Diós banánpalacsinta kakaóbabtörettel

TOVÁBB AZ ÖSSZES ÉTEL RECEPTRE!       


          

                           KULCS A TESTHEZ  KÖNYV                                    ÉLET ÍRTA SZAKÁCSKÖNYV


 

A banánpalacsinta a világ egyik legegyszerűbb receptje és valami fantasztikus ízvilágot nyújt!

Aki lisztmentes palacsinta után kutat, íme, megtalálta, ebbe nem kell semmiféle lisztpótlék, sőt cukor sem, a banán összetart és édesít is egyben.

Ezt a zseniális ötletet több mint egy éve egy csoportban láttam, azóta gyakran sütöm, jól lehet játszani a fűszerekkel, csak arra figyeljünk, hogy ebből vastag, amerikai típusú palacsinta lesz, és igen nehéz megfordítani, mert nyeglik ide-oda.
Na most, erre két megoldás létezik: egy, egész kicsi serpenyőben sütjük, így egy szélesebb lapáttal is alá lehet nyúlni. Kettő, nem fordítjuk meg, hanem mint a rakott palacsintát, egymásra csúsztatjuk. Most éppen a feje tetejére. Mivel nincs benne liszt, nyugodtan ehetjük akár félig nyersen is. Ezt viszont már én találtam ki, tüstént sütöttem is pár darabot, hogy gyakoroljam a palacsinták serpenyőből való kicsapását, és ne landoljanak a tűzhelyen.

Ja igen, az útifűmaghéj. Én se ismertem sokáig, de igen jól használható kis dolog ez, pár száz forintért bioboltokban beszerezhető és azért szeretjük, mert hihetetlen magas a rosttartalma, 85%, ezáltal sok vizet képes magába szívni. Ezt használtam ki most, ettől is lett a palacsinta olyan krémes-légies. Persze az útifűmaghéjas szöszmötölés nélkül is remekül működik, akkor kicsit tömörebb lesz.

Diós banános palacsinta recept kakaóbabtörettel

A palacsintához:

  • 1 db banán (200 g tisztán mérve)
  • 1 db tojás
  • 1 csipet só
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 2-3 ek │30-45 ml│(tisztított) víz
  • 1 mk útifűmaghéj
  • 5g kókuszzsír

Az összeállításhoz:

  • 1 tk nyers kakaópor
  • 25 g dió
  • 5g édesítő (most eritrit) (opcionális)
  • 1-2 tk nyers kakaóbabtöret

1. A banánt a tojással keverőpohárba teszem, hozzáadom a többi anyagot és botmixerrel pürésítem. (Alapverzióban csupán a tojást és a banánt keverjük el, a banánt akár villával is összetörhetjük, ez most egy légiesebb verzió az útifűmaghéj miatt.)  3-4 percig állni hagyom a masszát,  míg a maghéj kissé megduzzad.
2. A diót a cukorral durvára aprítom. A palacsintát azonnal tálalni kell, ezért a kezem ügyébe teszek egy nagyobb tányért.
3. Egy 18-20 cm-es serpenyőt pici olajjal vagy zsírral felhevítek és beleöntöm a massza felét. Addig sütöm, míg elválik az aljától és csúszik a serpenyőben. Most óvatosan a kikészített tányér közepére csúsztatom az egyik oldalán megsült palacsintát, a sületlen fele tehát felül lesz.
4. Megszórom a kakaóporral és az édesítős diót is szétszórom rajta.
5. A maradék tésztát is hasonló módon kisütöm.
6. Na most kell ügyesnek lenni!! A szintén félig sült palacsintát megfordítva – egy hiretelen mozdulattal – a diós palacsintára borítom, tehát most a sült fele lesz felül. Megszórom kakaóbabtörettel, vagy kakaóporral, vagy bármivel, de szuper lenne egy gombóc házi vaníliafagylalttal is, és már tálalom is.
1 személyes adag

Forrás: http://dallacucina.hu/

JÓ ÉTVÁGYAT!

Rengeteg mennyei PALACSINTA RECEPT vár Rád ITT!

Diós banánpalacsinta kakaóbabtörettel


 

Hogyan tudnád TE is a tudatos életmódot könnyedén beilleszteni az életedbe?

Ideális testalkat mellett, koplalás nélkül jókat, és bőségesen enni?

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT 

SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket