Beszippant a képernyő?

Esténként vonz a képernyő?

Ismerős a következő szitu? Amikor este fáradtan hazaérsz a munkából stresszoldásként bekapcsolod a TV-t, hogy valami filmet nézz rajta a kedvenc kábeltévé-csatornádon, vagy valamelyik streaming szolgáltatódnál.

Megvacsorázol, és észre sem veszed, az esti film éjfélig tart. Aztán holnap kora reggel a munkahelyeden kell lenned. Mennyi órát fogsz aludni? Ötöt-hatot? Vagy kevesebbet?

És milyen minőségben?

Ennek a műsor- vagy filmnézés szokásnak lehet az alvásromláson kívül egy másik kellemetlen hozadéka. Téged is gyakran szólít a természet, és ki kell menned éjszaka a fürdőszobába? Ennek a jelenségnek már orvosi neve is van, ez a nocturia, vagyis a gyakori éjszakai vizelés. Ez olyan betegségek kockázatát növeli meg, mint a magas vérnyomás, vagy a szív- és érrendszeri betegségek.

Az estébe nyúló napi öt vagy több órai TV-zés másik gyakori következménye a 2-es típusú cukorbetegség.

Egy meglepő tanulmány

A fenti megállapítások tudományosan is igazoltak, ezt az összefüggést tárja fel az itt olvasható angol nyelvű tanulmány.

A kutatók több mint 13 ezer felnőtt egészségügyi adatait elemezték öt éven keresztül, 2011 és 2016 között. A résztvevők közül mintegy 4200-an, vagyis 32 százalékuk számolt be nocturiáról. A tanulmány további eredményei is megdöbbentőek.

A képernyő előtt ülés gyakran együtt jár a nassolással, italfogyasztással, és a testmozgás hiánya miatt is megnövekszik az ödéma előfordulása. Az ödémáról  részletesen írtunk ebben a cikkünkben.

Így ördögi kör alakul ki az órákon át tartó képernyőnézés, a nocturia és következményei, valamint a rossz alvásminőséggel kapcsolatban. Az alvással kapcsolatos összegző cikkünk itt olvasható el.

Ha téged is érint akár az ödéma, akár a rossz alvás, mindenképpen olvasd el a fenti linkeken található cikkeinket is!

Testszerviz egészségmegoldások

Ebben a cikkben leírt műsornézési szokás egyik oka az egész napi leharcoltság, felgyűlt feszültség levezetésének igénye, azaz a felhalmozódott stressz kikapcsolása. Ez a cél sajnos így nem érhető el.

A jó irányba megtett első lépés a filmnézési idő lecsökkentése lenne. Válassz ki csak egy filmet, amit megnéznél aznap. Ha sorozatról van szó, akkor ez legyen csak egy epizód. Az ünnepi „hosszú hétvégéken” se legyen sorozatdarálás, még akkor se, ha amúgy a sorozat beszippantana.

Nagyon fontos, hogy legyen elég idő az alvásra. Ezért este 9 után mindig kapcsolt ki a képernyőt, akár TV-ről, akár laptopról, vagy bármilyen más, internetre kapcsolódó eszközről van szó.

A Kulcs a zsírégetéshez című könyvünk alaposan körbejárja az alvással és stresszel kapcsolatos problémákat, ezért ajánljuk ennek a könyvnek az elolvasását. Az alvásproblémák és a stressz az egyik kiemelt oka a túlsúlynak, a hiábavaló fogyókúrázásnak.

Ha a stresszről szeretnél többet megtudni, akkor a te könyved a Kulcs a stresszhez című, ami megismertet a stressz hatásaival, és azzal, mit tehetsz ellene.

A MILAM.10 gyógynövény-komplex készítmény

MILAM.10 egy 100% természetes, elalvást segítő gyógynövény komplex, mely a jól ismert macskagyökér, citromfű és komló mellett 7 másik, alvást segítő gyógynövény együttes erejével támogatja a pihentető alvást és az energikus felébredést!

Ez a gyógynövény-komplex kapszula teljesen mellékhatásmentes és hozzászokást sem okoz, ráadásul vegán, tejmentes és gluténmentes készítmény, így a speciális étrendet tartók és bizonyos allergiákkal küszködők számára is használható.

A gyógynövény-komplex további előnye, hogy folyamatosan, akár gyógyszer mellett is szedhető. A vegán kapszulák kizárólag gyógynövények finomra őrölt elegyét tartalmazzák, melyeknek köszönhetően megnyugtatja az idegeket és megmenti a szervezetet a kialvatlanság káros hatásaitól. A természetes altató gyógynövény-komplex segítségével hatékonyan enyhíthetők a krónikus alváshiány kellemetlen tünetei.

Ez a gyógynövény termék olyan problémákra nyújt megoldást, mint az állandó fáradtság, a kialvatlanság és a megfelelő minőségű alvás biztosításával segít megelőzni az olyan betegségek kialakulását, mint az érelmeszesedés, elhízás vagy az inzulinrezisztencia. Ilyen problémák megléte esetén a készítmény segíti a káros folyamatok visszafordítását és a felépülést.

Újra visszanyerhető az élet feletti irányítás és gondtalanná tehetők még a szürke hétköznapok is!

Naponta 1-2 tabletta szedése javasolt, lefekvés előtt 30-60 perccel és bő folyadék kíséretében.

Amennyiben más Myrobalan gyógynövény komplexet is használunk, javasoljuk, hogy 25-30 perces eltérés legyen a bevételek között, hogy mindegyiknek legyen ideje kifejteni a hatását.

Milam.10 már 12 éves kortól adható, akár a kapszulát szétszedve, a gyógynövényport folyadékban feloldva.

Kattints ide, és rendeld meg a MILAM.10 természetes alvásjavító gyógynövény-komplexet!

További Vitalissimo megoldások tartós stresszre!

Nem vitás, hogy a tartós stressz aláássa az egészségünket. De mit tehetünk ellene? Nem kellhetünk később, nem változtathatunk munkahelyet, nem rúghatjuk ki a főnökünket. Másként kell magunkon segíteni, növelve a stressztűrő és regenerálódó képességünket.

Nagy lépést tehetünk a megoldás felé, ha megértjük a stressz ránk gyakorolt hatását, és megfogadjuk azokat a javaslatokat, amik a fenti két Testszerviz könyvben elolvashatók.

További lehetőség, hogy rendszeresen támogassuk a szervezetünket azokkal a termékekkel, amik a Vitalissimo egészségáruházban a stresszre javasoltak.

Kattints ide, és ismerd meg a stresszt csökkentő termékkínálatunkat!

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket