Stressz az orvos szemével

Ebben a pár sorban dr. Kricsfalvi Péter, belgyógyász, természetgyógyász és reumatológus főorvostól idéznék neked, hogy tudomást szerezz egy új stresszforrásról. Ha esetleg még nem ismernéd, ő írta a „Kulcs a stresszhez” című könyvet.

Íme tehát a doktor úr gondolatai:

„Kezdetben azt gondolták, hogy a technológia felére fogja csökkenteni a munkaidőt, és így több lehet majd a pihenés. Ehelyett a munkaadagok intenzívebbé váltak, az elvárások magasabbakká, ehhez pedig szegényesebb emberi kapcsolatok és kommunikáció társul.

Minden más képzettségű csoporthoz képest a számítógéphasználóknál figyelhető meg a legtöbb stresszhez kapcsolódó panasz.”

„A szem túlerőltetése, a hátfájás, a fejfájás, a feszültség, az aggodalmaskodás és a csökkent mentális készenlét tartoznak a leggyakoribb panaszok közé. Az otthonról végezhető távmunka ebből a szempontból jó lehetőségnek látszik, ugyanakkor növeli az izoláció és az önkizsákmányolás mértékét.

A számítógéppel dolgozók esetében a stressz nagysága mérhető, stresszhormonszintjük tartósan emelkedett. És nem csupán a felnőttek érintettek, hanem a gyerekek is, akik ugyan sokkal hamarabb megbirkóznak a technikai nehézségekkel, viszont nincs fogalmuk az elszenvedett testi-lelki hátrányokról, az őket érő sokféle hatásról.

A digitális világ foglyai, már kisgyermek kortól, folyamatos kihívás számukra a villódzó, gyorsan váltakozó képkockák sora, az éles és időnként már idegesítően élénk színek kavalkádja, a folyamatos, többnyire túl hangos hanghatás.”

„Az agya folyamatosan zsibong az adat és kép áradattól, de ő maga egyhelyben, mozdulatlanul ül, és nem beszél közben, nem adja át a gondolatait, nem teszi fel a kérdéseit, így nem kerül levezetésre a feszültség, ami később fog robbanni. Hatására sokszor nem tud elaludni, megnő a mozgásigénye, agresszívvé válik verbálisan és vagy fizikálisan is, vagy éppen befelé fordulóvá, depresszívvé.”

Nos kedves olvasónk, mint olvashattad, a technológia ténylegesen rossz irányba befolyásolhatja nemcsak a mi, de a gyerekeink életét is. Persze ha erre nem lenne megoldás, akkor nem lenne hasznos az írásom. Van lehetőség arra, hogy változtass a kimenetelen. Nincs is más dolgod, mint hiteles forrásokból informálódni és alkalmazni azt, amivel gazdagodtál!

Ajánlanám figyelmedbe Kricsfalvi doktor úr: Kulcs a stresszhez című könyvét, melyet nyomtatott formában a kezedbe vehetsz!

 


 

"Nagyon tetszik a könyv! Beleolvasva azon kaptam magam, hogy nem tudom letenni!

Nagyon részletesen és alaposan van kifejtve minden zegzuga a stressznek, a reakciónak és a fejlődésre gyakorolt hatásoknak!

Ugyanakkor gyakorlati eszközöket, megoldásokat ad realista megvilágításból!" - Dr. S.R. 

Nyomdai változatot kérem!                          E-könyv változatot kérem!

 

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket