Anna is a teszt kitöltésével kezdte

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

"A program, amit kerestél…

Boldogsággal tölt el, hogy én is leírhatom a sikerem, mert ez is azt bizonyítja, hogy sikeres programon vagyok túl, vagyis én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy sikeres újrakezdésen vagyok túl.

Nagyon sokat köszönhetek a Testszerviznek és Marának, aki megtanított érteni és hallani. Megérteni azt, hogy mi történik a különböző ételek elfogyasztása, vagy nem fogyasztása következtében a testemben, illetve meghallani, a testemtől, hogy mi a jó nekem. Én is sokáig kerestem a megoldást, és úgy gondoltam, fogyni a legnehezebb dolog a világon. Miközben nincs semmilyen csoda, és nincs is rá szükségünk. A szervezetünk tudja, mitől tud jól működni, nekünk csak az ehhez szükséges feltételeket kell biztosítanunk.

Sikeres volt a programom hisz fogytam 10 kg-t és közel 50 cm-t. Amikor elkezdtük a programot még az volt a célom, hogy fogyjak. Ma már a célom, hogy jól érezzem magam a bőrömben, amit a testszerviz programtól megkapok és ennek mellékhatása, hogy fogyok, és csak úgy sugárzik belőlem az életerő és a jó kedv.

Sok diétát kipróbáltam, de mindig a tudatommal kellett küzdenem, mert belül éreztem, tudtam, hogy ha nem érzem jobban magam tőle, akkor ez nem nekem való, ha nem szívesen eszem meg a leírtakat, akkor nem nekem való. Ma már tudom azt, hogy egy tömegnek gyártott diéta, a makrók számolása, vagy az hogy csak 2-3 féle ételt ehetek, valóban nem jó nekem, nem hiába tiltakoztam ellene mindig is. Most megtanultam milyen ételekből választhatok és azt eszem, amihez kedvem tartja, mindig pont annyit, amennyi jól esik. Nincs hiányérzet, nincs élhetetlen vágy más ételek iránt. Ma már nem esem kétségbe, ha vendégségbe megyek. Mindezt a programnak köszönhetem, nem diéta és nem életmód, hanem ez maga az élet, sajnálom, hogy a gyerekeinknek nem ezt tanítjuk meg az iskolában. A hálát, amit érzek, akár a programért, az iránymutatásért, akár a Testszerviz könyvekért nem nagyon lehet szavakban kifejezni.

Aki olvassa a soraimat és hezitál, ne tegye, nincs mire várni, ha újra jól akarsz élni, vágj bele, tanuld meg és légy szabad és boldog!"

Anna

*A kép csak illusztráció.


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Anna is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

A kánikula 6 legfőbb veszélye

Amikor a hőmérséklet tartósan 30–35 °C fölé emelkedik, szervezetünk hőszabályozó rendszere komoly terhelés alá kerül.Tünetek, megoldások!

Esti relaxációs technikák: Hogyan engedjük el a napi feszültséget a pihentető alvás előtt?

Az alvás az agy és a test alapvető regenerációs mechanizmusa. A modern élet ritmusa azonban gyakran nem engedi, hogy a szervezet nyugalmi állapotba kerüljön. A test fáradt, de az idegrendszer az információs túlterhelés és az állandó ingerek miatt aktív marad. Ez elalvási nehézségekhez és felszínes alváshoz vezet. Nemzetközi kutatások szerint a felnőttek közel fele rendszeresen kevesebb mint az ajánlott 7 órát alszik, ami közvetlenül befolyásolja a koncentrációt és a másnapi stresszszintet.

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket