„Nem attól hízol meg, amit karácsony és újév között eszel meg, hanem attól, amit újév és karácsony között” Garfield

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!



A fenti mottó nagyon jól mutatja a valóságot. A karácsonyi zabálás utáni a fogadkozás, hogy majd jövőre máshogy lesz, egy múló és gyorsan feledébe merülő gondolat marad újévre.
Az elszántság nagy, amikor pihegve fekszünk a kanapén és úgy érezzük, egy hatalmas kőszikla van a gyomrunkban. Megállapítjuk, hogy megint többet ettünk, mint ami elég. Megint megfogadjuk, hogy majd holnaptól, vagy inkább az ünnepek után ledobunk pár kilót, figyelünk magunkra, és nyárra a feleslegesen felkúszott kiló már a múlté lesznek.
Egy barátom, aki remek eredményeket ért el a Testszerviz programon azt mondta: „Karácsonykor és újévkor is esznek majd az emberek, csak az nem mindegy, hogy mit és tudják-e, hogy mit kellene.”
Ez a mondat nem arról szól, hogy ne együnk jókat, ne együnk elégséges mennyiséget, hogy dobáljuk ki a karácsonyi finomságokat. Ez arról szól, hogy lehet tudatosan olyanokat enni, ami jó a testnek, hogy lehetséges a bőséges és finom táplálkozás úgy, hogy nem romboljuk a testünket.
Azt szoktam mondani, hogy a felesleges kilók, problémás fizikai állapotok hónapokat, éveket vesznek el az életünkből.
Ezt tudományosan soha nem fogják bizonyítani, mert nincs olyan, hogy kipróbálom meddig élek +40 kilóval és utána azt, hogy mennyit a túlsúly nélkül.
Egy dolog viszont biztosan érezhető, hogyan vagyok +40 kilóval, és hogyan érzem magam nélküle.
Biztosan érezhető az is, hogy jó fizikai állapotban jobban érezzük magunkat. Megfelelő testi formában gyorsabbak vagyunk, jobb a kedvünk, boldogabb az ember és az életét jobban szereti.
A plusz kilók, a fájdalmak, a fáradtság, az energiahiány lehangoló.
Minden nap, amit így töltünk, kicsit kidobott idő az ablakon, elfecséreljük a legértékesebbet az időt, amit boldogan és egészségesen is tölthetnénk.
A karácsony a szeretet mellett az ajándékozásról is szól. És magadnak vajon mit ajándékozol?
És ne karácsonyra add meg magadnak a jobb fizikai állapotot, hanem akkor, amikor azt érzed, valami nincs rendben. Ne várd meg, míg a tested kényszeríti ki a változást! Ne várj az intő jelre, ami orvosi beavatkozás formájában jöhet el! Na habozz, ne kösd valami alkalomhoz a változtatást. Kösd ahhoz, hogy szükséges-e! És ha így jársz el, akkor nem tologatod a változtatást, hanem elkezded. Azonnal.
Tudod, a később gyakran sohává alakul! Hát ne alakuljon! Csináld, vágj bele!

Egy teszt az egész és már a jó úton is vagy! Segítünk!

ITT LEHET A TESZTET KITÖLTENI!

Blog

További bejegyzések

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket