9 érv a téli túrázás mellett

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!

Szinte hihetetlen, de a járványnak tulajdonítják, hogy manapság a természetjárás és a kéktúrázás sohasem látott népszerűségnek örvend.

Erről számol be a Magyar Természetjáró Szövetség online magazinja, miszerint 2021-ben 25 százalékkal nőtt a kéktúrára indulók száma.

Ez szerintem nagyon örvendetes, mégpedig azért, mert a rendszeres sétán kívül a rendszeres túrázásnak is nagyon jó hatása az egészségünkre.

A következő idézet a Testszerviz Kulcs a zsírégetéshez című könyvből való:

„A túrázás, a természetjárás nem csak a testünknek, de a lelkünknek is nagyon hasznos. Az alábbiakban kilenc pontban foglalom össze a rendszeres túrázás előnyeit.

1. Erősíti az izmokat és az ízületeket

A gyaloglás során megerősödő lábizmok erősítik a bokát és a térdet. Az egyenetlen terepen történő haladás a has- és hátizmokat is erősíti.

2. Támogatja a zsírégetést és testsúlyunk kézben tartását

A hegyen-völgyön túrázás erős fizikai aktivitással jár, ilyenkor többletenergiára van szükségünk. Ekkor pár óra alatt kifogynak a cukorraktárak, és ha ezt nem pótoljuk a pihenőkön elfogyasztott kakaós csigákkal vagy szalámis kenyérrel, illetve más édességekkel, cukorban, keményítőben bővelkedő szénhidrátforrásokkal, akkor a szervezetünk már hozzányúl a súlyfölöslegként magunkkal cipelt zsírpárnáinkhoz.

3. Megerősíti a szív- és érrendszert

A túrázás során megemelkedik a pulzusszám, nő a vérnyomás. Ezzel együtt javul a vérkeringés, és utána felgyorsul az izmok regenerálódása.

4. Gyorsítja az anyagcserét

A természetben történő mozgás nem csak kiváló edzéslehetőség, de segítséget nyújt a szervezetünknek, hogy az megtisztuljon a felhalmozódott salakanyagoktól.

5. Csökkenti a stresszt

A rendszeresen túrázó emberek többsége szerint a túra során kitisztul a fejük és jobb lesz a hangulatuk. A túrázás, mint minden más, állóképességet növelő tevékenység a stressz egyik legjobb ellenszere, mivel csökkenti a stresszhormonok szintjét a vérben.

6. Növeli az agy oxigénellátását

A hosszan tartó gyaloglás vérbőséget okoz nem csak az izmainkban, hanem az agyunkban is, ezáltal növeli az idegrendszerünk működésének hatékonyságát. Ettől jobban tudunk koncentrálni, növekszik a tanulási képességünk, javul a memóriánk.

7. Javítja a hangulatunkat

A természeti környezet szépségének látványa bizonyítottan megnyugtatóan hat ránk. Ez csökkenti a bennünk levő feszültséget.

8. Jó hatással van az immunrendszerünkre

Azok az emberek, akik rendszeresen túráznak az időjárási körülményektől függetlenül, sokkal edzettebbekké válnak és megerősödik az immunrendszerük.

9. A legjobb recept a gyors öregedés ellen és ami boldoggá tesz

A rendszeres túrázás olyan tartós fizikai aktivitást jelent, ami általánosan javítja az egészéget, lassítja az öregedést, fenntartja a szervezet fiatalosságát, energikusságát.”

*

Az idokep.hu több heti időjárás előrejelzése alapján többségében szép napos idő lesz az elkövetkező hetekben. Így nincs „rossz idő” kifogás, menjünk ki a természetbe, és teszteljük le, hogy nekünk hány pont jön be a fenti felsorolásból.

Testszerviz Kulcs a zsírégetéshez című könyvből megismerheted a zsírégetés optimalizálásához szükséges minden tudnivalót, amit jól mutat ez az ábra:

Ez a könyv a többi Testszerviz Kulcs könyvvel együtt most
kedvezményes csomagokban is megrendelhető a Vitalissimo Testszerviz webáruházból.

 

Kulcs könyveink minden tudnivalót tartalmaznak, ami a helyes és egészséges életmódhoz alapvető tudnivalók!

Olvasd magad egészségesre!

Teljes Kulcs könyvcsomag most 33% kedvezménnyel! Kattints a képre és ámulj el!

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket