Kollagéntudástár! Mikor, miért és mennyi kell belőle?

Télen van szezonja

A kocsonyának késő ősszel, télen van szezonja. Köztudott, hogy a hűtőszekrényben tárolt csont- vagy húslevest, valamint a kocsonyát a csontokbólinakból kifőtt zselészerű anyag szilárdítja meg. Ez a zselészerű anyag egy bizonyos fehérje, ami az emberi szervezetben is megtalálható.

A kocsonyát főző háziasszonyok jól tudják, hogy a kocsonya akkor jó, ha a sertés „fülétől a farkáig érő” alapanyagaiból készült, azaz a lében fő köröm, csülök, fül a porcos csontokon kívül, illetve belsőség is.

Ezek azok a „kevésbé nemes”, porcos, csontos részek, mint a fej, farok, bőrke, köröm, amiket különféle zöldségekkel, fűszerekkel enyhén sós vízben legfeljebb 95 °C-on hosszan főznek.

A kollagénből kifőtt zselatin a főzés közben kioldódik az étel hozzávalóiból. A legalább 8-10 órán át tartó főzés után a kész levet és belevalókat hűlni hagyják, a húsos részeket kicsontozzák, a levet ülepítik, a húsokat és más részeket tányérokba adagolják, és rámerik a zsírtalanított, leszűrt, kollagénes (azaz zselatinos) levet.

Ezután az étel hideg helyen már gyorsan megszilárdul. Kocsonya készülhet sertéshús helyett marhából, borjúból és halból is.

A fehérje az emberi és állati testet felépítő aminosavakból álló anyag, amivel egy tojás felütésekor mindenki találkozhat. A tojásfehérjét, ha elválasztjuk a sárgájától, akkor könnyen habbá verni, mert rugalmas szálakból áll, amik körbeveszik a felveréskor belekerült levegőbuborékokat.

Mi a kollagén és mennyi található belőle a testünkben?

A kollagén az állati és az emberi testben levő egyik legelterjedtebb fehérje, aminek fontos szerepe van a sejtek közötti tér kialakításában, az erek, izmok, inak, ízületek, porcok, csontok és a belső szerveink (gyomor, máj, szív, tüdő) rugalmasságának fenntartásában és felépítésében. Ez a különleges fehérje, a kollagén biztosítja a különféle szövetek szerkezetének a tartósságát és rugalmasságát.

A könnyű érthetőség kedvéért azt is mondhatjuk, hogy a kollagén a „testünk gumija”. A kollagén adja testünk teljes fehérjetömegének kb. 30%-át.

A kollagén szó görög eredetű, a görög κόλλα (kólla) szóból ered, mely ragasztót jelent.

A kollagént tartalmazó szövetek (főleg a csontok, inak, ízületi porcok) melegítés (főzés) hatására kocsonyás enyvet eresztenek. Ez az anyag nagyon sok vizet képes megkötni, ezt használható fel jól a kocsonya készítésénél.

Bár a kollagént a szervezetünk folyamatosan képes előállítani, de ez az előállítási képesség, ahogy azt látni fogjuk, az életkor előrehaladtával csökken. Ezért fontos a kollagén napi szintű pótlása is kollagént tartalmazó ételekből és jól megválasztott étrendkiegészítők formájában.

A kollagén fajtái

A kollagén, mint minden más fehérje, aminosavakból épül fel. Ez azért lényeges, mert ez a nagy fehérjemolekula az emésztés során újra lebomlik a parányi alkotóelemeire, majd a szervezet újraépíti belőlük a saját szükségleteinek megfelelő kollagént. Ilyen fehérjéket építő aminosav a glicin (a kollagén mintegy 30%-a), a prolin (a kollagén mintegy 15%-a), a glutamin és az arginin.

A kollagénnek különböző változatait különböztetjük meg, de ezek ismerete nem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jól hasznosítsuk, hiszen a szervezetünk pontosan tudja, hol, mire van szüksége, és aszerint készíti a kollagént az előbb említett alkotóelemekből.

A leggyakoribb kollagéntípusok, amiket az étrendkiegészítők is így tüntetnek fel az összetevők között:

I-es típusú kollagén: ez az egyik leggyakrabban előforduló típus az emberi szervezetben, és hozzájárul például a bőr felépítéséhez.

II-es típusú: az ízületeken belül a porcok felépítését és védelmét látja el.

III-as típusú kollagén: a bőr egészségéhez járul hozzá azáltal, hogy javítja a rugalmasságát.

Bőr, haj és körmök

Bőrünknek körülbelül 75%-a kollagénből épül fel, ez teszi feszessé, rugalmassá. Ahogy idősödünk már nincs elég kollagén, így egyre ráncosabbak lehetünk.

A kollagénpótlás csökkenti a ráncosodást, illetve hialuronsavval és MSM-mel, valamint C-vitaminnal együtt képes a bőrünket megszépíteni.

A kollagén serkenti a haj és a körmök növekedését. A kollagéntől a körmeink sokkal erősebbé és rugalmasabbá válnak, ezért ritkábban törnek le.

A kollagénpótlás bizonyos esetekben még a hajhullást is képes megakadályozni, így a hajunk dúsabb lesz tőle.

Bőr-, haj- és körömápolásra hatékonyabb a táplálékkiegészítővel való pótlás, mint a bőrön keresztül felszívódó, kollagént is tartalmazó kozmetikumok használata.

Az életkor előrehaladtával csökken a termelődése!

Szervezetünk kb. 25 éves korunk után már egyre kevesebb kollagént termel, és mire elérjük a 60 éves kort, a kollagén termelődése szinte teljesen leáll. Többek között ez is az oka annak, hogy az időseknél egyre gyakoribbak a ráncok, a száraz, töredező hajvégek, valamint az emésztési, és az ízületi problémák. Ám ha megfelelően étkezünk, rendszeresen mozgunk, és mellette még időben elkezdjük a jó minőségű és megfelelő mennyiségű pótlást, akkor sokat tehetünk még középkorúként, 30-40 évesen, vagy még idősebben a fiatalosságunk megőrzéséért, bőrünk, hajunk, körmünk és természetesen az ízületeink egészségének megőrzéséért, illetve a megromlott állapotuk javításáért.

Mit okoz a kollagénhiány?

A kollagénhiány mint az már az imént olvasható volt, nem csupán az ízületeink fájdalmas „berozsdásodását” okozhatja, hanem hajunk, bőrünk, körmeink egyre gyorsuló öregedését is okozza, kezdve a ráncosodástól, a körmeink töredezettségéig.

A kollagénhiány izmaink, belső szerveink állapotára is kedvezőtlenül hat. Mivel a kollagén segíti az izmok regenerációját, aminek köszönhetően könnyebben tudunk izmot építeni, hiszen ez a különleges fehérje támogatja az izomsejtek képzését, azaz a tömegnövelést.

További pozitív hatása, hogy a kollagén a sérülésekből történő felépülést is gyorsítja.

A kollagénben gazdag izmok rugalmasak és erősek lesznek. A kollagénhiány következménye lehet izmaink elvesztése, ami egyrészt az izomerő, másrészt az izomtömeg csökkenését is okozza.

A kollagénhiány ront az emésztőrendszerünk, a beleink egészségén is.

A megfelelő kollagénbevitellel javíthatjuk és megőrizhetjük a bélrendszerünk egészségét, azaz javul az emésztésünk, csökkenhetnek az emésztési panaszaink is.

Mivel a kollagénnek gyulladáscsökkentő hatása is van, képes enyhíteni az irritábilis bél (IBS) és az áteresztő bél okozta tüneteken is.

A kollagén segíti az egészséges bélfal fenntartását, aminek köszönhetően javul a felszívódás, és a kórokozók is nehezebben jutnak be a szervezetünk belsejébe.

Hogyan pótold szakszerűen a kollagént?

A kollagén tehát mindenféleképpen pótolni kell már 35-40 év felett. A 40, 50 év felett pedig már nincs kérdés a napi pótlás szükségességéről. Ez történhet kollagénben gazdag ételek formájában, mint például kocsonya, illetve csont- vagy húsleves, halászlé rendszeres fogyasztásaként.

Mivel nem eszünk minden nap a fenti ételekből, illetve ezekből az ételekből nem eszünk annyit egyszerre, amennyiből elég kollagént lehetne bevinni a szervezetünkbe, így mindenféleképpen szükség van étrendkiegészítőként is kollagénbevitelre.

Naponta mennyi kollagént pótoljunk?

A napi ajánlott kollagénbevitel függ az életkorunktól, a nemünktől, illetve a meglévő egészségi állapotunktól is. Fontos, hogy van-e már kialakult ízületi problémánk, vagy gyulladásaink, illetve milyen a bőrünk, hajunk, körmünk állapota.

Alapszabályként a javasolt kiegészítő kollagén mennyiség életkor szerint:

  • 18-30 éves korunk között 5 gramm,
  • 31-50 éves korunk között 10 gramm,
  • 50 éves kor felett 15 gramm az ajánlott napi minimális adagunk.

A fenti adagot növelheti még a felsorolt hiánytünetek megléte is. Ha hosszú távon javulást akarunk elérni, akkor mindenképpen szükségünk van napi szintű pótlásra.

A kollagén felszívódására és termelődésére (amíg a testünk képes rá) a C-vitaminnak és más tápanyagoknak (Q10, antioxidánsok) jótékony hatása van. Ezek a szükséges kiegészítők már benne vanna a Vitalissimo egészségáruház folyékony svéd kollagéntermékeiben! Így azok fogyasztására nem kell külön figyelni!

Fontos információ, hogy az idősebb korosztálynak, azaz 50 év felett (az 50+ jelzésű termékekben) van már valamennyi alap kollagénmennyiség a többi értékes vitamin és más tápanyag mellett.

Kattints ide, és rendeld meg a Swedish Nutra hatékony folyékony haj, bőr, köröm termékét!

Kattints ide, és rendeld meg a Swedish Nutra hatékony „Joint Support” ízületvédő készítményt!

 

Kattints ide, és ismerkedj meg a többi svéd, folyékony multikollagén termékekkel is!

Mit kell tudni a hal- és marhakollagénről?

 

Őseink táplálkozása teljesen másféle fehérjebevitelt biztosított, mint a mai szokásos étrend, mert a levadászott vagy tápláléknak tenyésztett állat minden részét hasznosították az ételkészítés során. Gondoljunk itt a hagyományos ételekként ismert disznósajtra, különféle hurkákra és más, főként belsőségekből készült ételre (pacal, szalontüdő, veséből és májból, agyvelőből készült ételek).

Ha valakinek a fehérjebevitele főleg színhúsokból áll, és nem fogyaszt elég kollagén-fehérjét, akkor a szervezetének működése kedvezhet a gyulladásoknak, és ez növelheti a civilizációs betegségek (szív- és érrendszeri betegségek, daganatos betegségek) kockázatát. Erre a problémára nem a húsfogyasztás korlátozása, hanem a kollagének bevitelének a megnövelése a helyes válasz.

A jobb emészthetőség, gyorsabb és könnyebb felszívódás érdekében a kollagéntermékekben nem az ételekben is elérhető óriás fehérjeláncokként van a kollagén, hanem már úgynevezett peptidekben, amik „félig kicsomagolt” kollagént tartalmaznak. Ezért jó, ha a rendszeres húsleves vagy kocsonya fogyasztók is bevisznek peptid formájú kollagént is!

A kollagénpeptidek közel 100%-a felszívódik és bejut vérkeringésbe, így kifejti valamennyi hatását mindenhol, és sokkal kevesebb is elég belőle, mint amennyi az ételekből elérhető lenne.

A svéd folyékony kollagéntermékekben kétféle forrásból származó kollagénhez juthatunk hozzá.
A legelterjedtebb kollagénforrás a marhakollagén. Ilyen kollagén van Haj, bőr és  köröm készítményben is, valamint a „Joint” ízületvédő termékben.

A Vitalissimo egészségáruház kínálatában elérhető az autoimmunbetegségek vagy pajzsmirigy problémák esetén is biztonsággal javasolható halkollagén termék is, ami szintén tartalmaz olyan kollagént, ami jó az ízületeknek, hajnak és bőrnek is.

Tehát a folyékony kollagéntermék kínálatunkból bármilyen igényt ki tudunk elégíteni!

Kattints ide, a svéd, folyékony halkollagénért!

Kattints ide, a nagydózisú marhakollagénért!

Ha el akarod olvasni a részletes cikkünket a hal- és a marhakollagén közötti különbségről, akkor ide kattints!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket