Az orvos mondja 4.

Az anyagcsere és az életmód

Az anyagcsere (idegen szóval: metabolizmus) azoknak a folyamatoknak az összefoglaló neve, amely az élő szervezetekben végbemenő anyag- és energiaáramlást jelenti.

Az anyagcsere szó jelentése mögött nagyon összetett, akár egymással ellentétes folyamatok állnak, amelyek során a környezetből a szervezetbe, sejtbe kerülő anyagok lebomlanak vagy hasznosulnak, és átalakulnak a sejt saját anyagaivá. Ez magában foglalja a testünket felépítő folyamatok mellett azokat a lebontó folyamatokat is, amik során a sejtek megújulnak, és a szervezet megszabadul a természetes módon termelődő salakanyagoktól, illetve azoktól a káros anyagoktól is, amik a környezetünkből kerültek be akár táplálkozással, akár a bőrön vagy a belélegzett levegőn keresztül.

A testünk életben maradása szempontjából nagyon fontos, hogy az anyagcsere folyamatok összehangoltan és hatékonyan történjenek meg.

Ehhez fontos a helyes életmód kialakítása, mert a táplálkozás, a testmozgás, az alvás minősége mind jelentősen befolyásolja az anyagcsere hormonális és idegi szabályozását. Ezzel összefügg az immunrendszerünk sérülékenysége, azaz a kórokozókra való fogékonyságunk is.

Emiatt lényeges, hogy még azok is, akiknek nincsenek az anyagcseréjükkel kapcsolatos káros tüneteik, folyamatosan tápanyagdúsan táplálkozzanak, illetve elég rendszeres és változatos testmozgást végezzenek, és megfelelően gondoskodjanak a testük stressztűrő képességének a fokozásáról is a saját egészségük fenntartsa érdekében.

Éppen azért bárkinek jól jöhet a mai rohanó, stresszes világunkban az öngondoskodás, az életmód személyre szabott kiigazítása.

Üdvözlettel és baráti öleléssel,

dr. Suba Réka, belgyógyász rezidens/gyakornok orvos

 

További cikkek a Testszerviz Életmód magazin 5. számában!

Klikkelj ide!

Nézd meg hogyan segít a Testszerviz Ideális Testsúly csomag!

Itt találod!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket