Zsírégetés és az emésztőrendszer

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


Részlet Szabados Pál - Kulcs a zsírégetéshez című új Testszerviz könyvből

Tehát minden olyan étrendi és életmódbeli változás, amivel teszünk a cukros italok és cukros, keményítős ételek, édességek visszaszorításáért, illetve minden olyan fermentált zöldség, amit elfogyasztunk helyes lépés lesz ebben az irányban.

Természetesen az is igaz, hogy kezelendő betegség esetén nem elegendő az itt leírtak alkalmazása, sőt kifejezetten javasolt egy szakértő orvos bevonása mindenféle étrendi és életmódbeli változtatással kapcsolatban.

Itt is érvényes a következő: előbb légy egészségesebb, hogy aztán tartós eredményeket érhess el a testsúlyod megváltoztatásában.

Mindezt nem kell azonnal, drasztikus és súlyos következményekkel járó döntésekkel és tettekkel elkezdeni.

Nézzük át az egyes, zsírégetéssel kapcsolatos fejezetet, és fejezetenként határozzuk meg azt a pár dolgot, amiről úgy gondoljuk, hogy azt könnyen megtehetjük saját magunk jobb egészsége érdekében.

Ezt újra és újra tegyük meg úgy, hogy a korábban már elsajátított új szokást, változtatást nem hagyjuk el, nem váltjuk fel az újabbal, hanem az újat „mellé tesszük”.

A korábbi változtatásokkal már elért sikereket így tudjuk megszilárdítani, és az elért eredményeken így tudjuk tovább javítani.

Egy másik módszer lehet az, hogy az egyes fejezetek közül kiválasztjuk azt, amiről úgy érezzük, hogy leginkább ott vannak tennivalóink. Elolvassuk a fejezetet, és megfogadjuk a benne leírt javaslatokat, amik alapján megtesszük az első lépéseket a jó irányba.

Ezután vesszük a következő, nekünk tetsző, vagy ránk jellemző problémát tárgyal részt, és azzal kezdünk valamit. Így haladunk tovább, amíg meg nem ismertük az egész könyvet, és ki nem próbáltunk minden benne leírt javaslatot.

Az is egy jó taktika, ha először végigolvassuk a könyvet, és közben bejelöljük a ránk vonatkozó vagy nekünk tetsző részeket, és azokkal kezdünk először javítani.

A lényeg a „kis lépések, nagy eredmények”! elv mentén haladás, aminek következtében végül sikert érünk el!

 

Az életmódváltás újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A Testszerviz „Kulcs…” sorozat újabb darabja jelent meg 2021. november első hetében.

Ez a könyv napjaink egyik legnépszerűbb témájával, a zsírégetéssel és annak megoldásával foglalkozik. A legújabb kutatások, eredmények ismeretében biztonsággal mondhatjuk, hogy az egészséges és hosszú élet egyik alapja az ideális test. Ez a könyv remekül illeszkedik az eddigi Kulcs könyvekhez. Nem kiegészíti azokat, hanem újabb ismeretekkel, eszközökkel segít abban, hogy testünk védekező mechanizmusát jó formába hozzuk, tartsuk.

A könyv középpontjában a zsírégetés áll.

Körülötte, mint a tortaszeletek a vele összefüggésben lévő élettani területek. Alvás, táplálkozás, tápanyagok, stressz, regenerálódás, hormonok, mozgás, emésztőrendszer és a máj. Ezek a területek külön külön is meghatározzák a zsírégetés megvalósulását. És egymással is összefüggésben vannak.

Ha a körszelet darabjait rendbe hozod, a zsírégetés szédületesen beindul. Apránként, területről területre haladva elérhtesz egy remek fizikai állapotot, az ideális testet.

A területekről szóló fejezetek megértést, megoldásokat és tippeket adnak a terület rendbetételére.

Ez egy gyakorlatias kézikönyv! Végig vezet a helyes életmód felé, és megoldhatod vele napjaink egyik legégetőbb problémáját!

Hogyan veszítsük el a felesleges zsírt, hogyan legyen ideális a testünk!

Mindez egyszerűen, bárki számára érthetően, hasznos gyakorlati eszközökkel. Újabb lépésként a helyes életmód felé.

Rendelés itt!

 

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket