Mediterrán tőkehalfilé

TOVÁBB AZ ÖSSZES ÉTEL RECEPTRE!       


 

Szia Mara!

Inspirált a mai 15 fokos ragyogó napsütés így a tél kezdetén.

Úgyhogy körülnéztem a szekrényben és a hűtőben és összeütöttem egy mediterrán halat, visszacsempészve a hangulatomba egy kicsit a nyarat. Nagy kedvencem lesz, nem csak az íze miatt, hanem mert ez is egy 15 perces ebéd, már ami az előkészítési és a sütési időt illeti. ;)

Mediterrán tőkehalfilé

Mediterrán szósz:

Aprítógépben zöld és fekete olivabogyót (csak az egyik fajtával is jó), nyers paradicsomot, szárított paradicsomot (elhagyható), pár szem capribogyót, kevés hagymát és fokhagymát, sót, fél dl vizet és egy kávéskanál almaecetet összekevertem. Ne pépesre, hanem darabosra aprítsuk!

A végén 2 evőkanál olivaolajat adtam a szószhoz.

A halat megszórtam egy kevés halfűszerkeverékkel és oliva olajon elkezdtem pirítani. Mikor félig megsült rátettem a mediterrán szószt és pár percig együtt pirítottam, hogy a szószban lévő zöldségek egy kicsit megpuhuljanak.

Köretnek kínai kelt választottam, mivel a szósz elég jellegzetes ízű, a kínai kelnek pedig semleges az íze.

Szép napot!

Gottschall Kata

JÓ ÉTVÁGYAT!

További isteni hal receptek találhatók itt!

Mediterrán tőkehalfilé

Lélegzetelállító receptekre vágysz?

Lapozz bele varázslatos alakformáló szakácskönyvünkbe!

Az Élet írta szakácskönyv


Hogyan tudnád TE is a tudatos életmódot könnyedén beilleszteni az életedbe?

Ideális testalkat mellett, koplalás nélkül jókat, és bőségesen enni?

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT! 

SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket