Pótold a hiányát!

Az orvosok szerint nem csak akkor hasznos a C-vitamin, mikor meg vagy hűlve, vagy az influenza ledöntött a lábadról, hanem számos élettani folyamatban játszik kiemelkedő szerepet, ezért érdemes ezekre a tünetekre odafigyelned, és ha érzed őket, akkor vegyék be egy jó adag C-vitamint!

Most következzen a C-vitamin hiány 10 tünete!

1. Hamarabb alakulnak ki kék foltok

A Mayo Clinic szerint a C-vitamin hiány lehet a vérszegénység előszobája, ami azzal jár, hogy egy enyhébb ütés, sérülés következtében szinte azonnal kék folt keletkezik a helyszínen. Igyekezz minél több C-vitamint tartalmazó gyümölcsöt, zöldséget fogyasztani.

2. Gyakori orrvérzés

Az orr belső részén húzódó hajszálereket károsan befolyásolhatja a C-vitamin hiánya. Sokkal érzékenyebbek, sérülékenyebbek lesznek, emiatt pedig hajlamosak elpattanni, ezáltal vérzést okozva.

3. Nehezen gyógyuló sebek

A szervezetednek sok vörös vérsejtre van szüksége, ahhoz, hogy minden sejt megkapja a működéséhez szükséges oxigént és tápanyagot. Ha nincs elég C-vitamin, a szervezet nem tud elegendő vörös vérsejtet előállítani, ami a sebek nehezebben való gyógyulását is eredményezheti.

4. Fáradtság és depresszió

A kimerültségnek, depressziónak az egyik oka lehet a C-vitamin hiány, így érdemes orvoshoz fordulni, mert további vizsgálatokra lesz szükség, hogy kiderüljön, mi állhat a háttérben.

5. Szabálytalan szívverés

A C-vitamin hozzájárul a vas megfelelő felszívódásához. Azonban ha ez nem történik meg, és vashiány alakul ki, vérszegénység, szabálytalan szívverés, dobogás alakulhat ki.

6. Begyulladt fogínyek

A C-vitamin megakadályozza, hogy a kórokozók gyulladásokat idézzenek elő a fogínyen. Azok a személyek, akik C-vitaminban gazdag élelmiszereket fogyasztanak, kevésbé vannak kitéve a fogágy betegségeknek. Ezért érdemes C-vitaminból feltankolni a szervezetet.

7. Ízületi panaszok

A kevés C-vitamin az ízületeknek sem tesz jót, amelyek begyulladhatnak, mivel a szervezet így kevesebb kollagént tud termelni.

8. Száraz haj és körmök

A megfelelő mennyiségű kollagén a szép haj és egészséges körmök egyik alapvető feltétele, azonban ehhez C-vitaminra is szükség van. Ha nincs vitamin, kollagénből is hiány alakul ki, emiatt válik szárazzá a haj és töredeznek be a körmök.

9. Gyakori megbetegedések

A C-vitamin remekül erősíti az immunrendszert, így segítve a védekezésben. Azonban a kevés C-vitamin az immunrendszer gyengülését is eredményezi, ezért gyakrabban alakulhatnak ki betegségek.

10. Elhízás

A C-vitamin szintje és a zsírsejtek aránya kölcsönös hatással vannak egymásra. Az Arizona Egyetemen végzett kutatás során megállapították, hogy a kevés C-vitamin miatt megindulhat az elhízás. Ezért ajánlott ezen fontos vitamin megfelelő napi pótlása, főként a túlsúlyos személyeknek.

PÓTOLD A C-VITAMIN KÉSZLETED INNEN!

Minősített termékek a minőségi élethez!

Kattints ide a TESTSZERVIZ SAJÁTMÁRKÁS TERMÉKEKÉRT!

Forrás: www.egeszsegter.hu
A címkép forrás: www.freepik.com/author/drobotdean

 

 

Blog

További bejegyzések

A stabil vércukorszint titka

Az állandóan ugráló vércukorszint előbb utóbb bajt okoz. Ha nem figyelsz, jön a cukorbetegség, ami ma már 1 millió magyart érint!

Fogadási követelmények teljesítése kaszinó bónuszoknál

Hogyan lehet ténylegesen teljesíteni az ingyenes regisztrációs bónuszok fogadási követelményeit?

Jól hangzik, hogy az online kaszinókban olyan extra bónuszokat kaphatunk, mint a 100%-os kezdő bónusz, az ingyenes pörgetések, vagy éppen a regisztrációs bónusz befizetés nélkül. Fontos viszont tudni, hogy a valóságban a kaszinók minden bónuszt feltételekhez kötnek, amik közül az egyik legfontosabb a fogadási követelmény. Ez az az összeg, amit a bónuszhoz kapcsolódóan meg kell forgatni a kifizetés előtt. (hirdetés)

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Immunrendszer és influenza

A hidegebb hónapokban az influenza járvány szerűen támad. Itt vannak jó tanácsok, hogy elkerüld!

Bélflóra egyensúly: Az út a boldogabb testhez és lélekhez

Tudtad, hogy a bélflórád nemcsak az emésztésedet, hanem a hangulatodat is befolyásolja? Olvasd el, hogyan bánj vele!

Mondj búcsút a vashiánynak - csak természetesen!

A vashiány az egyik leggyakoribb tápanyaghiány a világon, amely minden korosztályt érinthet, de különösen a nők, gyermekek és idősek körében fordul elő gyakran. Így mondj búcsút neki!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket