Serpenyős lazac spenóttal

TOVÁBB AZ ÖSSZES ÉTEL RECEPTRE!    


 

A lazacra leginkább ünnepi ételként tekintünk, pedig gyors és pofonegyszerű, remek fehérjeforrás, amiből percek alatt egészséges és isteni finom fogást kanyaríthatunk. Fűszerezni sem igen kell, natúr formában is tökéletes, és egy kis párolt spenóttal maga a mennyország.

A hal szuper fehérjeforrás, a lazac ráadásul ómega-3 és -6 zsírsavakban is gazdag, egyesek szerint hetente kétszer kellene fogyasztanunk, de ha csak egyszer sikerül, már az is nagy előrelépés egészségünkért. Olyan gazdag az íze, hogy akár csak egy kis sóval, citrommal, natúran is isteni, és pár perc alatt készre süthető, ha friss halat használunk hozzá. Fagyasztva viszont sokkal pénztárcabarátabb, de ebben az esetben érdemes 6-7 órával korábban kivenni, és a hűtőben hagyni kíméletesen felengedni, így sütéskor szinte olyan textúrát kapunk, mintha frissel dolgoznánk, de így is nagyon egyszerű, kezdő konyhatündéreknek is épp ezért kedvence.

A lazac klasszikus párosa a spenót, ami szintén egészséges és gyorsan elkészül, itt is használhatunk fagyasztott, lehetőleg leveles spenótot, és míg elkészül, közben pedig összedobhatunk hozzá egy kis fűszeres és pikáns tartármártást, ami már igazán ínyenc szintre emeli ezt az egyszerű, de nagyszerű fogást, de önmagában is isteni.

Hozzávalók: 

  • 4 szelet lazacfilé
  • 40 dkg fagyasztott leveles spenót
  • 1 citrom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: 

A vajat egy serpenyőbe tesszük, megolvasztjuk, rádobjuk a fagyasztott spenótot, sózzuk, borsozzuk, és alacsony lángon, fedő alatt hagyjuk felengedni. Közben megtsztítjuk és vékonyan felszeleteljük a fokhagymát, a spenóthoz adjuk, és fedő nélkül pároljuk még 3-4 percet, amíg a leve első, és a fokhagyma megszelidül.

Közben a lazacfiléket fél citrom levével megcsöpögtetjük, sózzuk, majd egy serpenyőben a jól felforrósított olívaolajon a bőrös felével lefelé elkezdjük sütni, 3-4 perc után, amikor kezd átsülni és a bőr ropogós, egy csipesszel vagy két villa segítségével megfordítjuk, és még 1-2 percig sütjük.

Azonnal tálaljuk a spenóttal, a maradék fél citrom levével meglocsolva, még finomabb, ha egy kis pikáns tartármártást kínálunk hozzá.

Forrás:www.cookta.hu

Jó étvágyat a finomsághoz!

Káprázatos HAL RECEPTEK ITT találhatók!

Serpenyős lazac spenóttal


Bámulatos receptekre vágysz?

Lapozz bele varázslatos alakformáló szakácskönyvünkbe!

Az Élet írta szakácskönyv


Hogyan tudnád TE is a tudatos életmódot könnyedén beilleszteni az életedbe?

Ideális testalkat mellett, koplalás nélkül jókat, és bőségesen enni?

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT! 

SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket