Királyok fűszerének titkai

Egy különleges fűszer

Ma már bárkinek a konyhájában megtalálhatók azok a fűszerek, amelyek néhány száz évvel ezelőtt csak kevesek számára voltak elérhetők, mint például a szerecsendió, fahéj, szegfűszeg vagy olyan közismert fűszer, mint a bors vagy a fűszerpaprika.

Ebben a cikkünkben a szerecsendióról írunk, erről az Indonéziához tartozó – korábban Fűszer-szigetekként ismert – szigetcsoportról származó fűszerről, ami a 12. században kezdett elterjedni Európában az arab kereskedőknek köszönhetően. Róluk emlékezik meg a fűszer nevében levő „szerecsen” szó is, aminek egyik, ma már elavult jelentése: arab. Ez a ma már ritkán használt, régies szavunk nagyon sötét bőrű (afrikai) embert is jelent.

A szerecsendióból jelentős mennyiséget találtak már az ókori Egyiptom piramisaiban is, így joggal gondolhatjuk, hogy ez a fűszer már több ezer évvel ezelőtt is kedvelt lehetett az uralkodók vagy a gazdag kiváltságosok lakomáin felszolgált ételek ízesítésében.

A szerecsendió

A szerecsendió ma is az egyik legkedvesebb fűszer a konyhában, a besamelmártás és a tejszínes szószok kihagyhatatlan összetevője.

A fűszer különleges, picit pikáns íze remekül illik a tejtermékekhez, a süteményekhez, őrölt és friss formában is beszerezhető, azonban a frissen reszelt szerecsendió aromájához semmi sem fogható. Gyakran már 1 csipet elég belőle ahhoz, hogy érződjön az íze.

A szerecsendió örökzöld fája akár 20 méter magasra is megnő. Őshazája Malajzia, ma már Brazíliában, Indonéziában és Nyugat-Indiákon is termesztik. Ez utóbbi Közép-Amerikában, a Karibi-térségben van.

Gyomorpanaszokra (is) ajánlották

A szerecsendiót a népi gyógyászat gyomorpanaszok ellen ajánlja. Eszerint a fűszer kiváló gyomorerősítő, oldja a gyomorgörcsöt, és fokozza az emésztőnedvek termelődését, növeli az étvágyat, enyhíti az émelygést, a hányingert.

A szerecsendió népszerűségét illóolajainak köszönheti. Fő hatóanyaga a miriszticin, aminek hallucinogén tulajdonságai is vannak, de csak jóval nagyobb dózisban, mint amennyiben fűszerként használjuk. Nagyon kevés miriszticin a kaporban és a petrezselyemben is előfordul.

A szerecsendióból kivont olajat masszázsnál is használják, ajánlói szerint enyhítheti az ízületi gyulladásokat és az izomfájdalmakat, valamint a nyirokcsomó-gyulladásokat.

Gyógyító fűszernövények?

Való igaz, hogy a különféle fűszernövényekben sokféle hatóanyag van, amik közül sokat a modern gyógyszergyártás előtt különféle betegségtünetek csillapítására javasoltak. Ilyen például a szegfűszeg fájdalomcsillapító hatása, illetve a köménymag, majoránna javaslata az emésztés javítására vagy a gyomorpanaszok ellen.

Ezekről a használatokról azonban csak „népi gyógyászat” megjelöléssel írunk, ami nem része az orvoslásnak.

Kulcs a tápanyagokhoz könyv

A Kulcs a tápanyagokhoz című Testszerviz könyv részletesen ír a különféle fűszernövényekről.  Így megtudható belőle, hogy jellemzően milyen fűszereket használ az arab, a kínai vagy más, távol-keleti konyha.

A Testszerviz Kulcs a tápanyagokhoz című könyve a következő kérdésekre adja meg a részletes válaszokat:

- Melyek a fő ételösszetevők, és azok hogyan hatnak ránk?

- Milyen vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek fontosak nekünk és miért?

- Mik azok a fitotápanyagok?

- Miért fontosak az antioxidánsok?

- Milyen egy teljes értékű étel?

- Mit kell tudni az egyes élelmiszercsoportokról?

- Milyen érdekességek vannak az erős paprikával, a kávéval, a teákkal kapcsolatban?

- Milyen egy igazi energiaital?

- Hogyan fő, sül meg egy étel? Milyen folyamatok játszódnak le eközben? Ezeknek mi lesz a következménye?

- Melyik a leginkább tápanyagkímélőbb főzési eljárás?

Kattints ide, és rendeld meg a Kulcs a tápanyagokhoz című könyvet!

Gondoskodj a szükséges napi multivitaminodról!

Ahhoz, hogy többet tegyünk az egészségünkért, a szervezetünknek biztosítani kell a megfelelő tápanyag-ellátottságot. Már korábban írtunk arról, hogy ma már miért kell a rendszeres vitaminpótlás. Ezt a cikket ide kattintva olvashatod el!

Így ma már nem kérdés, hogyha valaki valóban tenni akar saját magáért, akkor a speciális svéd folyékony multivitaminok nélkülözhetetlenek lesznek számára.

A Vitalissimo webáruház kínálatában éppen ezért szerepelnek a kipróbált és már bizonyított folyékony multivitamin- és kollagéntermékek!

Ezekben nemcsak vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek vannak, hanem bioaktív összetevők, különféle aminosavak is az összetétel részei. Csupán egyetlen, könnyen bevehető adag biztosítja a napi szükségletet!

Kattints ide, és rendeld meg a napi szükséges multivitaminodat és kollagéntermékedet!

 

Címkép: Image by Ma_Rika on Pixabay.com

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket