Kemenczés Niki

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


Kedves Kata,

Az egyetem befejezését követően szépen lassan rakódtak rám a kg-ok. Bár úgy voltam vele, hogy majd leadom, hiszen csak 1-2 kg feleslegről beszélünk, valahogy sosem sikerült. Sokat dolgoztam, utaztam, rendeltem az ebédet magamnak.

Amikor elhatároztam, hogy most belevágok a fogyókúrába a „régi bevált módszereimmel”, mint szénhidrát és fehérje számolás, heti 3 edzés, csak minimális eredményt sikerült elérnem.

Amíg komolyan figyeltem az étkezésre le tudtam adni 1-2 kg-t, aztán amint engedtem a gyeplőn, mindig kicsivel több jött vissza.

Így jutottam el odáig, hogy már 62 kg körül voltam, ami már elfogadhatatlan volt számomra, ugyanis soha életemben nem voltam ennyi.

Ebben az állapotomban kerültem Babos Katához és a Testszervizhez. Bevallom, először rendkívül szkeptikus voltam, hiszen az általa vallott módszerek alapjaiban nem egyeztek azzal, ahogy eddig fogyni próbáltam és ami eddig úgy-ahogy működött.

Ezt csak tetőzte az, amikor először meghallottam, hogy reggel turmixot kéne innom. El nem tudtam képzelni, hogy a turmixtól jól fogok lakni, azt pedig végképp nem gondoltam, hogy ez egészséges dolog lenne.

Aztán szerencsére tévedtem.

A program végére 6,5 kg-val lettem könnyebb és összesen 38 cm ment le rólam.

Beleférek a régi nadrágjaimba és végre nem válogatok a ruháim között, hogy melyikben tűnök kevésbé kövérnek.

Kata végig azt hajtogatta nekem a program során, hogy ez nem fogyókúra, hanem egy életmódváltás, aminek csak a mellékterméke az, hogy leadok pár kg-t.

Bár nekem mindvégig a fogyás volt a célom, az nem elhanyagolandó, hogy szinte teljesen megszabadultam a gyakori fejfájástól és délután sem tör rám az iszonyat fáradtság.

Sokkal kiegyensúlyozottabb, energikusabb lettem!

Nem lehetek eléggé hálás! Nagyon köszönöm!

2022. 01. 26.

Kemenczés Niki

 


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Niki is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket