Férfias erőfokozó

Ne dugd a fejed a homokba!

A házipatika.com férfiegészséggel foglalkozó cikke szerint ma már minden második negyven évnél idősebb férfi küzd merevedési problémákkal, vagyis százmilliókat érint ez a szexuális élet minőségét jelentősen csökkentő funkciózavar.

Ez a probléma elég fontos ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyva a „tabutéma” besorolást, újra én is kiemelten foglalkozzak vele ebben a cikkben.

Az életkor előrehaladtával természetesen a férfiak szervezetét is érik hormonális változások, ahogy erről ebben a cikkemben már írtam. Így most nem is csaupán ebből a szempontból néznék e probléma mögé.

A fenti cikk a merevedési zavar mögött elsősorban lelki okokat lát, de ír a szervi okokról is, azonban keveset szól azokról az életmódbeli tényezőkről, amelyek ennek a problémának a okai lehetnek.

Légzés – alvás – merevedés kapcsolat

Patrick McKeown az „Atomikus fókusz” című légzéssel foglakozó könyvében így ír az alvásról szóló fejezetben:

Ha a légzés egészséges, akkor éberen kelsz reggel, az orrodon át veszed a levegőt, a szád pedig nedves. Férfiaknál pedig szintén erre utaló egyértelmű jelzés a reggeli merevedés. Nem, egyáltalán nem viccelek – ez azt mutatja, hogy a véredényeid és a szíved működése megfelelő.”

Ez egy nagyon fontos nyom a potenciagondokkal kapcsolatban! Ez a rövid idézet két dologra hívja fel a figyelmet, az egyik a mély, minőségi alvás fontossága, ami elképzelhetetlen orrlégzés nélkül, azaz nem horkolunk alvás közben, a másik nagyon fontos kapcsolat az szív- és érrendszer egészsége.

Az orrlégzésre a stressz, míg a szív- és érrendszeri problémákra az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség jelenti a veszélyt.

Újra a vádlottak padján?

Mindkét tényező visszavezethető a modern életmódunkra, illetve a cukorban és más, gyorsan felszívódó szénhidrátokban gazdag étrendre. A cukorbetegségről éppen tegnap írtam egy cikket, amit nyugodt szívvel ajánlok ennek a cikknek az olvasóinak is.

Testszerviz tudástár

Elsősorban az étrendet kell megváltoztatni. Ezzel kapcsolatban számos lehetőséget kínálunk a változtatni vágyók számára:

Kulcs a tápanyagokhoz könyv növeli a helyes élelmiszerekkel és tápanyagban dús ételösszetevőkkel kapcsolatos tudatosságunkat.

Kulcs a hormonokhoz című könyv megnöveli férfiak számára is a hormonrendszer működésének a megértését, ez nem csak a nőket érinti!

Kulcs a stresszhez című nagyszerű könyvünk megismerteti az olvasót a stresszkezeléssel kapcsolatos fontos tudnivalókat.

Növeld az egészségtudatosságodat a Testszerviz Kulcs könyveivel!

A teljes könyvcsomagot itt rendelheted meg!

Vitalissimo webáruház

A Vitalissimo Testszerviz webáruház a női egészség mellett teret ad a férfiegészségnek is.

A potenciagondok – mint láttuk –, sajnos egyáltalán nem elszigetelt probléma, azért igenis szükség van az azonnali megoldásra is.

Az egyik ilyen megoldás a NATUR TANYA® termékcsaládból a kirobbanó férfiasság támogatására kifejlesztett nagy sikerű termék, amely egy természetes potencianövelő és energiafokozó kifejezetten férfiaknak. Ez a termék a hatóanyag kombinációja miatt hozzájárul a normál tesztoszteronszint fenntartásához, elősegíti a normál spermaképződést, az erekció kiváltását és fenntartását.

Rendeld meg itt ezt a nagyszerű terméket!

További, férfierőt támogató termékkínálatunkat itt találod!

Az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú cukorbetegség elsődleges szövődményei a szív- és érrendszeri betegségek. A hosszú távú férfierő szempontjából rendkívül fontos az inzulin- és vércukorszint szabályozása, megfelelő szinten tartása.

Az ebben segítő termékkínálatunkat itt találod!

Ha a férfierőről van szó, akkor nem hagyhatóak figyelmen kívül a Testszerviz szuperélelmiszerek sem!
Ezeket itt találod!

A Testszerviz Fodroskel por, a Testszerviz Vidd Magaddal Zöldturmix por
segítik a megfelelő vércukorszint fenntartását egész napon át!

Itt rendeld meg a Fodroskel porunkat!

Itt rendeld meg a Vidd Magaddal Zöldturmix porunkat!

Blog

További bejegyzések

A kánikula 6 legfőbb veszélye

Amikor a hőmérséklet tartósan 30–35 °C fölé emelkedik, szervezetünk hőszabályozó rendszere komoly terhelés alá kerül.Tünetek, megoldások!

Esti relaxációs technikák: Hogyan engedjük el a napi feszültséget a pihentető alvás előtt?

Az alvás az agy és a test alapvető regenerációs mechanizmusa. A modern élet ritmusa azonban gyakran nem engedi, hogy a szervezet nyugalmi állapotba kerüljön. A test fáradt, de az idegrendszer az információs túlterhelés és az állandó ingerek miatt aktív marad. Ez elalvási nehézségekhez és felszínes alváshoz vezet. Nemzetközi kutatások szerint a felnőttek közel fele rendszeresen kevesebb mint az ajánlott 7 órát alszik, ami közvetlenül befolyásolja a koncentrációt és a másnapi stresszszintet.

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket