Az életmódváltás buktatói 2.

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


(Az első részt itt olvashatod el.)

Több száz embert kérdeztünk meg arról, hogy mik lehetnek szerintük az életmódváltás buktatói. Ezek a válaszok olyan emberektől jöttek, akik gondolkoznak az életmódváltáson, vagy már korábban tettek rá kísérletet.

Sorozatunkkal válaszokat és segítséget adunk ahhoz, hogy azok, akik komolyan változtatni szeretnének, kapjanak helyes nézőpontokat, támogatást a célok elérésében.

Le kell mondanom dolgokról

Ez a második leggyakrabban említett buktató az életmódváltással kapcsolatosan. Ahhoz, hogy változtassunk az életünkön, bizony tennünk kell egyet s mást. Nem fog semmi sem változni, ha ugyanazt csináljuk, míg eddig. A változtatás, a lemondás persze nem egyik napról a másikra történik, nem boríthatjuk fel az életünket, nem dobálhatunk ki minden megszokott dolgot. Egy egészséges test képes megbírkózni szinte bármivel, amit megeszünk. Van, ami jó neki és táplálja, és van, ami gasztronómiai értelemben szükséges, egyszerűen finom.

Nem kell lemondani a szeretett dolgokról. Az első lépés az, hogy megnöveljük azon táplálékok arányát az étekzésünkben, amik a testnek jók. És közben mérsékeljük azokat (nem lemondunk!!!), amik finomak, szeretjük, de nem táplálják a testet. A pörkölt mellé együnk például egy kis salátát, és ne 3 szelet kenyeret, hanem első lépésként mondjuk egyet.

A napi péksüteményekből együnk egy darabbal kevesebbet, ugyanakkor igyunk reggel egy zöldturmixot.

Másik lehetőség, hogy bizonyos dolgokat helyettesítünk a táplálkozásban. Van már olyan kenyér liszt, ami nem tartalmaz glutént, a cukrot ki lehet váltani eritrittel, van már cukormentes sütemény, és egy sereg olyan dolog, ami adja az ízélményt, nem kell lemondani valamiről, ugyanakkor jobb a testnek.

A Testszerviz Prémium Webáruház ebben a szellemben lett összerakva. Olyan dolgok, amiket szeretünk, amikről azt gondoljuk, hogy „le kellene mondanunk róla” ugyanakkor az emberi test számára jobban felhasználható változatban. Nem kell lemondani semmiről. Mérsékeld azt, ami nem jó, növeld meg azt, ami jó, és helyettesíts dolgokat!

Van ebben tapasztalatunk, 2300 ügyfelünk nem tévedhet! Segítünk!

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket