Az édesburgonya 10 élettani hatása

               


 

Az édesburgonya mindamellett, hogy igazi csemege számos élettani hatással bír. 

Sokan mégis mellőzik felhasználását, idegenkednek tőle, pedig ha az ember egyszer belekóstol, utána a hagyományos kolompér már smafu.

 

Az édesburgonya gyakorlatilag egy igazi vitaminbomba. Megtalálható benne minden, amire a szervezetnek a napi működése során szüksége van. Magas rost-, és ásványi anyag tartalma mellett, bővelkedik A-, B-, és C- vitaminban is. Persze nem szabad megfeledkezni benne található vas és kálium nagymennyiségről sem.

Stressz, és izomgörcsök megszüntetésére és enyhítésére ajánlott a fogyasztása, ugyanis rengeteg magnéziumot tartalmaz. A magnézium pedig köztudottan pozitív hatást fejt ki az idegrendszerre, illetve az izmokra. Fejfájás esetén is ajánlják, ugyanis a görcsös izom-összehúzódásokat csökkenti.

Természetes forrása a vasnak és a káliumnak. A kálium nem csak az izmok elernyedéséhez és a göcsös összehúzódás megelőzéséhez szükséges, hanem a vesék megóvásában is nagy szerepet játszik. Napi egy szem édesburgonya elfogyasztása az aznapi kálium mennyiség 10%-át lefedi.

Nagy mennyiségű C-vitamin forrás. A C-vitamin nem csak a betegségek megelőzésében veszi ki a részét, hanem a csontok és a fogak épségének megőrzéséért is felel. Egy szem édesburgonya a napi C-vitamin szükségelt 47%-át lefedi. A máj védésében is nagy szerepet játszó A-vitamin is megtalálható benne, sőt egy kisebb méretű batáta a 100%-os napi A-vitamin igényt tartalmazza. Béta-karotin tartalma vetekszik a répáéval, és az igazi grátisz az, hogy zsírtartalma nulla, mégis telítettség érzetet ad a magas rosttartalomnak köszönhetően.

A vitamintartalom mellett gyulladáscsökkentő összetevőket, és antioxidánsokat tartalmaz. Az alacsony glikémiás indexnek köszönhetően a benne található cukor lassan szabadul fel, így stabilizálja a vércukorszintet, és állandó energialöketet ad.

Elkészítése módja széles választékot nyújt megkóstolását illetően. Sütve, főzve, pirítva, grillezve egyaránt elkészíthető otthon.
Forrás:biokalauz.hu


 

Hogyan tudnád TE is a tudatos életmódot könnyedén beilleszteni az életedbe?

Ideális testalkat mellett, koplalás nélkül jókat, és bőségesen enni?

MI RENDELKEZÜNK A VÁLASZOKKAL!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT! 

SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket