Petőfi kedvence

A magyar köztudatban Petőfi Sándor neve elválaszthatatlan 1848. március 15-étől, én magam is úgy tanultam még az iskolában, hogy a lánglelkű költő az akkor alig egy éve elkészült Nemzeti Múzeum lépcsőjéről szavalta el a Nemzeti Dalt.

 

Az már kevésbé köztudott, hogy a szóbeszéd szerint a székelygulyás keresztapja is Petőfi Sándor volt, míg magát az ételt Székely József vármegyei főlevéltáros alkotta meg.

Mindezt így írja le Piros Christa: Híres emberek, híres receptek című könyvében:

„A vármegye háza melletti Gránátos, ma Városház utcában volt a Komlókert nevű vendéglő, ahová Petőfi Sándor és a vármegyei főlevéltáros, Székely József is szívesen átjárt. Petőfi elsősorban kedvencéért, a házias túrós csuszáért.

1846-ban egy napon késő délután tért be ide a főlevéltáros, de már alig akadt néhány fogás.
A vendég kérésére így a kocsmáros összekeverte a konyhán még megtalálható savanyúkáposzta-főzeléket és a sertéspörköltet. A vendégnek ízlett az új fogás, és ennek tanúja volt az épp ott tartózkodó költő is. Legközelebb ő is ezt kért magának, immáron székelygulyásnak nevezve az ételt.”

Bár a székelygulyás így nem erdélyi étel, de igen tápláló, mert az egyik fő összetevője, a savanyú káposzta, nagyon jót tesz az egészségünknek.

Testszerviz Élet írta szakácskönyve a székelygulyához hasonlóan egészséges ételek gyűjteménye. Ez a szakácskönyv méltán kapta meg az „alakformáló szakácskönyv” elnevezést.

A Testszerviz alakformáló szakácskönyve!

Egyél jól, legyél jól!

Ha többet és gyorsabban akarsz változtatni akkor az életminőség teszt vonalon indulj!

Egy teszt és elindultál a helyes úton! Csak csináld!

ITT TUDOD KITÖLTENI A TESZTET!

És ha rögtön kezdeni akarsz valamit akkor

Csináld Magad Testszerviz Program!

Blog

További bejegyzések

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket