A bélrendszer kéményseprője

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!

Hippokratész nevéhez fűződik a „halál a belekben lakozik” mondat. És egyre inkább igaza van. A mai ember feldogozott élelmiszerekben és gyorsan felszívódó szénhidrátokban bővelkedő étrendjének és mozgásszegény életmódjának a hátrányos hatása nemcsak a felszedett kilókban és megnövekedett derékbőségben jelentkezik, hanem az egész emésztőrendszernek az egyre romló állapotában is.

A hasüregben levő sok méternyi vékony- és vastagbél csupán egy leheletvékony hártyából áll, ami elválasztja a szájon át bekerült és emésztésnek indult ételt és italt a vérkeringéstől, a testet alkotó többi szövettől és sejttől.

Éppen ezért fontos, hogy a bélrendszer fala ne eresszen át kórokozókat, mérgeket vagy más káros salakanyagokat, amiknek rendes körülmények között távozniuk kellene a belekből, és nem pedig bejutni onnan a vérkeringésbe.

A belekben sok milliárdnyi hasznos parányi élőlény is él, amit összefoglaló néven bélflórának neveznek. Ennek a bélflórának az összetétele, a beleken keresztül megnyilvánuló hatásai szintén befolyásolják az egészséget.

Ezért nagyon fontos a helyes étrend kialakítása mellett a belek állapotával való törődés is.

Erre az egyik leghatékonyabb segítség a Vitalissimo webáruházban újonnan bekerült,  16 alkotóelemből álló rost-komplex.

Ez az egyedülálló összetételű készítmény 16 növényi rost keverékkel, mintegy „seprűként” tisztítja meg a bélrendszert, azaz szabadítja meg a teljes emésztőrendszert az évek alatt felhalmozódott mérgektől és salakanyagoktól, aminek következtében nagyban hozzájárul a rendszeres széklethez, annak megfelelő állagához, és ezzel a jó napi közérzethez.

Ennek a rostkészítménynek a rendszeres fogyasztása segít puffadás, bélgázképződés esetén, illetve sok esetben a hasi görcsök ellen is, hiszen azzal, hogy kitakarítja a beleket, arról is gondoskodik, hogy ne maradjon benn semmi olyan, ami ezeket a kellemetlen tüneteket okozza.

A bélrendszerünkbe bekerült rostokat két nagy csoportba sorolhatjuk be: vízben oldódókra és vízben nem oldódókra. A vízben nem oldódó rostok a bélrendszeren való áthaladás során magukba szívják a vizet. Ez megnöveli a széklet mennyiségét és lágyabbá teszi azt. A vízben oldódó rostok a felszívott vízzel együtt zselés anyagot képeznek az emésztőrendszeren való áthaladás közben. Ezzel lassítják a bélfalon keresztüli felszívódást is. Az rostok nagyon jó hatással vannak a bélrendszerre, mert az ott megtelepedő salakanyagokat kisöprik onnan út közben. Ezáltal a belek működése rendezetté és kellemetlen tünetektől mentessé válik.

A vízben nem oldódó rostok is fontosak lehetnek, mert ezeket a rostokat (például a cellulózt) a belekben élő baktériumok hasznosítják. Ha eltűnnének ezek a rostok a belekből, akkor megváltozna a bélflóra összetétele is, ami lehetőséget adna a kórokozók megtelepedésének.

A Fiber 16 rost komplex készítménnyel bekerült különleges rostok nem csak takarítanak, hanem ki is egyensúlyozzák a szervezet működését.

Például elősegítik a vércukor megfelelő szinten tartását, segítik a koleszterinszint csökkenését, továbbá óriási szerepük van a megfelelő, jótékony baktériumok és más hasznos parányi élőlények, baktériumok összetételének szabályozásában és egyensúlyuk fenntartásában is.

A Fiber 16 készítmény időszaki kúraként vagy akár egész évben folyamatosan is fogyasztható!

Fontos észben tartani, hogy az emésztőrendszer karbantartása az egészség egyik kulcsa.

Ha még ettől is többet akarsz, ismerkedj meg a teljes DETOX béltisztító programmal!

 

 

Böngéssz kedvedre webáruházunk kínálatából és szerezz be minden szükségeset az egészségtámogató, kiemelt termékeink közül:

TESTSZERVIZ SAJÁTMÁRKÁS TERMÉKEK

SWEDISH NUTRA TERMÉKCSALÁD

HOZD MAGAD FORMÁBA KARÁCSONYIG!

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket