Tegyünk ellene! Európai Elhízás Elleni Nap!

Az elhízás a 21. század legjelentősebb egészségügyi és egyben társadalmi problémája. Nem pusztán esztétikai kérdés, hanem közegészségügyi probléma, ami egyre több ember számára jelent gondot. Az elhízás okozta krónikus betegségek aránya pedig rémisztő. Itt az idő, hogy szembe nézzünk ezzel!

A testsúlyunk és az énkép magunkról

Az énképünk, az önmagukról alkotott elképzelésünk alapvetően meghatározza az önbizalmunkat. Ezt az énképet befolyásolják a környezetünkben élőktől kapott, ránk vonatkozó vélemények is.

Mivel az énkép olyan dolgokat foglal magában, amelyek a külső szemlélő számára láthatók, így benne van az alakunk, azaz ahogyan kinézünk. Az énképünk visszacsatolása a tükörképünk, aminek segítségével érzékeljük, miként látnak mások bennünket.

Amikor még fiatalok vagyunk természetesnek tartjuk, hogy törődünk az alakunkkal, mert fontos, hogy ez alapján is vonzónak találjanak bennünket, és ez nem csak a párkapcsolatunkat, hanem a barátok és ismerősök felé mutatott képünket is meghatározza.

Ahogy korosodunk, és szaladnak az évtizedek, az énképünk sem változik már sokat. Ekkor már egyre jobban elfogadjuk, hogy az idő múlása meglátszik rajtunk, a derekunk kevésbé karcsú, és így tovább.

„A lényeg, hogy fogadd el magad” – halljuk gyakran, és tényleg igyekszünk is erre, és így már egyre kevésbé zavar az idő múlása, és hajlamosak leszünk elfogadni azt is, ahogyan feljönnek ránk a kilók.

Pedig a testsúlyunk és a derékbőségünk növekedése nem feltétlenül járna együtt az idő múlásával, illetve ez az alakváltozás vissza is lenne fordítható egy tudatosabb étrenddel, életmóddal.

Modern korunk velejárója?

Ha megnézünk a 50-100 évvel korábbi fotókat strandolókról, ahol fürdőruhás alakokat látunk a képeken, akkor egy valami biztosan a szemünkbe ötlik: a képeken levő személyek a korukról függetlenül szemlátomást karcsúbbak, mint ahogy azt egy átlagos strand látogatóin ma látjuk.

Ha összehasonlítjuk a régebben élők életmódját és étrendjét, akkor elsőre nem igazán látunk változást, nagyjából ők is hasonló ételeket ettek mint mi, és hozzánk hasonlóan sokat dolgoztak. Egy ilyen képen látható alkalmazottnak vagy munkásnak akkor sem volt sok ideje sportolni, edzeni a munka mellett.

Mégis valami biztosan megváltozott!

És igen! Az elmúlt 50 évben az egyre növekvő világkereskedelemnek köszönhetően kiemelkedtek olyan – főleg amerikai ital- és élelmiszergyártók, gyors étkezést biztosító étteremláncok, amelyek egyre inkább magas cukor- vagy keményítőtartalmú szénhidrátforrásokat, és növényi olajjal sütött, vagy azokat is felhasználó termékeket gyártottak és terjesztettek el világszerte.

Csak példaként: az első McDonald’s étterem Budapesten 1988-ban nyílt meg a Régiposta utcában, és ma már alig van olyan város hazánkban, ahol ne lenne legalább egy éttermük. A nagy élelmiszerbolt láncokból az asztalunkra kerülhetnek távoli országokból érkező termékek is, ami persze nem feltétlenül rossz, de azok az élelmiszeripari termékek, ételalapanyagok, amelyek az ilyen nagyforgalmazóktól kerül hozzánk, mind a tömegtermelésre és nagy profitra berendezkedő nagyüzemi mezőgazdaságból és állattenyésztésből, valamint a hasonló alapon működő élelmiszeriparból kerülnek hozzánk.

Ennek a nagyüzemi termékkínálatnak a közös nevezője az egyre növekvő szénhidráthányad, és azon belül is a gyorsan felszívódó cukor és fruktóz növekvő aránya. Ma már szinte alig van olyan nagyüzemi húskészítmény, amiben ne lenne hozzáadott cukor vagy keményítő, illetve szójafehérje. Nézze csak meg a boltokban a címkéket! További példaként a joghurtokba gyakran gyümölcszselét és cukrot tesznek, és egyre terjed az édes íz fogyasztásra ösztönző használata, illetve meg lehet nézni, hogy az egyes nagy élelmiszeráruházak alapterületének mekkora hányadát teszi ki az édességek, cukros üdítő italok, alkohol, és pékáru kínálata. Az alkoholos italokat – így a sört is – azért hozom fel, mert a szervezetünkben az alkohol lebontása megelőz minden más energiaforrás (azaz cukor vagy zsír) felhasználását.

Ez az élelmiszerbőség magával hozta azt is, hogy ritkán kontrolláljuk az étkezéseinket, gyakran eszünk vagy iszunk a főétkezések között is. Ha az italunk nem csak tiszta víz vagy ásványvíz, hanem már van benne bármi más is, hogy a benne levő cukorról vagy alkoholról ne is írjak, tudnunk kell, hogy a testünk számára már ez is étkezésnek számít, mert energiát is bevittünk az itallal, még ha azt kevésnek gondoljuk is. Magyarán van, hogy ötször-tízszer is eszünk így egy nap, és ez öt vagy tíz alkalommal növeli meg az inzulin nevű hormon szintjét is, ami így sohasem tud lecsengeni, mert mindig túl sok marad a vérben a gyakori magas vércukorszinttel együtt.

Ennek az lesz a következménye, hogy a napi étkezésünk jelentős része raktározásra kerül a zsírsejtjeinkben, ami éveken, évtizedeken keresztül egyre jelentősebb testsúlytöbbletet, és végül elhízást okoz.

A túlsúly igenis egy egészségügyi probléma!

Idén az Európai Elhízás Elleni Napot május 20-án tartják, melynek fő célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet erre a világméretű problémára.

Az Elhízástudományi Világszövetség (WOF) jelentése szerint (2023.03.04.) a Föld 5 évesnél idősebb népességének 14 %-a elhízott, 24 %-a túlsúlyos. A tendencia ismeretében előrejelzésük szerint a jelenlegi összesített 38%-os arány 2035-re már az 50 %-ot is meg fogja haladni.

A WebOrvos internetes oldal az Európai Elhízás Elleni Nappal foglalkozó cikkében Dr. Bartos Tímea belgyógyász szerint az elhízás napjainkban már népbetegség, és orvosi szempontból kóros állapot, amely számos súlyos betegség kialakulásának kockázatát növeli meg: magas vérnyomás, szív-és érrendszeri betegségek, 2-es típusú cukorbetegség.

Éppen ezért mégis fontos, hogy odafigyeljünk a testsúlyunkra, és tegyünk meg mindent, annak csökkentése érdekében, amihez nem kell „fogyókúrázni”, sem „koplalni”, hanem helyes iránymutatás alapján életmódot váltani.

Testszerviz megoldások

A Testszerviz az indulása óta a következőt hirdeti a „Küldetésünk” menüpontban a weblapján, ahogy azt Burget Péter a Testszerviz tulajdonosa megfogalmazta:

„Azt tapasztaltuk, hogy a mai élelmiszeripar és kereskedelem hatalmas befolyással van a társadalomra, és nem jó irányba viszi az embereket.

Az emberek élelmiszer vásárlási szokásait nem a tudatosságuk, hanem a pénztárcájuk, a reklámok és a médiában keringő hamis adatok vezérlik.

Sajnos még mindig nagyon kevesen tudják, hogy mi az „étel” szó meghatározása. Az sem világos számukra, hogy azért eszünk, hogy bejuttassuk a szervezetünkbe azokat az anyagokat, amelyek ahhoz kellenek, hogy a testünk optimálisan működjön.

A mai társadalom nagy része olyan dolgokat eszik, amelyek nem eredményezik a test jó működését.

Ellenben finom, vagy trendi, vagy olcsó, vagy színes, vagy szép a címkéje stb.

A mai világban igenis létezik igaz adat arról, hogy hogyan is táplálkozzunk tudatosan, hogyan szerezzük vissza és tartsuk fenn a testünk számára ideális állapotot még akkor is, ha az az évek múlásával változik.

Azt is tapasztaltuk, hogy társadalmunk egyre elhízottabb, egyre stresszesebb, egyre tunyább és egyre kevésbé képes rendesen kipihenni magát. Rengeteg gyerek, fiatal és felnőtt küzd manapság a fenti problémák valamelyikével.”

Éppen ezért indította be Burget Péter a Testszerviz első percében azt a konzultációs prémium szolgáltatást, amelyre az itt elérhető „Életminőség teszt” kitöltésével lehet jelentkezni. A jelentkező lehetőséget kap arra, hogy egy térítésmentes beszélgetésen megismerhesse azokat az előnyöket, amelyeket ettől a szolgáltatástól kaphat.

A Testszerviz ezen az életmódváltó szolgáltatásán kívül még az életükön és testsúlyukon változtatni akarók számára megnyitotta Vitalissimo webáruházát, ahol olyan magas minőségű termékek és ismeretterjesztő könyvek kaphatók, amelyekkel bárki jobb irányba változtathat az életén.

Vitalissimo egészségáruház megoldásai

Ebben a részben azokra a Testszerviz sajátmárkás termékekből hívjuk fel a figyelmet azokra, amelyek bárkinek biztonságosan segítenek egyensúlyba hozni a vércukorszintjét.

A Testszerviz almaecet segíti az életmódváltást és a helyes étrend kialakítását! Kiválóan beépíthető az étrendbe, felgyorsítja az anyagcserét, segíti az emésztést, vízhajtó hatása van, és csökkenti az étvágyat.

A Testszerviz fodroskel por szintén az életmódváltás segítője. A fodroskel megtalálható a világ 10 legjobb szuperélelmiszere kötött. Magas az ásványianyag és vitamintartalma, a benne található sok fitotápanyag, és a zöldleveles növényhez képest magas fehérjetartalom garantálja, hogy fogyasztása rendkívül jó hatású.

A svéd folyékony multivitamin és kollagén készítmények világbajnok felszívódási és hasznosulási képességükkel biztosítják azokat a tápanyagokat, amelyekre az egészségünk megóvása vagy visszanyerése során szükségünk van!

Ebben a fenti három kiemelt ajánlatban szereplő termékek együtt is biztonsággal fogyaszthatók, sőt, a jó hatásukat egymást támogatva is elérik!

Kulcs a zsírégetéshez könyv

Ez a Testszerviz könyv kiemelten szól azokhoz, akiknek elsődleges az ideális testsúlyuk elérése és megőrzése, hiszen ez a könyv egy érthető magyarázatokkal bőven ellátott terv leírása, amely végül elvezet az ideális testsúlyhoz.

Ez a könyv azért született meg, hogy a benne leírtak pontosan magyarázzák el, és ismertessék azokat a lépéseket, amiket meg kell tennünk a siker érdekében, függetlenül attól, hogy már hányszor próbálkoztunk korábban az étrendünk és életmódunk megváltoztatásával.

A könyvből az olvasó megérti a korábbi sikertelenségek okát, és az új motiváció mellé kipróbált tudást is kap a siker végleges eléréséhez.

Nem lesz több próbálkozás!

Kattints ide, és rendeld meg a Kulcs a zsírégetéshez című könyvet!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket