Az ember, aki 382 napig nem evett

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

Angus Barbieri úgy lett híres, mint az a férfi, aki több mint egy évig nem evett. A drasztikus fogyókúra előtt Barbieri annyira túlsúlyos volt, hogy az orvosok azt mondták neki, már nem sokáig élhet így.

Az olasz származású skót férfi 1965-ben, 27 éves korában 207 kilót nyomott, és azt mondta az orvosoknak bármire hajlandó lenne a fogyás érdekében. A szakértők 40 napos böjtöt javasoltak neki, hogy ezalatt csak vizet igyon.

Az orvosok meg voltak győződve róla, hogy a férfi nem bírja 2–3 napnál tovább a böjtöt. Végül azonban igazi történelmi rekord szemtanúi lehettek: Barbieri 392 napig nem fogyasztott szilárd élelmiszert.

A férfi egy kórházban kezdte ezt a „fogyókúra kezelést”, orvosi megfigyelés mellett, és ahogy egymás után teltek a napok, hetek, és az orvosok azt látták, hogy Barbieri jól érzi magát – a vércukorszintje alacsony az elfogadható határokon belül –, és hazaengedték.

Ezután már csak rendszeres ellenőrzésre járt be a kórházba. A vérvizsgálatok megerősítették, hogy a férfi valóban nem evett semmit.

Végül 382 nap múlva 74 kg lett a testsúlya.

Az esetről szóló angol nyelvű tudományos cikk itt olvasható.

------------------------------------------------------------------------------

Természetesen én nem javaslom senkinek, hogy kövesse a fenti világrekorder példáját.

A Testszerviz étrend nem koplalás vagy böjt!

A testsúlyunk megőrzése vagy túlsúly esetén a csökkentése azonban kétségtelenül fontos az egészségünk javítása vagy megőrzése szempontjából.

A túlsúly vagy annak súlyosabb formája, amit már három kategóriába besorolt elhízásnak tekintenek az orvosok súlyos egészségügyi kockázat.

Az elhízás az orvostudomány szerint az egyik legnagyobb kockázatnövelő körülmény, ami rontja a cukorbetegeknek, a szív-és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedésekben szenvedők életkilátásait, valamint súlyosbítja a mozgásszervi megbetegedéseket is.

Éppen ezért fontos lenne az ideális testsúlyunk visszanyerésének vagy megőrzésének a képessége. Ennek elérése lehetséges. Ezt tanúsítja a Testszerviz 3 hónapos Prémium Programját már sikeresen lezáró ügyfelek, egyre gyarapodó közössége.

A Testszerviz 3 hónapos Prémium Programjára itt a belépő: jelentkezz az első, ingyenes konzultációdra, amikor megismered, hogy mit nyújthat ez a program számodra!

Az ember gyerekként – ha egyébként egészséges – nem törődik a testsúlyával. Annyit és azt eszik, amennyit csak akar. Nem kell diétáznia, nem kell magát megtartóztatnia.

Felnőttként már más a helyzet. Erre a gyerekek és a felnőttek hormonális működésének a különbsége ad magyarázatot.

Ismerd meg te is a hormonok csodálatos világát a Kulcs a hormonokhoz című könyvből vagy az ezt a könyvet is tartalmazó könyvcsomagokból!

Ahhoz, hogy a testsúlyunkat kézben tudjuk tartani rendelkezni kell a megfelelő tudással. Ezt adja meg a Kulcs a zsírégetéshez könyv, illetve az ez a könyvet is tartalmazó könyvcsomag kínálat.

A testsúlykontrollhoz szükséges a zsírégetés beindításához és fenntartásához egyrészt szükséges tudás, másrészt kellene azok a vitaminok és más tápanyagok, amik napi szinten támogatják ezt a kívánatos folyamatot.

Ilyen vitamin a C- és D-vitamin, a B-komplex vitaminjai, amik szükségesek a szénhidrátok jó kezeléséhez. Az ásványi anyagok közül a kalcium és magnézium is nagyon hasznos a zsírégetés szempontjából is. De itt nem állhat meg a felsorolás, éppen ezért fontos a megfelelő napi tápanyagbevitel.

Ez a legkönnyebben ma a 21. század elvárásainak megfelelő, nagy hatékonyságot biztosító folyékony készítmények fogyasztásával érhető el. Ilyen készítménycsalád a Vitalissimo webáruház kínálatában szereplő egyedülálló SWEDISH NUTRA TERMÉKCSALÁD.

Ne törődj bele a túlsúlyba, ami nem csupán esztétikai kérdés! De nem kell nádszálvékony karcsúnak se lenned ahhoz, hogy rendben legyél!

A kitartás és a tudás egymást segítve valóban nagyon hatékony kombináció!

Olvasd magad egészségesre
és töltsd ki az Életminőség tesztünket, beszélgess el egy konzultánsunkkal!

Az egészséges étrend kialakítása érdekében annak a tudása is fontos, hogy milyen gyümölcsben és zöldségben milyen tápanyagtartalom van, azaz egyáltalán mit várhatunk attól, amikor megeszünk egy almát vagy valamilyen főzeléket.

Kulcs a tápanyagokhoz című könyvemet pontosan ezért írtam meg.

A könyvben nem csak az egyes gyümölcsöknek vagy növényi ételalapanyagoknak a tápanyagtartalma olvasható, hanem benne vannak a húsok és belsőségek tápanyagleírásai is.

A könyv kiemelten foglalkozik azokkal a főzési és sütési eljárásokkal is, amik kíméletesebbek a tányérra kerülő ételösszetevőkhöz.

Így nem csak egy „tápanyag kézikönyv” lesz az Olvasó kezében, de egy főzési segítség is, ami alapján már nem okoz gondot a szakácskönyvekben kínált ételreceptek „mögé nézni”, és ez alapján tudni azt, hogy mennyi vitamin és más hasznos tápanyag kerülhet a szervezetünkbe a kiválasztott étel elkészítése után.

A Kulcs a tápanyagokhoz című könyvvel együtt érdemes megrendelni
az Élet írta szakácskönyv egészséges receptgyűjteményét is.

Ez a remek szakácskönyv kiváló karácsonyi ajándék a fenyőfa alatt!

Nem csak egy könyvet ajándékozol, hanem az egészséges táplálkozás esélyét is!

 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket