Náthavész ellen

Hívatlan bajkeverők

Télen, hideg időben tarol a nátha és az influenza. Ilyenkor a hideg, nedves időben a kórokozók könnyebben fertőzik meg a légutakat, telepednek meg az orr, a torok nyálkahártyáján, aminek védekezőképessége függ az immunrendszerünk erejétől, és a légzésünk minőségétől.

Szájlégzés

Amikor ugyanis stresszesek vagyunk, vagy nem elég jó az erőnlétünk, és lihegve, kapkodva vesszük a levegőt, az orrmelléküregekben nem keletkezik nitrogén-monoxid, aminek értágító és vírusellenes hatása van. Jelenlétében ugyanis a vírusok nem képesek megtapadni a légzőszervek nyálkahártyáján.

Igazából a nitrogén-monoxid hiányában „fázunk meg”, leszünk náthásak – az évszaktól függetlenül.

A szánk alapvetően táplálkozásra és beszédre van, nem ez az elsődleges légzőszervünk.

A megfázás, torokgyulladás tehát valójában nem a hideg miatt van, vagy nyáron a hideg fagyi vagy az hideg ital miatt következik be, sokkal inkább a szájlégzés miatt.

Ezért lenne fontos odafigyelni erre, hogy kerüljük vagy minimalizáljuk a szájlégzést. Ebben a sok beszéd nem segít, hiszen beszéd közben is a szánkon át vesszük a levegőt.

Jó ha tudjuk, hogy a fentiek miatt a hideg időben a velünk levőkkel való folyamatos csacsogás kedvez a megfázásnak a szájon át vett levegő miatt.

szájlégzés elkerülése különösen fontos lenne az éjszakai alvás alatt. Ha reggel kiszáradt szájjal ébredünk, biztos, hogy a szánkon keresztül is vettünk levegőt, ami rontja az alvásminőségünket is.

Ezen speciális, bőrbarát szájtapasszal segíthetünk. Egy kb. 2 cm-es kis darabot ragasszunk középen a szánkra. Nem kell a teljes szájat beragasztani.

Megfigyelhetjük, hogy reggel sokkal pihentebben ébredünk majd.

Kulcs az immunrendszerhez könyv

légzés megértése és a sejtjeink oxigénnel való ellátottsága nagyon fontos az immunrendszerünk hatékonysága miatt is. Éppen ezért sok hasznos tudnivaló van a Kulcs az immunrendszerhez című Kulcs könyvben a légzésről.

Ahhoz, hogy megismerd az immunrendszered top formában való tartásához szükséges információkat és hasznos tanácsokatel kell olvasnod ezt a kitűnő könyvet!

Kattints ide, és rendeld meg most a Kulcs az immunrendszerhez című könyvet!

Testszerviz Vitalissimo webáruház immunrendszer erőnövelő

Az immunrendszerünk működése szempontjából fontos két vitamint és nyomelemet tartalmazó, immunerőt fokozó, rendkívül hatékonyan hasznosuló, folyékony termékünk a SWEDISH NUTRA C+D3 FOLYÉKONY VITAMIN.

Ez a készítmény hatékony immunstimuláló, egyben csökkenti a fáradtságot, és növeli a szervezet oxigénelátottságát.

Kattints ide, és rendeld meg a Swedish Nutra C+D3 folyékony vitamint!

Swedish Nutra folyékony multivitaminok

Swedish Nutra C+D3 immunvitamin együtt is alkalmazható a népszerű, nemek és korok szerint összeállított folyékony multivitamin termékeinkkel együtt!

50 alatti hölgyeknek:

50 alatti uraknak:

50 feletti hölgyeknek:

50 feletti uraknak:

 

Blog

További bejegyzések

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket