Hogyan készült el a „Cél a 100 év!” című könyv?

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

Szabados Pál, a „Cél a 100 év!” című könyv társszerzője így ír a közös munkáról:

A könyv megírásának első nagy lépése a mű vázának a megalkotása volt. Ezt néhány, heti rendszerességű személyes találkozón beszéltük át. Ezeken a találkozókon kifejtett gondolatok alapján készült el először a könyv tartalomjegyzéke, amely nem csak az egyes részek címeit tartalmazta, hanem megfogalmazta minden egyes rész rövid leírását is. Ekkor osztottuk el egymás között azt is, hogy melyik fejezetért ki lesz a felelős.

Ezután egymás után kibontottuk az egyes fejezetek tartalmát. Ezt részben a személyes találkozókon végeztük el: ilyenkor hangfelvételeket készítettünk, majd ezek alapján készült el az egyes részek megírása.

Ezután jött a már leírt részeknek finomítása. Ennek a munkának eredményeként idén augusztus közepére összeállt a könyv végleges kézirata, amit már átadhattunk a szakmai lektorunknak, dr. Kricsfalvi Péter főorvos úrnak, aki a kezdetektől segíti Testszerviz munkáját.

Miután ő elolvasta az elkészült kéziratot, egy újabb alkotói kör következett, amikor már a doktor úr észrevételeit, javaslatait is figyelembe vettük. Így alakult ki a végleges szakmai kézirat, amire még várt az anyanyelvi lektorálás és a nyomdai előkészítés, tördelés.

Legyél felelős a saját testedért!

ITT TUDHATSZ MEG TÖBBET A CÉL A 100 ÉV KÖNYVRŐL!

Rippel Feri és Szabados Pál - Cél a 100 év!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket