Így kínálja magát az egészség

Fejes saláta a történelem tanúja

A közkedvelt fejes salátáról nem is gondolnánk, hogy milyen régóta jut belőle az asztalunkra, bár a ma ismert formája csak a 15. században Franciaországban jött létre a kolostorokban élő szerzeteseknek köszönhetően. Ez a fajta aztán az 1600-as években terjedt el Európában.

Ahogy mondani szokták, már az ősidőkben is fogyasztottak vegyes vad saláta-féléket, sőt, az ókori Egyiptomban ezeket már termesztették is. Ekkor még leginkább a magjában található jótékony olaj volt a sláger, nem a zöld levelek. Az ókori Görögországban borral és mézzel ízesítve nyersen fogyasztották már a saláta leveleit is.

A fejes salátában sok a C-vitamin (40 mg), de sok B-vitamint, (B1-, B2-, B6-vitamint), kalciumot, káliumot, foszfort, és vasat is tartalmaz.

Ízanyagai jó hatással vannak a gyomor működésére.

Középkori salátaleves

Egy középkori olasz szakácskönyv egy salátás sertéshúsleves receptjét adta közre.

Íme az eredeti hozzávalók: sertésborda, fejes saláta, tojássárgája, kecsketej, füstölt szalonna, fűszerek (szegfűszeg, szerecsendió, kardamon).

Olvasszuk meg a szalonnát, adjuk hozzá a bordákat, süssünk kérget rá, majd adjuk hozzá a felvágott salátaleveleket és a kecsketejet. A fűszereket dörzsöljük apróra egy mozsárban.

Amikor a leves már majdnem megfőtt, adjuk hozzá a fűszereket, majd a tojássárgáját. Fél kiló bordához két tojássárgáját számíthatunk, és valamivel több mint egy órán át főzzük a levest.

A főzési idő változhat a bordák méretétől függően.

Íme a videó hozzá, ami segítheti az elkészítést:

Vitalissimo szuperélelmiszer

Amellett, hogy a fejes saláta örök sláger marad, ne feledkezzünk meg a szuperélelmiszernek számító fodroskelről sem.

A Testszerviz Vitalissimo webáruházának évek egyik slágerterméke a bio minősítésű alapanyagból készült koncentrált Fodroskel por és a Vidd Magaddal Zöldtormix por.

A fodroskelt elképesztő tulajdonságai emelték a szuperzöldségek kategóriájába.

Kiemelkedően magas az ásványianyag- és vitamintartalma, a benne találhat sokféle fito-tápanyag, és a zöldleveles salátákhoz képest magas fehérjetartalma miatt rendszeres fogyasztása hatékonyan ellátja a szervezetet fontos tápanyagokkal.

Kattints ide, és rendeld meg a Testszerviz Fodroskel Port!

Gondoskodj a szükséges napi multivitaminjaidról!

Ahhoz, hogy a friss fejes saláta rendszeres fogyasztása segítse az egészségedet, az is szükséges, hogy ne legyen tápanyaghiányod, azaz meglegyen minden fontos vitamin, ásványi anyag és nyomelem a szervezetedben.

Már korábban írtunk arról, hogy ma már miért kell a rendszeres vitaminpótlás. Ezt a cikket ide kattintva olvashatod el!

Így ma már nem kérdés, hogyha valaki valóban tenni akar az egészségéért, akkor nem csupán a zöldségekre kell gondolnia, hanem a multivitaminokra is.

A Vitalissimo webáruház kínálatában éppen ezért szerepelnek a folyékony multivitamin- és kollagéntermékek is!

Kattints ide, és tedd a kosaradba a napi szükséges folyékony multivitaminodat is!

Címkép: Image by DC Studio on Freepik

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket