Áfonyás joghurttorta, ami jégkrém

INGYENES ÉLETMINŐSÉG TESZT ITT   


 

A fagyasztott joghurt nagyon jó alternatíva fagyi helyett, sokkal egészségesebb és diétásabb, elkészíteni is pofonegyszerű, hiszen csak joghurt, gyümölcs és némi édesítő kell hozzá, de ha készítünk neki egy zabpelyhes alapot is, máris "igazi" desszertként prezentálható.

Forró napokon nincs jobb, mint a tudat, hogy lapul egy kis frissítő édesség a mélyhűtőbe, ami bármikor előkapható. A fagyik mellett érdemes a fagyasztott joghurtot is kipróbálni, mert könnyebb és alakbarátabb, lelkiismeret-furdalás nélkül fogyaszthatjuk akár délelőtt vagy uzsonnára is, bármilyen gyümölccsel felturbózható, és ha egy egészséges alapréteget is készítünk neki, akkor jeges süteményként is tálalható.

A klasszikus kekszes alap helyett most lehetőleg gluténmentes zabpehellyel és dióval készült morzsás keverék egy kis fahéjjal és kakaóval fűszerezve, pár perc alatt elkészül, ahogy a joghurtos réteg is. Ehhez érdemes görög joghurtot használni, mert a hagyományos joghurt túl vizes, kristályosra fagy, míg a görög joghurt sokkal sűrűbb és lágyabb ízű is. Ebbe most citrom, vanília és kis áfonya került, de variálható az ízesítés és bármilyen gyümölccsel feldobhatjuk - rém egyszerű és fantasztikusan finom!

Áfonyás joghurttorta jégkrém

Hozzávalók:

Az alaphoz:

A joghurtos réteghez:

  • 45 dkg (lehetőleg laktózmentes) görög joghurt
  • édesítő ízlés szerint
  • 1/2 citrom leve
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • maréknyi áfonya - vagy más bogyós gyümölcs

Elkészítés:

Az alaphoz a zabpelyhet és a diót késes robotgépbe tesszük, finomra őröljük, majd hozzáadjuk a fahéjat, a kakaóport, az édesítőt és a kókuszzsírt, és tovább mixeljük, majd 2-3 evőkanál vizet adunk hozzá, hogy nagyjából összeálljon. Sütőpapírral bélelt 20 centis dobozba vagy jénaiba öntjük, ellapogatjuk ujjbeggyel vagy egy pohár talpával.

A joghurtos réteghez a görög joghurtot keverőtálba öntjük, hozzáadjuk fél citrom levét, az édesítőt és a vaníliát, és kézi habverővel alaposan elkeverjük, majd a zabpelyhes alapra öntjük, megpotyogtatjuk az áfonyával, és a fagyasztóba tesszük legalább 4 órára. Bármilyen gyümivel érdemes kipróbálni 

Fogyasztás előtt érdemes 10 perccel korábban kivenni, hogy kicsit fellazuljon, majd ízlés szerint szeletelve kínáljuk. A mélyhűtőben 3 hónapig eltartható.

Forrás: www.cookta.hu

További csodás desszertek ITT találhatók!

Áfonyás joghurttorta jégkrém

Bámulatos receptekre vágysz?

Lapozz bele varázslatos alakformáló szakácskönyvünkbe!

Az Élet írta szakácskönyv

Hogyan tudnád TE is a tudatos életmódot könnyedén beilleszteni az életedbe?

Ideális testalkat mellett, koplalás nélkül jókat, és bőségesen enni?

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT! 

SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket