Nyári meleg és az ödéma: Mit tehetsz ellene?

Vizesednek a végtagjaid?

Ha a nyirokrendszer túlterhelődik, vagy a nyirokerek károsodnak és emiatt nem tudják elszállítani az amúgy normális mennyiségű folyadékot, nyiroködéma alakul ki.

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy adott területen felgyülemlett sejtközi folyadékot egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudja elvezetni a szervezet. Ilyenkor az adott helyen a folyadék csak gyülemlik-gyülemlik, ezáltal duzzad az adott végtag.

Biztosan ödémáról van szó, ha a felpüffedt testtájon láthatóan megmaradnak a fizikai behatások, benyomódások jelei. Például az ujj lenyomatának helye kifehéredik, lassan nyeri vissza az eredeti színét.

Az ödéma, azaz szövetközi vizenyő, jelei lehetnek a reggelente gyakran duzzadt szemek, a narancsbőr, a puffadt lábak. A vízfelhalmozódást jelzi még az alsó lábszár, a lábfej és a kéz duzzanata – amikor a zokni „bevág”, az addig kényelmes cipő szorítani kezd, illetve a gyűrű hirtelen „kicsi” lesz. Akár a hason és az arcon is észlelhetünk ödémát.

Ezen a területeken a bőr feszes lehet, sőt, erősen viszkethet. Emellett jelentősen csökken a vizelet mennyisége és fokozódik a szomjúságérzet.

Mi az ödéma tulajdonképpen?

A nyirok – a szövetközi folyadék –  pangásához vezethet a túl kevés testmozgás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a túlsúly.

Ez lehet a jele még vesebetegségnek, kötőszövet-gyengeségnek is.

Ödéma esetén megbomlik a szövetközti folyadék termelődésének és elvezetődésének az egyensúlya. Ilyenkor a szövetek közötti térben vizenyő szaporodik fel.

Az ödémát tehát elsősorban a folyadékot szállító erek: a vénák, artériák vagy nyirokerek nem megfelelő működése idézi elő.

Megjelenése szerint lehet lokális, azaz egy testrészre korlátozódó, vagy generalizált, azaz több testrészt vagy szervet érintő.

Generalizált ödémák

A generalizált ödémákra jellemző a szimmetrikus elhelyezkedés. Ez azt jelenti, hogy az vizenyősödés a test mindkét oldalán közel azonos mértékben jelenik meg. Az esetek legnagyobb részében ezt a szív vagy a vese működésének zavara idézi elő.

Szív eredetű ödéma rendszerint szívelégtelenség előrehaladott stádiumaiban jelenik meg. Ilyenkor megdagadnak a bokák, alsó lábszárak, súlyosabb esetben akár a teljes alsó végtag, alkar is.

Ödéma kialakulhat a belső szerveknél is, így a májban, a tüdőben, sőt a gyomor- és bélrendszer szöveteiben is. Jellemzője, hogy nyugalmi időszakban, éjszaka több víz ürül a szervezetből, ami gyakori éjszakai vizelést tesz szükségessé. Az emésztőrendszeri ödéma emésztési zavarhoz, étvágytalansághoz, fogyáshoz vezethet.

Vese eredetű ödéma elégtelen veseműködés esetén is léphet fel. Veseeredet esetén leginkább az alsó végtagrészeken, illetve az arcon jelenik meg a vizenyősödés. A vese elégtelen működése előidézhet szívelégtelenséget és magas vérnyomást, tüdőödémát, sőt tudatzavart okozó agyi ödémát is.

A nyiroködéma

A nyiroködéma a nyirokrendszer károsodásának miatt kialakuló lokális vizenyő. Az esetek nagy részében ez okozza a végtagok vizenyősödését, a kéz- és lábdagadást. A nyiroködéma a kézfejen, kézháton, továbbá az ujjakon jelenhet meg először, innen terjed ezt követően a bokán illetve a csuklón át a karok illetve a combok irányába.

Oka, hogy a valamilyen ok miatt károsodott nyirokrendszer a szövetekből nem tudja elszállítani a nyirokfolyadékot, az felszaporodva helyi duzzanatot okoz. A nyiroködémára jellemző a kéz- és lábujjak hurkaszerű megvastagodása, a kézhát, lábhát cipószerű duzzanata, az ujjak tövében, csuklónál, bokánál mély, úgynevezett csecsemőráncok kialakulása.

A nyár és az ödéma

A nyári meleg gyakran megterheli a szív- és érrendszert, ami növeli a vérnyomást, és kedvezhet a szív eredetű ödémák kialakulásának, illetve a meglévő ödéma súlyosbodásának is.

A nyári melegben nincs kedvünk mozogni, gyakran csökken az étvágyunk is.

Ehhez hozzájárul a meleg miatti izzadás, ami vízmegvonást jelent a szervezetnek. Éppen ezért fontos a megfelelő mennyiségű vízivás nyáron. Erről szól részletesen ez a cikkünk.

Az elegendő víz megvonása magunktól egyáltalán nem csökkenti az ödémát, sőt, fokozza a szervezet ragaszkodását a meglevő vízkészleteihez, ez megterheli a vesét is.

Tehát nyáron különösképpen oda kell figyelnünk az elegendő tiszta víz elfogyasztására!

Életmód és az ödéma

Az életmódunk is hatással van az ödéma kialakulására. Elsősorban a kevés testmozgás, és a sok, gyorsan felszívódó szénhidrátot (cukrot és keményítőt) tartalmazó étrend az, ami elősegíti az ödéma kialakulását.

A szénhidrátok hatására a szervezet megköti a vizet, emiatt megnövekedhet a szövetek közötti víz, és ha nem jó a nyirokkeringés, ami a túlsúly és a megfelelő testmozgás hiányának a következménye lehet, könnyen kialakul a vizenyő.

Így akár a szénhidrátok arányának csökkentése az étrendben és a rendszeres testmozgás, legalább napi 1 óra séta, gyaloglás, valamint a meglévő túlsúly csökkentése, mind jó hatással lehet a nyiroködémára.

Krónikussá vált ödéma 

Amennyiben az ödéma krónikussá válik, azaz állandósul, akkor célszerű felkeresni a házi orvost, és ki kell vizsgáltatni magunkat. Az orvos segítségével ki kell deríteni, hogy az ödémának melyik fajtája áll fenn nálunk, és ennek megfelelően kell kezelni azt az életmódbeli változtatások mellett.

Az orvos szakszerű javaslatot tehet gumiharisnya viselésére, vagy a lábak felpolcolására is, ezek hatásossága függ az adott ödéma fajtájától, tehát nem lehet azt mondani, hogy az egyik vagy másik mindenkinek jót tesz.

Mit tehetünk az orvosi segítségen kívül?

Egyrész többet mozoghatunk, kevesebbet dohányozhatunk, elhagyhatjuk az alkoholt, illetve jelentősen csökkenthetjük a gyorsan felszívódó szénhidrátot az étrendünkben.

Ezen felül még nagyon jó hatással van az ödémára az almaecet rendszeres fogyasztása.

A folyadékbevitel, azaz a vízivás csökkentése nem javít az ödémán, sőt, ront a helyzeten.

A szövetek közt pangó folyadékot nem vízhajtó tabletták szedésével kell hatékonyan kezelni, hanem éppen ellenkezőleg, azáltal hogy a napi folyadék bevitelt megemeljük legalább napi 2-3 literre.

Az almaecetes víz mellett jó hatású lehet még a citromos víz is, 1-2 citrom levét téve 1 liter vízbe.

Az almaecetet hígított formában fogyasszuk (1-2 evőkanál egy pohár vízben), vagy alkalmazzuk közvetlenül az érintett testrészen. Legalább 5 percig masszírozzuk vele az ödémás területet, hogy az almaecet egy része be tudjon szívódni a bőrön keresztül. Ez csökkentheti a fájdalmat és a duzzanatot.

Aludjunk mindig fejpárnán. Ha túl laposan van a fejünk, reggelre beduzzadhat a szemünk. Ilyenkor nyomjunk rövid ideig egy jéghideg teáskanalat a szemre. Ez segít a salak- és méreganyagok elszállításában. Ha a lábak könnyen bedagadnak, reggelente „biciklizzünk” az ágyban néhány percig, és üléskor lehetőleg ne rakjuk a lábainkat egymásra.

A lábakat a bokától a térdhajlat felé kell kisimogatni és rázogatni. Ez stimulálja a vádli izmokat, mely a nyirok elszállításában fontos szerepet tölt be. A nyirokkeringés így fokozható, és a masszázshoz használhatók még speciális, lábfrissítő készítmények is.

A nyirokrendszer karbantartása

Kétféle keringési rendszer van a testünkben. Az egyik a jól ismert vérerek hálózata, amiben a szív folyamatos pumpálása tartja mozgásban a vért, a másik a nyirokerek hálózata, amelyben a nyirok áramlik. A nyirok az a szöveteket közötti folyadék, amely ödéma esetén nem tud eltávozni, és felgyülemlik az adott helyen.

Tudnunk kell, hogy a nyirokrendszernek nincs úgynevezett keringető szerve, mint a vérkeringés esetében a szív. Emiatt a nyirokfolyadék a sejtek, szövetek közötti térben könnyen felszaporodhat. A testünk szövetei között folyadék található, amely a sejtekből származó salakanyagokból, sejttörmelékekből, fehérjékből áll. Ez a nyirok, amit a nyirokerek továbbítanak a nyirokcsomókon át. Végül a nyirok eléri a legnagyobb nyirokgyűjtőeret, ami a szív előtti nagy vénába jutva csatlakozik a vérkeringéshez.

A nyirokrendszert az izmok és ízületek mozgása tartja keringésben, ezért fontos a rendszeres napi testmozgás.

Az ödéma megelőzése és kezelése érdekében fontos lehet a nyirokrendszerünk évente legalább egyszer de kétszeri vagy háromszori „karbantartása” is.

A Lympid kapszula egy nyirok- és vértisztító gyógynövényes készítmény, ami segít kivezetni a felesleges szövetközti folyadékot, kiszűrni a salakanyagokat, sejttörmelékeket, kórokozókat, illetve elpusztítja a nyiroknedvben lévő vírusokat és baktériumokat is.

Ez a készítmény javítja a nyirokkeringést, ezáltal csökkennek az olyan kellemetlen tünetek, mint a gyakori vizesedés (ödéma), és elhalványulhat a narancsbőr is. A nyiroknedv megtisztulása segíti az egész szervezet megfelelő működését.

Kattints ide, és rendeld meg a Lympid hatékony gyógynövény-komplexet!

Tedd teljessé a méregtelenítést!

Ha egy átfogó megújulásra vágysz, tudnod kell, hogy a helyes méregtelenítés első lépése mindig a bélrendszer megtisztításával kezdődik, hiszen első körben a mérgek „kivezető útját”, vagyis a bélrendszert kell kitisztítani, hogy utána a szervezetben felgyülemlett salak- és káros anyagok könnyebben tudjanak távozni.

A Full Body Detox – belső nagytakarítás kúra használatával most a legfontosabb méregtelenítő szerveidet: a májad, nyirokrendszered és a véred is segíted.

A Full Body Detox – belső nagytakarítás kúra úgy lett összeállítva, hogy lépésről-lépésre, a helyes sorrendet betartva, alaposan tisztítsa meg a szervezeted az évek alatt lerakódott salakanyagoktól és a mérgektől.

Kattints ide, és rendeld meg a Full Body Detox - belső nagytakarítás kúrát!

Kattints ide, és ismerkedj meg a többi méregtelenítő és nyiroktisztító megoldásunkkal is!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket