Miért szerves formában szedjük az ásványi anyagokat?

Az ember a rendszeresen elfogyasztott táplálékkal szerzi meg azokat a tápanyagokat, amik szükségesek az életben maradásához.

Az emberi testet alkotó anyagokat, szerves anyagoknak nevezzük. Ilyen kémiai felépítésű anyagokból áll a többi élőlény (például növény és állat) is, beleértve a szabad szemmel láthatatlanoktól a legnagyobbakig.

Az ember és az állatok nem tudják a talajban levő ásványi anyagokat és nyomelemeket hasznosítani, egyedül a növények (és még a gombák vagy parányi baktériumok) képesek az élettelen ásványi anyagokat a talajból felvenni, és a napfényből nyert energiával saját magukba beépíteni, azokat hasznosítani a gyökereiken át felszívott víz segítségével.

A táplálékunk ennek megfelelően szerves anyagokból áll, hiszen az állati vagy növényi eredetű, és csak egyedül a só, (kémiai nevén nátrium klorid) az, amit a táplálkozás során nem szerves formában veszünk magunkhoz, azaz megsózzuk az ételt, ha ízesíteni akarjuk.

A kristály- vagy porcukor is szerves vegyület, még akkor is, ha apró szemcsés vagy por alakú, mint az étkezési só.

Mivel alapvetően az ember ételének kellene tartalmaznia minden tápanyagot, ezért a szerves vegyületekként elfogyasztott ásványi sók, nyomelemek azok, amiket a testünk jól tud hasznosítani. Ezek már olyan jól hasznosítható szerves vegyületekként kerülnek a tányérunkra, amik eredetileg az élő állatokban vagy növényekben voltak.

Éppen ezért azok a táplálékkiegészítők, amik olyan tablettákat vagy kapszulákat tartalmaznak, amik nem szerves vegyületként tartalmazzák a hasznos anyagokat, nem szívódnak fel jól, és a szervezet nem tudja megfelelő hatékonysággal hasznosítani azokat.

Szerves ásváyni anyagokat itt találsz!

Megnézem!

Szerves vitaminokat itt találsz!

Gyerünk mutasd!

 

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket