3. TUDTAD-E? XI. SOROZAT

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

A mikrobióta vagy mikrobiom kialakulása a megszületésünkkel kezdődik. Az első, a bélrendszerünket benépesítő „baktériumcsomagot” az édesanyánktól és a velünk akkor vagy akkortájt érintkezésbe lépő emberektől kapjuk, illetve a kórház és az otthonunk baktériumai lesznek az első „telepesek” között.

A csecsemő és kisgyermekkorban folyamatosan nő a baktériumok törzsek szerinti összetétele, egyre változatosabb lesz a bennünk és velünk (mivel a bőrünk felülete is tele van velük) élő parányok gazdagsága. Ez a változatosság nagyon fontos az immunrendszer kifejlődése és jó működése szempontjából.

A gyermekkor végével a kamaszkor kezdetére nagyjából kialakul az ember egyedi mikrobiomja, ami rá jellemző lesz egész életén keresztül. Ennek az egyedi összetételét az időnkénti betegséges, a stresszesebb időszakok, illetve az étrendi változások befolyásolják, illetve változtathatják meg. A betegségek, a stressz csökkenti a változatosságot, és kedvez a kórokozó parányok megtelepedésének és elterjedésnek. Ugyanígy hathat az antibiotikumok szedése is, ami, ha túl gyakori, elősegítheti a gyógyszerekre ellenálló baktériumtörzsek elszaporodását a beleinkben.

Az idős korra az jellemző, hogy a mikrobiom változatossága csökken, ami együtt jár az immunrendszer gyengülésével is.

Legyél felelős a saját testedért!

HASZNÁLD EZT A TUDÁST EGÉSZSÉGGEL!

ITT TUDHATSZ MEG TÖBBET A TESTSZERVIZ TUDÁSTÁRRÓL!

Blog

További bejegyzések

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket