Egy igazi nő a nőiségről

Dr Suba Réka a Kulcs a nőiséghez című új Testszerviz könyv születéséről és arról, hogy miért tartotta fontosnak megírni, így vall:

Erdélyben élő belgyógyász rezidens orvos vagyok Marosvásárhelyen, és a Testszerviz Romániában működő partnercégének a szakmai vezetője. Ezt a vállalkozást férjemmel, Suba Lóránddal együtt irányítom orvosként és édesanyaként.

Amióta az eszemet tudom, az egész életemet áthatotta a segíteni akarás, és hálás vagyok, hogy ezt nap mint nap megvalósíthatom orvosként is és a Testszerviz erdélyi konzultánsaként is.

Már kislányként megérett bennem a gondolat, hogy orvosként szeretnék segíteni az embertársaimnak egészségük visszanyerésében és fenntartásában. Ez hajtott előre a tanulmányaimban, és ez hajt most is a mindennapi munkámban.

Már az orvostudományi tanulmányaim közben tudtam, hogy a munkám során foglalkozni szeretnék az életmóddal és a táplálkozással is, hiszen már akkor biztos voltam benne, hogy ezek nélkül nincs teljes gyógyulás, mert az életmód és az étrend az életünk minden percében hatással van ránk.

Az eltelt évek alatt már nagyon sokaknak sikerült segítenem, és nagy tapasztalatra tettem szert orvosként is és az életmóddal, táplálkozással foglalkozó szakemberként is.

Dr Suba Réka

A pácienseim, ügyfeleim többsége nő.

A velük való egészséget fejlesztő és megőrző, valamint gyógyító munka során felismertem, hogy a női létükkel kapcsolatos alapvető biológiai ismeretek sokuknál hiányosak, és ez sokféle bizonytalanságot, sőt félelmet szülhet, nehézséget okozhat lányként, asszonyként vagy akár nagymamaként is.

Éppen ezért nagy örömmel fogadtam a Testszerviz felkérését, hogy Szabados Pállal, a népszerű Kulcs könyvek szerzőjével közösen írjak egy olyan könyvet, amely olyan hiteles tudást ad a nőtársaimnak, amivel eloszlathatják a saját bizonytalanságaikat, és képessé teszik őket, hogy elhárítsák azokat a nehézségeket, melyek a saját testükkel kapcsolatos eddigi ismereteik hiányosságából eredhettek.

Biztos vagyok benne, hogy az ebben a könyvben leírt, a női test sajátos működésének a megismerésével jobban megérthető lesz a női lét érzelmi és lelki oldala is, és az itt közreadott tudnivalókat felhasználva nőként mélyebben megismerhetjük önmagunkat, és boldogabb lehet az életünk.

Dr Suba Réka

 

Kulcs a nőiséghez új Testszerviz könyv elővételi akció! 30% kedvezmény!

Előértékesítési időszak 2022. 08. 15 – 09.20.

Szeptember 2. felében jelenik meg a Testszerviz nagysikerű „Kulcs” sorozatának legújabb darabja a

„Kulcs a nőiséghez” címmel.

Ez a könyv a születéstől az időskorig követi végig egy nő életét, testének változásait, lelki fejlődését. A testi, hormonális változásokat lépésről lépésre bemutatva segít abban, hogy mindenki megértse a női test működését, a hormonok működését és az ebből fakadó nem csak testi, hanem lelki változásokat is.

A könyv olvasója nem csak megérti, hogy „Mi a nő?”, hanem képes lesz arra is, hogy a különböző életszakaszokban a szervezetét, testét egyensúlyba hozza, kezelje azokat a jellemző női problémákat, amik megnehezítik az életet.

 

„A pácienseim, ügyfeleim többsége nő. A velük való egészséget fejlesztő és megőrző, valamint gyógyító munka során felismertem, hogy a női létükkel kapcsolatos alapvető biológiai ismeretek sokuknál hiányosak, és ez sokféle bizonytalanságot, sőt félelmet szülhet, nehézséget okozhat lányként, asszonyként vagy akár nagymamaként is.

Biztos vagyok benne, hogy az ebben a könyvben leírt, a női test sajátos működésének a megismerésével jobban megérthető lesz a női lét érzelmi és lelki oldala is, és az itt közreadott tudnivalókat felhasználva nőként mélyebben megismerhetjük önmagunkat, és boldogabb lehet az életünk.”

Dr Suba Réka szerző, Testszerviz szakmai vezető

 

Ez a könyv visszaadja a nők önbizalmát és a nőiségükbe vetett hitüket!

Azok, akik a könyvet a megjelenés előtt megrendelik és kifizetik, 30% kedvezménnyel juthatnak hozzá.

5.775Ft helyett most csak 4.200 Ft-ért.

Az akció kizárólag a meghirdetett időszakra vonatkozik és kizárólag az ebben az időszakban kifizetett könyvekre érvényes.

A megjelenésről tájékoztatjuk a megrendelőket és az általuk választott módon juttatjuk el hozzájuk a könyvet.

Kulcs a nőiséghez könyv előértékesítési kampány augusztus 15. – szeptember 20. között tart.

Az elővásárlás az első 200 könyvre érvényes, azok megvásárlását követően az akciót akkor is lezárjuk, ha az akció időszaka még nem járt le.

 

Tartalomjegyzék – Miről szól a könyv?

  • Egy feminista kiselőadás
  • A főszereplők bemutatása
  • A menstruációs ciklus
  • Fogamzásgátlás
  • A titkos favorit
  • Az anyaság hordozója
  • Hormonális egészség
  • Még egy kis biológia

Nőiség és termékenység

  • A nőiség hormonális háttere – egy életen át
  • Nemi érés
  • Akne
  • Menstruációs ciklus – másképpen
  • Miről mesél a menstruációs ciklus?
  • Dr. Suba Réka – személyes gondlatok a menstruációról
  • PMS
  • Változókor
  • Szépkor – nagymama, dédmama

Nőiség és szexualitás

  • Az első lépések
  • Intimitás és nemi élet
  • Gyakorlati szexualitás
  • Szexuális nevelés

Nőiség és az anyaság

  • Várandósság
  • Dr Suba Réka - személyes gondolatok a várandósságról
  • Szülés
  • Szoptatás
  • Dr. Suba Réka – személyes gondlatok az első szülésemről
  • A kisgyermekes édesanya

Nőiség és az intim testtáj egészsége

  • Tabuk nélkül
  • A hüvely egészsége

Nőiség és egészség

  • Pajzsmirigybajok
  • Csontritkulás

Nőiség és stressz

  • Az alvásunk minősége
  • Mozgásszegény életmód
  • Belső egyensúlyunk megteremtése
  • Alvásminőség-javítás
  • Séta

Nőiség és életmód, új gondolkodásmód

  • Helyes étrend
  • Egy jó napirend és egy segítő társ a jobb életért

Amennyiben egyéb Kulcs könyvünkkel együtt szeretnéd megrendelni,

kérlek írj a testszerviz@testszerviz.hu e-mail címre és segítünk!

 

 

 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket