Konzervált napfény

Őszi-téli naphiány

Az Index.hu hírportálon megjelent cikk szerint hazánkban a téli időszak végére szinte mindenkinek kimerül a D-vitamin készlete. Így szinte mindenki vitaminhiányban szenved. A mára már egységessé vált szakmai megítélés szerint az októbertől márciusig tartó idoszakban szükséges a D-vitamin pótlása.

Nyáron elég 15 perc

A késő tavaszi, nyári időszakban, amikor verőfényes napsütés van, naponta elegendő csak egy negyed vagy fél órát a szabadban lenni, és a napsütésnek kitenni a végtagjainkat, vállunkat és az arcunkat, és a bőrünk képes a napsugárzás hatására biztosítani a napi D-vitamin szükségletet.

Azt is kijelenthetjük, hogy ez inkább a fehér bőrűekre igaz, mert a barna bőrűeknek, a nyáron lebarnultaknak ennél több időre lehet szükségük.

Emellett persze az is igaz, hogy nyáron a napi pár órás szabadban tartózkodás mindenkinek biztosítja a szükséges mennyiséget ebből a fontos vitaminból.

És máskor?

Októbertől márciusig ugyanakkor mindenkinek ajánlott D3-vitamin-készítmény rendszeres fogyasztása.

Ebből a vitaminból az orvosi ajánlásban a felnőtteknek napi 2000 NE mennyiség, ami élelmiszerből még jól összeállított étrend mellett sem biztosítható, sőt, a szokásos étrend alig tartalmaz D-vitamint.

Étrenddel reálisan bevihető mennyiség mindössze napi 80 NE.

Tudományos részletek

A D-vitamin azért különleges, mert sok más vitaminnal ellentétben a szervezetünk is elő tudja állítani. Ehhez elegendő, ha a bőrt elég UV-B (azaz bizonyos hullámhosszú ultraibolya) sugárzás éri. Ez csak a természetesen napfényben van benne, a villanyfényből már nem jut el hozzánk.

Önmagában a napsugárzással D-vitamin-túltermelés nem váltható ki, mert ahogy barnul a bőrünk, a fokozódó pigmenttartalom gátolja a D-vitamin-képzést.

kora ősztől késő tavaszig ajánlott D3-készítmények valójában nem a vitamint, hanem annak egy kolikalciferolnak nevezett előanyagát tartalmazzák, amiből a szervezetünk állít elő D-vitamint.

D-vitaminnal kapcsolatban sokféle tévhit él. Ezek közül az egyik leggyakoribb a vitamin túladagolásával kapcsolatos. A tény az, hogy az orvosi ajánlásnál nagyobb mennyiség bevitele is csak nagyon hosszú távon okozhat észlelhető tüneteket.

Így a forgalomba hozott készítmények teljesen biztonságosak, amennyiben betartjuk az adagolási útmutatót.

Miért fontos a zsírban oldódó D-vitamin?

Ez a vitamin minden sejtünkre hatással van, és hiánya számos betegséget okozhat. Ilyen például a gyermekkori rachitis (régi nevén angolkór) és a osteomalacia, ami csontlágyulást jelent.

A csontjaink egészségén kívül az immunrendszerünk sem működik jól, ha nincs elég ebből a vitaminból.

Megfelelő D-vitamin-szinttel 70-80 százalékkal lehet csökkenteni a felső légúti betegségek gyakoriságát az őszi-téli időszakban. Ez igaz a fertőzéssel terjedőkre is!

Ma már bizonyított a D-vitamin gyulladáscsökkentő hatása is, és a Covid–19-járvány idején kialakított klinikai eljárások során igazolódott az is, hogy a vírusfertőzéshez társuló, veszélyt jelentő ún. citokinvihar kivédésében milyen fontos szerep jut ennek a vitaminnak. Erről gyakran olvashattunk a járványügyi korlátozások idején.

Szintén fontos területe a D-vitaminnal kapcsolatos kutatásoknak a női termékenység. Sok nőgyógyászati betegséggel és a meddőséggel összefüggésben kimutatható az alacsony D-vitamin-szint káros hatása.

nők 60 százalékát érintő PCOS-ben a D-vitamin-ellátottság-hiány megszüntetésével a ciklus rendeződhet, és a teherbeesés esélye növekedhet.

Testszerviz Vitalissimo webáruház megoldások

Amellett, hogy a Kulcs az immunrendszerhez és Kulcs a tápanyagokhoz című könyvből sokat megtudhatsz erről a vitaminról is, mint olvasható volt, fontos a D3-vitamin pótlása.

Éppen ezért rendeld meg ezeket a könyveket!

Kattints ide, és rendeld meg a Kulcs az immunrendszerhez című könyvet!

Kattints ide, és rendeld meg a Kulcs a tápanyagokhoz című könyvet is!

A Kulcs könyveink mellé ajánljuk a következő termékeket is:

A Swedish Nutra C+D3 folyékony vitamin koncentrátum hatékony immunstimuláló, csökkenti a fáradtságot, és alkalmas a szervezet oxigénszállító képességének növelésére.

Véd a szezonális betegségek ellen, rendszeres fogyasztásával megelőzhető a D-vitamin hiánya.

Kattints ide, és rendeld meg a folyékony svéd C+D3-vitamin komplex készítményt!

További D3-vitamin kínálatunk itt található:

Kattints ide, és tedd be a kosaradba a kedvenc D3-vitaminkészítményedet!

 

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket