elérheted a belső harmóniát.

A gyógynövény-komplex olyan problémákra nyújt 100%-ig természetes megoldást, mint a nagyfokú stressz, a pánikbetegség és a szorongás. Annak érdekében, hogy újra visszanyerd az életed felett az irányítást és gondtalanul élvezd az életet, tegyél vele egy próbát!

Ha úgy érzed, hogy:

  • túl sok a stressz az életedben,
  • sokat szorongsz,
  • időnként pánikrohamok törnek rád,
  • esténként nehezen alszol el és problémákon rágódsz,
  • hajlamos vagy túlpörgetni magad…

… akkor a 24 gyógynövény erejét tartalmazó BioXan stresszoldó jelentheti a megoldást a problémáidra.

Kattints ide, és rendeld meg a BioXan gyógynövény-komplexet!

Kattints ide, további stressz elleni Vitalissimo megoldásokért!

A cikk címképe: Image by Drazen Zigic on Freepik 

A cikken belüli kép: Designed by upklyak - Freepik.com

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket