Caprese csirkemell - mozzarellával és paradicsommal

TOVÁBB AZ ÖSSZES ÉTEL RECEPTRE!    


 

Hozzávalók:

  • 4 csirkemellfilé
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg koktélparadicsom
  • 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
  • 1 teáskanál morzsolt oregánó
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 1 golyó mozzarella
  • 1 marék friss bazsalikom
  • só, bors

Elkészítés:

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A csirkemellfiléket lapjában kettévágjuk, sózzuk, borsot őrölünk rá, kicsit bedörzsöljük. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, a koktélparadicsomokat félbevágjuk, a mozzarellát felszeleteljük.

Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, a csirkemell darabokat minden oldalukon szép pirosra sütjük 6-8 perc alatt, majd egy tányérra kiszedjük. A visszamaradt zsiradékba tesszük a finomra vágott hagymát, és 2-3 perc alatt üvegesre dinszteljük, majd a fokhagymát, a koktélparadicsomot is hozzáadjuk, megszórjuk a kakukkfűvel és az oregánóval, meglocsoljuk a balzsamecettel, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt 3-4 percet főzzük.

Közben az elősütött nagyobb csirkemellekre rakosgatjuk a mozzarellaszeleteket és a bazsalikomleveleket, befedjük a kisebb csirkemell darabokkal. A paradicsomragut egy tepsibe vagy sütőtálba átöntjük, rátesszük a csirkéket, és az előmelegített sütőbe toljuk, 8-10 perc alatt készre sütjük, amíg a sajt megolvad, és a hús belül szaftosra átsül.

A sütőből kivéve 5 percet pihentetjük, majd ízlés szerint salátával tálaljuk.

Forrás:cookta.hu

Jó étvágyat a finomsághoz!

Káprázatos CSIRKEMELL RECEPTEK ITT találhatók!

Caprese csirkemell - mozzarellával és paradicsommal


Bámulatos receptekre vágysz?

Lapozz bele varázslatos alakformáló szakácskönyvünkbe!

Az Élet írta szakácskönyv


Hogyan tudnád TE is a tudatos életmódot könnyedén beilleszteni az életedbe?

Ideális testalkat mellett, koplalás nélkül jókat, és bőségesen enni?

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT! 

SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket