Méretes Szabóság - Testszerviz Módra

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

Az emberek egy része konfekció ruhát hord és igyekszik megtalálni azt, amibe belefér, jól áll, tetszik neki és ez az esetek jó részében sikerül is.

Mások inkább a méretes szabóság mellett döntenek. Ilyenkor leveszik a méretet, megbeszélik a fazont, színeket, anyagokat, próbákra jár az illető és a végén a ruha úgy áll rajtuk, mintha rájuk öntötték volna.

A Testszerviz egy méretes szabóság. Nem egy panel életmódba próbáljuk beletuszkolni az embereket. Nem az a cél, hogy néhány sablon közül válasszon valamit, ami kb jó lehet neki.

A Testszerviz konzultáns olyan, mint egy igazi méretes szabó. Figyelembe veszi az illető szokásait, kedvenc étkezési elképzeléseit, a korát, nemét, fizikai állapotát, minden igényét. És ezt követően közösen alakítják ki, szabják személyre a neki való és megfelelő életmódot. Olyan lesz, mintha ráöntötték volna. Egyedi, kényelmes és öröm e szerint élni!

Egy kis eltérés mégis van a méretes szabóság és a Testszerviz program között. Mi nem a ruhát szabjuk az alakra. Mi arra törekszünk, hogy a testet szabjuk hozzá a korábban szívesen hordott, de ma már feszülő, kicsinek tűnő kedvenc ruhatárhoz, a testet régi alakjához „igazítsuk” és nem a ruhákat szabjuk, varrjuk egyre nagyobbakra.

Az egyik ügyfelünk úgy fogalmazta meg, hogy neki anyagilag is sokkal jobban megérte a programot megcsinálni, mint időnként a ruhatárat cserélgetni. Elővette és vidáman hordja az évekkel ezelőtti darabokat, amiket nem azért rakott a szekrény mélyére, mert kiment a divatból, hanem azért, mert egyszerűen nem fért bele.

Ma újra belefér. Persze nem az anyagi megtakarítás a legfőbb érv a Testszerviz program mellett, hanem az, hogy jobban van, esztétikusabb az alakja, több az energiája és szívesen vesz fel fürdőruhát, elégedett magával.

Vannak az életben bizonyos dolgok, melyek fontosabbak a többinél. A test feltétlenül ilyen. Egyáltalán nem mindegy, hogy hogy „áll rajtunk”, hogy érezzük magunkat benne, kedveljük-e, vagy sem, jó formában van-e, vagy sem, kiszolgálja-e az igényeinket, gyors, erős, vagy lassú, fáradt és gyenge. Ezt fogod „hordani” egy életen át, akár tetszik, akár nem.

Nem lenne jobb, ha örömmel viselnéd?

Egy ingyenes konzultációt megér a Testszerviz méretes szabóságban, hogy megtudd, mit tehetsz mindezért!

 

Blog

További bejegyzések

Férfi változókor - a lehetőséget lásd meg benne!

Sokan gondolják, hogy a változókor csak a nőket érinti. Valójában a férfiaknál is jelentkezik a tesztoszteronszint fokozatos csökkenése, amit andropauzának vagy férfiklimaxnak nevezünk. Honnan tudod, hogy elért téged is? Hogyan tudod megállítani? Milyen lehetőségeket rejt? Olvass tovább!

A kánikula 6 legfőbb veszélye

Amikor a hőmérséklet tartósan 30–35 °C fölé emelkedik, szervezetünk hőszabályozó rendszere komoly terhelés alá kerül.Tünetek, megoldások!

Esti relaxációs technikák: Hogyan engedjük el a napi feszültséget a pihentető alvás előtt?

Az alvás az agy és a test alapvető regenerációs mechanizmusa. A modern élet ritmusa azonban gyakran nem engedi, hogy a szervezet nyugalmi állapotba kerüljön. A test fáradt, de az idegrendszer az információs túlterhelés és az állandó ingerek miatt aktív marad. Ez elalvási nehézségekhez és felszínes alváshoz vezet. Nemzetközi kutatások szerint a felnőttek közel fele rendszeresen kevesebb mint az ajánlott 7 órát alszik, ami közvetlenül befolyásolja a koncentrációt és a másnapi stresszszintet.

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket