Európa ezüstérmes az elhízásban

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

Európa dobogón az elhízási „versenyben”

Szépen csillog az ezüst. Persze akkor, ha valami sportversenyen szerezzük meg azt. Európa egy nem kívánatos versenyben szerezte meg a 2. helyet.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) 2014-es adati szerint a világ népességének 40%-a túlsúlyos. Ez szerény számítások szerint is 2.8 milliárd ember.

A kontinensek között Észak-Amerika vezet, majd közvetlenül mögöttük jön Európa.

Európában a világátlagot jóval meghaladó mértékben, a lakosság 50%-a túlsúlyos. És ez az arány évről évre növekszik.

Magyarország is szépen kiveszi a részét ebből a szörnyű statisztikából.

2019-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján, hazánk felnőtt lakosságának 31 %-a elhízott. Ebben csak az USA, Mexikó és Új-Zéland előzött meg bennünket.

Az elhízásból fakadó egészségügyi kiadások évente meghaladják a 200 milliárd forintot, ami a hazai egészségügy költségvetésének 12%-át emészti fel.

Ez az a probléma, amit az idő nem old meg, a várakozás, hogy majd egyszer elmúlik nem segít rajta.

Az egyetlen dolog ami igazán hatékony, ha mi magunk nekiállunk és elkezdünk ezzel a helyzettel szembe nézni és eldöntjük, hogy változtatunk.

Sohasem késő! Nincs olyan, hogy nem lehet! Nincs olyan, hogy ez úgyis genetika, ezen nem lehet javítani.

Az elmúlt 6 évben 3500 Testszerviz ügyfelünk bizonyította, hogy egy kis odafigyeléssel, segítséggel, tudással és egyszerű lépésekkel meg lehet a túlsúlyosságot oldani.

A cél ne a fogyás legyen! A cél az, hogy egészséges legyen a tested. És egy egészséges test szépen magszabadul a felesleges kilóktól is!

Örömmel segítünk neked is ebben! Egy ingyenes konzultáció nem árthat!

Oké, jelentkezek!

Vagy egyszerűen kezdj bele és

Csináld Magad!

Amit ne csinálj, hogy nem teszel semmit! Bármit tenni jobb, mint a semmit!


Ha nem megy egyedül, kérj segítséget van megoldás! Segítünk. :-)

Testszerviz érted van! 3 hónap alatt megváltozik az életed!

Itt tudsz jelentkezni!

Blog

További bejegyzések

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket