Depresszió nélkül élni

A depresszió sokak keresztje

A depresszió a hivatalos megfogalmazás szerint több mint két hétig tartó, a legtöbb szituációban fennálló lehangoltságot jelent.

Ehhez a lelkiállapothoz többnyire önbizalomhiány is társul és a lelkesedés  elvesztése olyan tevékenységek esetén, amik korábban örömöt okoztak.

A tudósok a neurotranszmitterek, azaz az ingerületátvivő anyagok kutatása során azt fedezték fel, hogy egy bizonyos aminosav kapcsolódik a depresszióhoz.

Ez a felfedezés több mint egy évtizedes kutatáson alapul, aminek célja az volt, hogy többet tudjanak meg az agyban levő idegsejtek jelátvitelének működéséről.

Bár a depresszióval való kapcsolat megtalálása nem volt az eredeti kutatás célja, a tudósok meglepődtek a kapott eredmények miatt, mert azok a depresszió kezelésének jövőjét átalakíthatják.

A kutatás eredményeket a Science című folyóiratban tették közzé.

Depresszió: tudnivalók

A depresszió évente körülbelül 21 millió felnőttet érint csak az Egyesült Államokban. A depressziósok aránya rendkívül megnőtt a COVID-19 világjárvány idején, és továbbra is nagy problémát jelent.

A depresszió néhány jele a következők lehetnek:

  • rendszeres szomorúság
  • az üresség érzése
  • az energia csökkenése vagy fáradtságérzet
  • alvászavarok
  • az önkárosítás gondolata

A tartós depressziós tüneteket tapasztaló emberek kezelésre szorulhatnak. Az orvosok gyógyszereket írhatnak fel, illetve terápiát, vagy életmódbeli változtatásokat javasolhatnak a tünetek enyhítésére.

Egy aminosav lehet a depresszió kezelésének a kulcsa?

A kutatók azt találták, hogy a glicin egy olyan aminosav, ami hatással van az idegsejtek közötti kapcsolatokra, és ennek az aminosavnak a hiánya okozhatja a depressziót.

A depresszió kezelése természetesen sokkal összetettebb lehet, és ezzel a cikkel nem akarjuk azt sugallni, hogy csupán a glicin rendszeres szedésével helyettesíthető lenne a szakszerű kezelés.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a fenti kutatás fényében jó, ha odafigyelünk az aminosavakra, többek között a glicinre.

A glicin és a depresszió kapcsolatára vonatkozó információ forrása:

Depression: An amino acid may be the key to improving treatment (medicalnewstoday.com)

Vitalissimo aminosav megoldás

Ha kevés fehérjét eszünk, akkor előállhat bizonyos aminosavak hiánya.

Ezt a problémát taglalja a Betegségek oka 8 hiányzó tápanyag című kiadvány, amely kapható a Testszerviz webáruházban.

Az 52 oldalas könyv részletesen ismeretei az aminosavak hiányának következményeit.

Ez a könyv nem csak külön vásárolható meg, hanem ajándékba adjuk, amennyiben  az AMINO PRIMO dupla csomagot rendelsz.

Kattints ide, és rendeld meg a kedvezményes AMINO PRIMO duplacsomagot az ajándék könyvvel!

Ha már megvan a tájékoztató kiadványunk, akkor az AMINO PRIMO önmagában is megrendelhető.

Kattints ide, és rendeld meg az AMINO PRIMO aminosav komplexet!

Ha italporban szeretnéd inkább kiegészíteni a szervezeted jó működéséhez szükséges aminosavakat, akkor az alábbi link segítségével add fel a rendelésed!

Kattints ide, és rendeld meg itt az AMINO PRIMO 100%-os maracuja gyümölcs ízesítéssel!

Kulcs a tápanyagokhoz könyv

A Kulcs a tápanyagokhoz című könyvből megtudhatsz minden fontos tudnivalót a  fehérjékről és az aminosavakról.

Ez a könyv minden segítséget megad egy tápanyagokban gazdag étrend kialakításához.

Kattints ide, és rendeld meg a Kulcs a tápanyagokhoz című könyvet!

A blogcikkünk címképének forrása: www.freepik.com

Blog

További bejegyzések

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket