Erzsi is a teszt kitöltésével kezdte!

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

"Az Interneten találtam rá az "Életminőség tesztre", melyet kitöltöttem. Pár napon belül telefonon felhívott egy kedves női hang, Széplábi Éva. Ismertette velem  a Testszerviz programot és javasolta, hogy gondoljam át a döntést az életmódváltással kapcsolatban. Mivel szimpatikus volt Éva és az általa ismertetett program, belevágtam. A döntésben a magas vérnyomásom, refluxom, puffadásaim, ízületi problémáim enyhítése és megszüntetése is közrejátszott, valamint a súlyom csökkentése. Nagyon tetszett, hogy nem tablettákkal akarnak fogyást elérni, hanem természetes módon. 

Hetente tartottuk a konzultációkat, melyek mindig nagyon érdekesek és tanulságosak voltak számomra.  

A reggeli turmixot könnyedén megszoktam és megszerettem. Természetesen az összetevők helyes kiválasztásában Évának nagy szerepe volt. A kenyér elhagyása már egy kicsit nehezebben ment, mert előtte elképzelhetetlen volt számomra, hogy a tojásrántottát kenyér nélkül meg lehet enni. Gyengém volt az édesség, sütik utáni sóvárgás. Éva ezt is megoldotta! Konzultációkon a testünk működésével kapcsolatban irányt mutatott a helyes táplálkozáshoz, tudatos vásárláshoz is. Időnként kisebb bűnözések azért becsúsztak.

Éva segítségéve a három hónap alatt sikerült 10 kg-ot lefogynom. Nem kell szednem a refluxomra gyógyszert, könnyebb a mozgásom, puffadásaim lényegesen csökkentek, nőtt az önbizalmam. Két számmal kisebb, régi ruháimat tudom hordani.

Éva által elmondott összefüggések ismerete segít a kitűzött célom elérésében, mert még van mit tennem az egészségem érdekében.

Aki életmódváltásba kezd, annak a Testszerviz Programot ajánlom és konzultánsnak Széplábi Évát!

Köszönöm Éva a türelmedet, kedvességedet, emberbaráti segítségedet!

Erzsi"

*A kép csak illusztráció.*


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Erzsi is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

A túlsúly nem betegség, hanem jelzőfény

A túlsúly nem önálló „betegség”, amit külön címkézni kellene, hanem egy belső egyensúlytalanság, kóros állapot mutatója.

Anyagcsere, étvágy és plusz kilók

Az ősz és a tél gyakran az elhízás időszaka. Mi az oka ennek és mit tehetünk ellene?

Kártyalapok és zsetonok egy kaszinóasztalon, a szerencsejáték és a memória kapcsolatát illusztrálva

Hogyan hat a kaszinózás az egészségre és a memóriára

A kaszinójátékok mentális hatásairól gyakran megoszlanak a vélemények. Egyes játékosok szerint a blackjack, a póker vagy a rulett segít kikapcsolódni egy hosszú munkanap után, miközben a kártyajátékok koncentrációt és döntéshozatalt igényelnek. Magyarországon az online szerencsejátékok iránt érdeklődők között is felmerül a kérdés, hogy a játék nyújthat-e szellemi előnyöket. A tudományos kép azonban árnyalt. Bizonyos játékhelyzetek valóban megmozgatják az agyat, de nincs megbízható bizonyíték arra, hogy a szerencsejáték önmagában javítaná az általános egészségi állapotot vagy tartósan erősítené a memóriát.

A stabil vércukorszint titka

Az állandóan ugráló vércukorszint előbb utóbb bajt okoz. Ha nem figyelsz, jön a cukorbetegség, ami ma már 1 millió magyart érint!

Fogadási követelmények teljesítése kaszinó bónuszoknál

Hogyan lehet ténylegesen teljesíteni az ingyenes regisztrációs bónuszok fogadási követelményeit?

Jól hangzik, hogy az online kaszinókban olyan extra bónuszokat kaphatunk, mint a 100%-os kezdő bónusz, az ingyenes pörgetések, vagy éppen a regisztrációs bónusz befizetés nélkül. Fontos viszont tudni, hogy a valóságban a kaszinók minden bónuszt feltételekhez kötnek, amik közül az egyik legfontosabb a fogadási követelmény. Ez az az összeg, amit a bónuszhoz kapcsolódóan meg kell forgatni a kifizetés előtt. (hirdetés)

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket