Tévhit az öko mosószerekkel kapcsolatosan

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


Hosszú idő óta fennálló tévhitet oszlatunk most el. Ez pedig – az öko mosó és mosogatószerek drágák. Ez egyszerűen nem igaz. Az alábbi képen jól látható az összehasonlítás. És azt még nem is számoltuk bele, hogy a hagyományos mosó és tisztítószerek mennyi környezeti kárt okoznak, mennyibe kerül ezek elhárítása!

 

 

A HERBOW sztori

Tünde lányai a mosószerekre, mosogatószerekre allergiásak voltak. Hiába mosott tiszta szerekkel, „egészséges” mosószerekkel, nem használt semmi.

Így saját problémáján akart segíteni, amikor elkezdett foglalkozni ezzel a területtel. Számára a mosódió egy megfelelő alternatívának tűnt, ugyanakkor sok gondja volt vele.

A mosódiónak van egy jellegzetes savanykás, ecetes illata a mosás után, ami persze száradáskor elillan. Többszöri mosás után a diók széttöredeznek, ha nincsenek kiszárítva a mosás után, akkor dohosak lesznek. És a ruha nem kapta vissza tőlük a ragyogó fehér és egyéb színeket. Mindemellett a lányok bőre nem adott rá reakciót, ezt jól viselték, az allergiás tünetek elmúltak.

Tündében megszületett a gondolat!

A mosódió jótékony hatását hogyan lehetne 21. századi formába önteni, hogyan lehetne praktikus, egészséges és hatékony szert csinálni belőle úgy, hogy az illata jó legyen a ruhák ragyogjanak?

És megszülettek az első kísérletek. 4500 kiló ruha mosása után az első fecskék kiröppentek.

Nem az volt a cél, hogy valamit üssünk össze és csináljunk belőle üzletet. A cél az volt, hogy olyan termék szülessen, ami öko, egészséges, csak természetes anyagokat tartalmaz és a szervezetre egyéltalán nem káros. Aztán a termékekből siker lett.

Tünde, mint édesanya egyre többeknek segített és végül megszületett a HERBOW márka. Napjaink egyik csúcsminőségű, egészséges, természetes tisztító és mosószer családja.

A beszélgetés végén megillatoltam a termékeket és nagyon kellett vigyáznom, hogy ne kortyoljak bele. Mennyei illatok, mosószerek, mosóparfümök, gépi és kézi mosogatószerek, mosógép méregtelenítő és társaik.

Mosódió és növényi alapú termékek ezek, amik a magukkal és családjukkal, a környezetükkel törődő embereknek az igazi megoldás.

Magyar fejlesztés, magyar gyártás. És lassan egész Európát meghódítja.

Engem rabul ejtett a történet, rabul ejtettek a termékek és boldog vagyok, hogy partnerünkké vált a HERBOW.

HERBOW = Herbal Organic World

„Hiszünk abban, hogy a mosás során nincs szükség minden alkalommal vegyi alapú öblítő- és mosószerekre. Miért is használnánk allergén összetevőket, hiszen a Herbow természetes mosódió-alapú termékeivel ezek nélkül is, nagyszerű hatékonysággal, könnyedén és egyszerűen moshatunk.” – HERBOW

 

 

 

Blog

További bejegyzések

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket