VAKONDTÚRÁS TORTA - SÜTÉS ÉS CUKOR NÉLKÜL

TOVÁBB AZ ÖSSZES ÉTEL RECEPTRE!


 

Hozzávalók (egy 20 cm átmérőjű kerek jénai tálhoz):

  • 15 dkg mandula
  • 2-3 ek kakaópor
  • 4-5 nagyobb banán
  • 25 dkg mazsola
  • 250 g krémes túró
  • 250 g kókuszzsír

Elkészítése:

1. A mandulát és a mazsolát aprítógépben őröltem meg, majd a kakaóporral együtt, lágyabb, puha masszává gyúrtam össze.

2. Egy kerek jénai tálat folpakkal béleltem ki, és egy kevés olvasztott kókuszzsírral kentem be. 
A kakaós massza 2/3-át kisebb darabokban haladva körbe a jénai falára tapasztottam.

3. A maradék masszát kis morzsákká gyurkáltam, morzsoltam, a gyerekek imádnak ebbe bekapcsolódni, ahogyan az előző bélelésbe is.

4. Egy nagyobb banánt félretettem, a többit botmixerrel pürésítettem össze a krémes túróval. 
Végül hozzáadtam a puha, szoba-hőmérsékletű kókuszzsírt, és jó habosra kavartam, hogy alaposan elvegyüljön benne ez is. 
Ízlés szerint ekkor édesíteni lehet még egy kevés vaníliával.

5. A kakaós alappal kibélelt jénaiba belefektettem a felezett banánokat.
Majd ráöntöttem a túrós-kókuszzsíros krémet, a tetejére pedig rámorzsoltam a kakaós, mazsolás maradékot. 
A tortánknak már csak le kell hűlnie.

Ehhez 15-20 percre fagyasztóba tettem, majd másfél órára csak simán a hűtőbe. 
Erre azért van szükség, hogy a kókuszzsír szeletelhetővé fogja össze a túrókrémes tölteléket. Nem fog kőkeményen állni, inkább lágyan krémes, de szeletelhető lesz.
Végül óvatosan kifordítottam a jénaiból, és lehúztam róla a folpakkot.
Szeletelés előtt 15 perccel érdemes kivenni a hűtőből, hogy a tölteléket megtartó kókuszzsír meglágyuljon egy kicsit.
A túróra tekintettel érdemes hűtőben tartani és legfeljebb 6 nap alatt elfogyasztani a maradékot.

Forrás: idotetrisz.blog.hu

JÓ ÉTVÁGYAT!

Tetszik a torta? ITT találsz még többet!

Testszervizelj és érezd jól magad!

Első lépés az életmódváltáshoz!

Vakondtúrás torta sütés és cukor nélkül


 

Milyen garantáltan cukor és gabonaliszt mentes desszertek vannak a szakácskönyvben?

Ilyenek!

És milyen egytálételek?

Ilyenek!

Továbbá saláták, turmixok, levesek is megtalálhatók a tudatos táplálkozás szemléletével megalkotva!

*****

 

AZ ÉLET ÍRTA SZAKÁCSKÖNYVRŐL TÖBB INFÓT ITT TALÁL!

VELÜNK SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket